A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2005 (Debrecen, 2006)

Természettudomány - Dudás Miklós: A térségi nagy tájalakítások természetvédelmi vonatkozásai a Hortobágyi Nemzeti Park területén

talános hasznosítási forma volt hosszú időszakokon keresztül. A lebegő hínár vegetációt kivillázták a parti zónákba hálóhúzás előtt, így az évente termelődő biomassza egy jelentős része (nád, gyékény, hínár, hal stb.) kikerült a mocsarakból, s a természetes feltöltődés és a szukcesszióváltás ellen működő hagyományos gazdálkodási forma, hosszú évtizedeken keresztül megőrizte (konzerválta) a hortobágyi mocsárrendszerek ökoszisztémáinak a folyamatos működőképességét. Mocsár vegetáció Ezek az állapotok a Tisza szabályozását követően döntően megváltoztak. A mocsarak vízutánpótlása egyre rendszertelenebbé, esetlegessé vált, a mindenkori időjárástól függtek, az éves csapadék eloszlástól, ami vagy hó, vagy eső formájában, mint csúrgalékvizek gyűltek össze a szikerekben, laposokban. Klimatológiai szempontból a Hortobágy amúgy is száraz, csapadékban szegény tájegység, de még ezek a szűkös vízjárta évek is hosszú évtizedekig fenntartották azokat a változatos élőhelyeket, amelyek fajgazdag életközösségeknek, többek között a leglátványosabb, s legjobban kutatott madárvilágnak adtak otthont. A múlt század 1980-as éveiben kezdődtek el azok a „mocsárrekonstrukciós" munkálatok, amelyek, még napjainkban is folynak. (Fekete-rét, Kunkápolnás stb.) A beavatkozások lényege az volt, hogy Tisza folyót közvetett úton ( Keleti-Főcsatorna, Nyugati-Főcsatorna, Sarkad-Sároséi" stb.) visszavezethetővé tegyék a mocsarak számára. A vízkormányzás adta lehetőség a hortobágyi mocsarak időszakos voltát szüntette meg, vagyis évtizedeken keresztül évente biztosítva volt a feltöltéshez szükséges vízmennyiség, ami tartósan és szinte szigorúan mindig ugyanazt a vízmélységet jelentette az egyes mocsaraknál. Az azonos szinten tartás végett a párolgási együtthatókat is figyelembe véve, az évközi vízutánpótlások is gyakran megtörténtek. Ezek a művi beavatkozások kevésbé követték a folyó áradásainak rapszodikus voltát. Ennek az évente a mocsarakba juttatott vízmennyiségnek, valamint a korábbi hagyományos gazdálkodási formának a felszámolódása (mocsárszélek legeltetése, halászás stb.) eredményeként a Hortobágy jelentősebb mocsaraiban (Kunkápolnás, Egyek-Pusztakócs, stb.) egy jól nyomon követhető szukcesszióváltás következett be. Lényegesen beszűkült a nyílt vízfelületű területek aránya, ahol a lebegő, alámerülő és a gyökerező hínártársulások éltek (Lemno-Ultricularietum, Hydrochari-Stratiotetum, MyriophylloPotametum, Nymphaeetum alba-lutea, stb.). Az állandó mélyebb vízszintek limitálta mocsarakban a homogén nádasok (Scirpo-Phragmitetum) váltak dominánssá - kiszorítva a gyékényes (Typha latifolia, T. angustifolia), a tavikákás (Scirpus lacustris), a vízi harmatkásás (Glyceria maxima), a zsiókás (Bolboschoenus maritimus) stb. foltokat. Emellett a nádasok tovább erőteljesen behatoltak a magassás-rétek (Caricetum-acutiformis-ripariae), a mocsárrétek fehértippanos (Agrostetum albae) és az ecsetpázsitos (Alopecuretum pratensis) rétek azon részeiben, ahol közvetlenül csatlakoztak a mélyebb vízállású mocsárszélekhez. 165