A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2005 (Debrecen, 2006)

Természettudomány - Dudás Miklós: A térségi nagy tájalakítások természetvédelmi vonatkozásai a Hortobágyi Nemzeti Park területén

Az intenzív libatartós hatása A Hortobágy pentezugi pusztáján 2500 ha terület van villanypásztorral körbekerítve, s itt is folyik egy legeltetéses kísérleti program. Jelenleg 48 db Przsewalsky ló és 35 db Hack marha egész évben kint tartózkodik a pusztán. A projektnek kettős célja van, egyrészt a természetes élőhelyeiről kipusztult (Belső-Ázsia) vadlovak génmegőrző, és szükség esetén visszatelepítésre alkalmas, nagyobb létszámú állományának a fenntartása, s szaporítása. A Hack marha estében pedig a küllem alapján való szelekció során azon egyedek kiválogatása és továbbszaporítása, melyek habitusa legjobban hasonlít, az egykoron a Kárpát-medencében élt, s kipusztult őstulokra. Másodsorban pedig a legelő önfenntartó képességének a vizsgálata. Ahhoz, hogy optimálisan legyen kihasználva a legelő, kb. 5 700 db legelő állatra lesz szükség. Négy hektár gyepterület biztosítja egy állatnak az éves takarmányszükségletét. Ezen a hatalmas lekerített pusztarészen az emberi jelenlét minimálisra csökkent az elmúlt években, ennek is tulajdonítható, hogy újra több párban költött a túzok és a hamvas rétihéja. A Hortobágy száraz pusztáin a legelő állatok létszáma meg sem közelíti a múlt századi hatalmas tömegeket. Ez magyarázata lehet annak, hogy az elmúlt években fokozatosan eltűnt az ugartyúk is a korábbi száraz, kopár, kissé túllegeltetctt rövidfüvíí pusztákról, melyek a legeltetés elmaradása miatt magas és dús füves részeké alakultak. Ezek a biotópok fészkelésre már nem alkalmasak az ugartyúk számára. Ugyancsak csökkent az itt átvonuló havasi lillék száma is. A nemzeti park sikeres ragadozó madárvédelmének is egyik alapvető kritériuma az adott védett terület táplálékállat-ellátottságának a stabilizálása, s lehetőleg az évszakok váltakozását követő folytonosságának a biztosítása. Az egyes prédaállatok szezonális aktivitását figyelembe vevő ciklusosságuk teljes mértékben, meghatározhatja a kérdéses terület ragadozó madárfajainak a térbeli eloszlását és tartós jelenlétét. A Hortobágyi Nemzeti Park északi lösz-pusztáin (Darássá, Kisszeg, Nyári-járás, Bagota stb.) az 1980-as évek közepétől volt észlelhető az ürge állományának látványos emelkedése. Ennek a viszonylag gyors félszaporodási tendenciának az okát, az extrém száraz periódusú évszakokban, a csapadékban szegény enyhe telekben, valamint a legelők sajátos hasznosítási módjaiban kell keresni. Az extenzív-félintenzív hagyományos legeltetést (birkával, szarvasmarhával, stb.) évente egyszeri alkalommal (ritkábban kétszer) kaszálás is követte, így tartósan biztosítva volt többezer hektáron a száraz rövid füvű gyepszint, amit a betakarított széna lehordása után is tovább járattak, legeltettek késő őszig a gazdálkodók. Külön figyelmet érdemel a Hortobágyi Nemzeti Park peremterületein és a belső részeken fekvő zárvány szántók művelése, még változatosabbá tette a zsákmányállatok sokféleségét. A mezei pocok, a güzüegér és a hörcsög is jelentős táplálékforrás volt ezeken az agrárterületeken. A talajmunkák során (tarlóhántás, vetés, magtakarás stb.) a pockok, hörcsögök kotorékainak járatait a munkagépek szétrombolják és így a túlélő állatok jelentős számban kimenekülnek a szántó mezsgyék (legelők) széleire s itt átvészelik a kritikus időszakokat, majd innen visszamigrálnak az őszi vetésekbe. Az árokpartoknak, mezsgyéknek a megkímé172