A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2005 (Debrecen, 2006)

Emlékezés a Bocskai-felkelés 400. évfordulójára - Nagy László: Bocskai István Kassán (1604–1606) - Nagy László: Štefan Bocskai v Košiciach 1604–1606

Ha fellobbanó férfiúi vágyait ki is elégíthette, ez nem gátolta az 1604-ben megözvegyült Bocskait abban, hogy arra a személyre gondolt, akit éppen egy évtizeddel korábban ő hozott feleségeként unokaöccsének: Mária Krisztinára, Báthory Zsigmond szűzen maradt hitvesére. A Báthoryak történetét szorgalmasan „búvárló" Passuth László azt írja, hogy Bocskai már akkor szerelemre gyulladt a főhercegnő iránt, amikor I 595-ben Gyulafehérvárra hozta őt. Erre persze semmiféle adat nincs. Csupán azt tudjuk, hogy 1596-ban amikor a Prágába távozott Zsigmond fejedelem helyett a Habsburg-főhercegnő és Bocskai együtt kormányozta a háborgó országot, a nő szimpátiával írt róla bátyjának küldött leveliben. Bocskai tiszteletet tanúsított érintkezéseiben, de hogy gyöngéd érzelmeket melengette volna magában az ugyancsak előnytelen kinézetű főhercegnő iránt, annak nincs nyoma. A nő különben a válás után amit a Szentszék a „nász el nem hálása" miatt mondott ki a grazi kolostorban élt. Amikor is, amikor 1606 tavaszán Bocskai nőül kívánta öt arra készülve, hogy majd Kassán tartják meg az esküvőt. A leánykérésre májusban adott utasítást Bocskai a Bécsbe küldött béketárgyaló követének IIlésházynak. Az idős főúr a tárgyalások befejezése után elő is adta a házassági tervet, amit azután június 29-én meg is ismételt az egyezkedéseket vezető Mátyás főherceg bizalmasának Khlesl bíborosnak. A főpap azonban, a tőle megszokott goromba módon, Bocskainak a kassai bíró lányát ajánlotta, mint hozzáillőt. A tervet ennek ellenére továbbította a főhercegnő édesanyjához, ahonnan július l-jén megérkezett a végleges elutasító válasz, amit lllésházy „tapintatosan" közölt a fejedelemmel. Ennek a lényege az volt, hogy a Habsburg főhercegnő a zárdából nem kíván visszatérni a világi életbe. Az elutasítás azonban még így becsomagolva is rosszul esett Bocskainak. A kapott „kosár" méltán sérthette a hiúságát is hiszen többet ért el, nagyobb tetteket vitt végbe unokaöccsének akit méltónak ítéltek a Habsburg rokonságra. Elfeledkezett arról, hogy Győr török kézre kerülése után a Portával szakító és hadba lépő Zsigmond fejedelem akkor a „kereszténység megmentőjének" számított, ü viszont 1606-ban tagadhatatlanul a török szövetségese volt. Olyan sokáig azonban nem „búslakodott" ezen, bár Illésházyval ekkor meglehetősen ridegen bánt és megkeményítette magatartását a Habsburg-hatalommal szemben is. A nem sokkal ezután egyre jobban elhatalmasodó betegsége azonban egyre reménytelenebbé tette házasságkötését bárkivel is. Erről a kassai megbetegedésről, amiről még ma is számos hamis hír kereng egyes körökben, érdemesebb egy kissé hosszabban is szólni. Századokon át az a kitalált történet keringett főként protestáns körökben, hogy Bocskait megmérgezték s ez okozta „hirtelen", fájdalmas halálát. Voltak akik „intim" kapcsolatát. Bornemissza Katát vádolták az „etetéssel". A többség azonban Káthay Mihály kancellárt tartotta a merénylet végrehajtójának, akit emiatt a „felzendült, elkeseredett nép" 1607. január 12-rc virradóan fölkoncolt a kassai pellengér alatt. Jóllehet 1976-tól már több, nagy példányszámban megjelent munkámban adatokkal bizonyítva megírtam, hogy az egész egy lllésházy utasítására végrehajtott politikai gyilkosság volt, amit nem a kassai „nép" hanem Bocskai testőrei hajtottak végre a vád még olykor ma is felbukkan egy-egy előadásban. Mintha a hamis vád hangoztatói azt az Ady verssort kívánnak igazolni, miszerint „mese ellen minden káros!" Káthaynak azért kellett meghalnia, mert sok olyan titkot tudott lllésházy 1605-ös politikai szerepéről, aminek nyilvánosságra kerülése esetleg meghiúsíthatta volna lllésházy nádorságát! Bocskai viszont valójában azért tartotta „tisztes fogságban" Káthayt négy hónapon át a kassai házban, mert az túlzó magatartásával útjában állt a kompromisszumos békekötésnek. Elfogatására maga lllésházy szolgáltatott ürügyet egy kitalált, semmivel nem bizonyított hamis váddal, ami az adott pillanatban kapóra jött a fejedelemnek. Azt, hogy Bocskait Káthay vagy bárki megmérgezte volna, lllésházy és Thurzó György is elutasította. Jól tudták már 1606 kora őszén, hogy Bocskait a „vízkór"-nak nevezett veseelégtelenség - aminek a tünetei egyre jobban elhatalmasodtak rajta - rövid idő leforgása alatt sírba viszi. A kancellár tehát ártatlanul halt meg, s vele eltávozott nem csupán egy kiváló katona és politikus, aki részt vett a török elleni háború harcai20