A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2005 (Debrecen, 2006)

Néprajz, kulturális antropológia - Vajda Mária: Bűnök, bűnösök, büntetések a székelyhídi uradalom úriszékének irataiban

végezhesse, és az Örökké való, 's mindeneket Iáié) Bírónak ítéletét magára vonnya a'mi nyilván mutattya. hogy ezen Rah nem ollyan megátalkodott rossz ember a 'kiben belé rögződvén a' gonoszság [...]." Hivatkozott Fekete István megbánására, „a Lelki es mérete furdalásaitól és az elkövetett gyilkosságon való biislakodásátul származott sinlődözesére", melynek következtében „élete megtarthatásához is kevés reménység lehetett" az orvosi szerek és lelkipásztorának vigasztaló tanításai nélkül. Utalt az úriszék előtti egész magaviseletére, arra, hogy vallomástételének felolvasásakor „surft könnyhullatásokra fakadóit, és zokogva sírt, a'mi ismét odamutat, hogy a' Rab gonosz cselekedeteit megbánta". S ez kétségkívül a rab érzékeny szívét mutatja. S ebből meg lehet azt is ítélni, hogy „melly nagy hatalommal kellett rajta lenni azon Szerelemnek, mely őtet anynyira meggyulasztotta, és meg vakíthatta, hogy egy Hlyen isszonyúságra vetemedhessen. Bizonyos tehát, hogy ő ezen vétkes cselekedetét a' Senzualis szeretettől elvakittatva, melly valamint minden más állatokon ugy uralkodik, hogy annak effektusai megmérhetetlenek [...],, vitte végbe. Fekete István lelkiállapotához „hozzájárulván azon féltés is, melly a'Tanuk előadásai szerént a'felesége részéről nem tsak észre vehető volt, hanem gyakori szemre hányásokkal is öszve volt kaptsolva. " Ilyen elragadtatott, felfokozott állapotban a józan gondolkozás, a szabad akarat hiányában ,,[...] az a vak szeretet, mellyel ő Medgyesi Susihoz viseltetett az ő elcsábittatásai után, vél le való házasságát boldogságát képzeltetvén a' boldogtalannal, az ő felesége meg gyilkolása szomorú következéseit, és szerencsétlen el esését által nem láttatta." Medgyesi Zsuzsi is „a' szeretet vak intselkedésitöl, és annak csalfa reménnyétői elámittatván, mint egyéhb eránt is hajadon leány a' Fekete Istvánnal házassági életre való öszve keléséből képzelt örömök, 's boldogsága képétől el szédíttetvén, a' szabad akarattol és józan okosságtol meg fosztott állapotba vetemedett az act ionalis vétkes cselekedetekre, f...] Hivatkozott az ügyvéd arra is, hogy „az sehonnan ki nem tetzik, hogy Fekete Istvánnén valami halálos ütést vagy nyomást tett volna, és igy ámbár segítője volt is Fekete Istvánnak, [...] mindazon által semmit sem tett olyast, a'miből Fekete Istvánné halála múlhatatlanul következhetett volna, s az ö nékie egyenesen nem is tulajdonittathatik. ""

s A „Nagy Létai Gyilkosok" ~ Fekete István és Medgyesi Zsuzsi perirataiban ezzel a sommá megnevezéssel találkozunk helyenként -, 1825. január 8-án éjjel követték el végzetes tettüket. Ügyükben az úriszék ítéletét 1825. március 26-án hirdették ki Székelyhídon. "

ft Az ítélet a bünper minden lényeges mozzanatát rögzítve, kiemelte, hogy Medgyesi Zsuzsi „az, a'ki ha Fekete István önként ki nem vallotta volna mindezeket, vakmerően kívánt volna el tagadni, és ezen Törvény Szék előtt olly megátalkodott Kő Szivet mutatott, hogy semmi töredelmességet, vagy bűnének megbánását rajta észre venni nem lehetett, és igy ebből látszatnék, hogy Fekete István több tekéntetet érdemelne, mint Megy esi 'Susi. ""

7 115 HBML. IV. A. 6/g. No. 20. fol. 88.; Az ügyved, lapszéli megjegyzésében, hivatkozik az orvosi látleletre, mely szerint a ,, Visum repertum bizonyítása szerónt a'meg ölettetetnek Tüdője el lévén romolva, nékie ezen defektussá miatt idő nap előtt halállá következett volna. " Különös módon a visum repertum - eme megállapítására sehol másutt nem történik utalás a per anyagában, mintha szándékosan elhallgatták volna. Sőt maga a dokumentum sem lelhető fel. 116 HBML. IV. A. 6/g. No. 20. fol. 90-91. - Az íteletet „ Megolvasta és kiadta Uradalmi Ord. Fiscalis és a' T. Uri Szék Jegyzője Kosztin Tamás " - olvasható az ítélet végen, továbbá az is, hogy „Előttünk mint jelen volt Törvényes Bizonyságok előtt", s aláírásával látta el Fényes Károly Bihar vármegye szolgabírája, valamint Szártory [?] Károly a vármegye esküdtje. A törvényes bizonyság (testimonium legale) a vármegye képviseletét jelentette a földesúri bíráskodásban. A vármegyék már a XIV-XV. században kiküldtek a nagyobb birtokosok úriszékérc egy szolgabírót vagy más megyei embert ellenőrzés és a hatalmaskodó eljárás megakadályozására. A törvényes bizonyság jelenlétét a megyék statútumokban írták elő. 1745-ben Bihar megye erősítette meg, hogy az úriszéken a szolgabíró és az esküdt mindig legyen jelen. - Vö.: Kállay István, 1985. 26. 117 HBML. IV. A. Vl/g. No. 20. fol. 91. 307