A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2005 (Debrecen, 2006)

Néprajz, kulturális antropológia - Szabó Anna Viola: Lukács Juliska ruhái

olyat, amely segítette az új embert abban, hogy befogadja, magáévá tegye az újfajta a valóságot s ezt újfajta közvetítő csatornákon, újfajta médiumokon át tehette meg. Az új médiumok segítenek eligazodni a városlakónak a tömegben, új ismereteket, új szemléletmódot közvetítenek: azt, hogy mire kell figyelni, mi a fontos a nagyvárosi ember, a tömegben élő ember számára. Az új médiumok azt mondják el, hogyan, mi alapján ismerjük föl az uniformizálódott, magányos és csendes, szigorú rend- és illemszabályok szerint élő tömegben a másik embert? Mik azok a részletek, amelyek alapján megállapítható, hogy az illető: valaki-e? A nagyvárosban elvész, elrejtezik a személyiség, s minden lakónak, minden járókelőnek, minden sétálónak-kószálónak detektívnek kellett lennie - ahogy például Richard Sennett (és persze Walter Benjamin) bizonygatja - ahhoz, hogy eligazodjon. A 19. századi városlakó alapmagatartása éppen ezért: a csendes szemlélődés. Csendes, hogy saját magát ne árulja el valamiképpen, s szemlélődő, hogy nyugodtan kideríthesse a többiekről, kicsodák." Ehhez a tájékozódáshoz pedig a nagyvárosi ember lelkesen használja iránytűként az új, a számára kitalált tömegmédiumokat: színmű helyett operett, szépirodalom helyett ponyva és detektívregény; festmények, képzőművészet helyett a fénykép igazítja el az új valóság dolgaiban: az ezekben „föltárt" és „megörökített" alakok és viselkedésminták lesznek a példái és mércéi - függetlenül attól, hogy milyen viszonyban állnak mindezek a való világgal.

7 Ugyanakkor, a városlakó, amellett, hogy közönség és megfigyelő volt, aktorként is a színpadra lépett, amikor kitette a lábát az utcára/ Az utca egy nagy színházként, a benne fellépők színészekként voltak értelmezhetők ebben a közegben, akik valamennyien szerepet játszottak: igyekeztek olyanok lenni, amilyeneknek lenniük kellett, ahhoz, hogy ki ne vettessenek, hogy valamiképpen fel ne tűnjenek. Mindez ugyan önfegyelmet és a szabályok szigorú betartását követelte, de annál érdekesebb volt megfigyelhetni, ki lépi át azokat, ki árulja el magát. A külső: a ruha és a viselkedés egyaránt, olyan fontos, hogy a legcsekélyebb változás a belső én valamifajta változására utal: az ember nem lehet rendetlen és spontán a többiek gyanújának fölkeltése nélkül.'' Hogy közelebbről szemlélhessük ezt a magatartást, vegyünk egy közvetlenül a szemtanútól, az ezt megélőtől származó forrást - amelyet ugyan sok szempontból elemeztek már, így a nagyvárosi passzív térhasználat és a vizuális gyakorlat oldaláról is"

1

, azt azonban talán, hogy mit néz és mit lát a nagyvárosi utcán időtöltésül fel-alá sétáló városlakó, még nem láttuk. Táncsics Eszter és Csorba Géza az 1870-es évek közepén vezetett, napi eseményeket minuciózus pontossággal megrögzítő naplójának" lapjairól világosan kiderül, miért kellett a városlakónak folytonosan az utcán lennie, s mit kellett, illetve lehetett ott tennie és látnia. A városlakó sétál, kirakatokat és képeket néz: nem valahová megy, csak kószál, csak jelen van, csak nézelődik: „Óhajomat nyilvánítva, hogy szeretnék kimenni sétálni - írja Táncsics Eszter -, Géza rögtön kapott az alkalmon, s melegen felöltözve útnak indultunk a lóvonatú kocsin a városba. Az Erzsébet téri kioszkot megszemlélve átmentünk a Dorottya utcára. Éppen afölött tanakodtunk, hogy H. arcképét Mariska részére megvegyük-e Gévaynál, midőn Barna Gyulával és Bartha Ignáccal találkozánk. (...) Folytattuk utunkat a Magyar Király mellett. Kimentünk a Duna partra, onnan a Váci utcára vissza, Sárkánynál képeket nézegettünk, báli ruhákat is láttunk, a Városház teréről ismét a Duna partra, Stein6 Vö.: Sennett, Richard (ford.: Boross Anna): A közéleti ember bukása. Bp., 1998. 7 Ehhez lásd pl.: Kovács András Bálint: A tömegkultúra esztétikája. BUKSZ, 1994. nyár, 198. és Vörös Károly: A 19. század második fele tömegkultúrájának kutatási kérdései. Századok, 1978/1. 125-133. 8 Bácskai Vera hívja erre fel nyomatékosan a figyelmet: vö.: Az újdonság igézete és buktatói. BUKSZ, 1999. nyár, 171. 9 Lásd Sennett definícióját a személyiség 19. századi fogalmáról, id. mii: 167-168. 10 Gyáni Gábor: Az utca és a szalon. Bp., 1999. 11 Táncsics Eszter és Csorba Géza naplója. (Napló) (szerk.: Búza Péter) Bp., 1994. 325