A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2005 (Debrecen, 2006)
Természettudomány - Dudás Miklós: A térségi nagy tájalakítások természetvédelmi vonatkozásai a Hortobágyi Nemzeti Park területén
Mesterséges halastó A korábbi intenzív halgazdálkodás ugyan kedvezett a réceféléknek és a szárcsák tömegeinek a rendszeresen kiszórt napi haltakarmány következtében, ez viszont konfliktus helyzetet teremtett az akkori halászati ágazat vezetőségével, a takarmányfogyasztás miatt. Illegálisan a halgazdaság dolgozói speciális madárfogó varsákkal százával fogták és pusztították a szárcsákat és a bukóréceféléket, szerencsére ez a helyzet mára remélhetőleg végleg megszűnt a tulajdonjog változással. A nagyhalastavak parti zónáiban spontán módon települtek meg a fehér füzek, rekettye füzek, fehér nyár, stb. A fásszárú vegetáció ligetes megjelenésével is tovább növelte a mesterséges vizes élőhely fajgazdagságát. A hortobágyi halastóegységek nagy vízfelületei és a rehabilitált mocsárrendszerek tartósan kedvező életfeltételeket teremtettek az északról (Baltikumból, Oroszország európai részéről) ideérkező telelő rétisasok számára is. Rendszeresen, növekvő számban, de átlag 70-80 példány időzik el októbertől-márciusig a pusztákon. A folyamatos téli mesterséges (birka, szarvasmarha, hal, stb.) etetésnek és a müfészek kihelyezéseknek köszönhetően 1995-óta rendszeresen fészkel néhány párban a Hortobágyon ez a ritka s az egész elterjedési területén globálisan veszélyeztetett faj. Az elmúlt évtizedekben változó számban, de rendszeresen a tavaszi és az őszi madárvonuláskor megjelennek itt a halászsasok is. Három sikertelen költési kísérletük volt már a Hortobágy térségében. Néhány példányban a fekete sasok áttelelnek, sőt átnyaraló példány is akadt már a halastavak környékén. Ugyancsak kedveztek egy másik fokozottan védett fajnak, a vidrának is ezek a vízrendszerek. Jelenleg számukra a 33-as főútvonal a legnagyobb veszélyforrás, évente egy tucatnál is többet gázolnak el a gépjármüvek. A következő nagyszabású tájátalakítások egyike volt a rizsrendszerek csatorna- és gátrendszerének a kiépítése, ezzel szinte egyidőben folyt az Alföld fásítási programja, amely nem kerülhette el a Hortobágyot sem. A sekélyvizű, gyorsan felmelegedő rizsültetvények gazdag mikro- és makro gerincteleneknek, apró halivadékoknak adtak „otthont" amelyek a feltöltő Tisza vízzel (Keleti és a Nyugati főcsatornákon keresztül) kerültek be a megművelt területekre. Ez hihetetlenül gazdag madárvilágot vonzott oda (partimadarak, gémfélék, récék, ludak stb.). A rizstelepek közelébe telepített taültetvényekben (kocsányos tölgy, olaj füz, akác, nemes nyár stb.) vegyes gemtelepck (kiskócsag, üstökös gém, bakcsó, alkalmanként még a ritka batla is stb.) alakultak ki. A Vajdalaposi és a Derzsi erdőkben voltak a legnépesebb kolóniák, az 1970-es évek közepétől a 1980-as évek elejéig. A gazdaságtalanná váló rizstelepek jelentős részén a későbbi években házikacsa és -liba nevelés folyt ( pl. Kisszeg). A nagy tömegben jelenlévő állatok legelésükkel, taposásukkal és az ürülékükkel, kopár, feliszapolódott élőhelyeket alakítottak ki, ami szintén kedvezett számos olyan speciális élőhelyigénnyel bíró fajnak, mint a gulipán, gólyatöcs, stb. A szervesanyagban gazdag vizekben előforduló mikro élőszervezetek bő táplálékforrást biztosítottak ezeknek a fajoknak a sikeres fészkelésükhöz is. A piaci igények további romlása következtében azután lassan fel168