A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2005 (Debrecen, 2006)

Régészet, ókortudomány - Ringer István: Kora Árpád-kori településrészlet Tiszatarján-Naba-ér parton

tumonként külön-külön kezdtem el vizsgálni. Persze ez a módszer sem megbízható teljesen, hiszen a töltclékföldben lévő cserepek - főként az egyedülálló, töredékes darabok - elsősorban nem a háztartásban használt edényekhez kapcsolhatók, hanem a ház használatának megszűnte után kerültek oda, mint hulladék. Ugyanakkor korábbi, az egykori felszínen található darabok is bekerülhettek a betöltésbe, tovább nehezítve az értelmezést. Az elemzés során azonban nyilvánvalóvá vált, hogy mind technológiai, mind formai - részformai, mind pedig díszítőmódbeli tekintetben egységes kerámiaanyaggal van dolgom, melyben egyetlen olyan töredék sem volt, amely ne lenne illeszthető a leletanyag által kijelölt időrendi keretek közé. A kerámiaanyag jellege alapján az előkerült házak valószínűleg egy települési periódus emlékei, abszolút kronológiájuk minden bizonnyal megegyezik, ezért nem tűnik indokoltnak objektumonként elemezni a leletanyagot. Készítési technika Az edények alapanyaga soványító« agyag. A kvarcos kaviccsal, nagyobb fehér kaviccsal (>1 mm) való soványítás kizárólag az edényaljakra, illetve a vastagabb falú (0.8 -1 cm) edények aljhoz csatlakozó töredékeire voltjellemző - ennek minden bizonnyal statikai okai voltak, esetleg az edényalj hőállóságát növelték ilyen módon. A vékonyabb falú, kisebb méretű edények esetében a csillámos homokkal, illetve homokkal és apró fehér színű kaviccsal (<1 mm) együttesen való soványítás jellemző. A soványítóanyag kiválasztása talán mégis inkább az edény funkciójával, semmint méretével hozható kapcsolatba. A kavicsos soványítású edényaljakon több esetben koromnyomokat lehetett felfedezni, ezeket esetleg főzésre használhatták egykoron. Ugyanakkor van olyan nagyobb méretű edény, melynek aljrésze is finom csillámos homokkal soványított; ennek vélhetően inkább tároló szerepe lehetett. Egyéb soványítóanyag (pl. tört cserép, szerves anyag, mészzúzalék, stb.) alkalmazását nem lehetett megfigyelni. Az edények mindegyike hurkatechnikával, kézikorongon készült, egyetlen kézzel formázott töredék sincs a lelctanyagban. Néhány esetben megfigyelhető az oldal és az alj összeillesztése, máshol a száj és az edénybelső utánkorongolása. Több edényformára jellemző a szimmetria, s a jól kihúzott élek, mely a korong gyorsabb forgására utal. A kerámiaanyagban éppúgy előfordulnak a magasabb technikai tudást feltételező, finom anyagú, gondosan készített darabok, mint a durvább eldolgozású töredékek. Az edények legtöbb esetben nem teljesen egyszínüek, így a katalógusban megadott szín - főként a kisebb töredékek esetében -, csak tájékoztató jellegű. Közel azonos arányban fordulnak elő redukált és oxidált égetésű, valamint egyenetlen, rétegesre és foltosra kiégett edénytöredékek. Az egységes szín minden bizonnyal arra utal, hogy az égetést szabályozott körülmények között, edényégető kemencében, míg a változatos színárnyalatú töredékek esetében nyílt gödörben végezték. A formai elemzésre alkalmas darabok típusukat tekintve főként fazéktöredékek. Egy oldal- és peremtöredék biztosan virágcserép alakú tálhoz tartozott, míg egy alj- és oldaltöredék esetlegesen tálként határozható meg. A fazekak mérete és formája nagyon változatos. Jellemzőek a zömök formájúak, melyek öblének mérete megegyezik az edénytest magasságával, de van nyúlánkabb típus is. Néhány esetben az edény legnagyobb szélességét a test középső harmadában éri el, ez gömbölydedebb alakot kölcsönöz. A mérhető szájátmérők közül a legkisebb 10 cm, a legnagyobb 22 cm, de a leggyakoribb a cca. 14 cm. A legkisebb méretű fazék esetében inkább a bögre vagy csupor elnevezés helytálló. A peremformák kiképzése változatos. Az enyhén kihajló peremek dominálnak, de előfordulnak vízszintesen kihajlóak is (1. kép d, f). Legömbölyítettek (1. kép f), kifelé ferdén (1. kép h), illetve függőlegesen levágottak (1. kép d) egyaránt megtalálhatóak a leletanyagban. 202