A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2004 (Debrecen, 2005)

Irodalomtörténet - Bakó Endre: Csokonai, mint színpadi hős

ság? - ezekre a kérdésekre nézve figyelmeztetni kívánunk arra, hogy az operetté - mint a zenedráma válfaja - tisztán conventionáris természetű műfaj, és hogy benne sem nagyszabású jellemről, sem szigorú történeti hűségről, sem örökérvényű életigazságról szó nem lehet." (KESZLER, 1883) Ebből az aspektusból érdemes közelíteni a darabhoz, s nem úgy, mint Ortutay: „Rákosi Tempefői-Csokonaija tréfáskedvü garabonciás, ki egyáltalán nem sajnálja Lilla elvesztését, sőt maga szerez férjet a lánynak egy katonatiszt személyében. (DOROGI-ORTUTAY, 1936, 52) A XIX-XX. század fordulón már nagyjából egységesen pozitív Csokonai értékelésről beszélhetünk, de még nem egységes Csokonai-képről. A debreceni szellem emberei és irodalmárai 1890-ben Csokonai Kört hoztak létre. A költő halálának századik évfordulója körül, 1905. május 20-21-én emlékünnepséget tartott a Csokonai Kör. A fiatal Oláh Gábor erre az alkalomra egy kis színjátékot írt: Csokonai emlékezete címmel. (7) A kis színdarab, noha később megjelent nyomtatásban, nem tört utat magának az irodalmi eszméletbe, ehhez nem volt elég fajsúlyos. Az állókép, mely Csokonai korában egy boltozatos, ódon pinceteremben játszódik, félhomályban, a Csittvári krónikások romantikus szokásainak állít emléket. A titkos diáktársaság „a deákok deákjának", Csokonainak hódol, hitet téve a világszabadság és a néphatalom eszméje mellett. A darab németéi lenessége és a magyar széthúzás bírálata (a magyarnak a magyar a legfőbb ellensége!) korábrázolásnak és aktualizálásnak is felfogható. Nem véletlenül hallott ki belőle Dorogi-Ortutay nyugatos és pittoreszk hangokat, amelyek a hazafias szemlélettel keverednek. Erénye a darabnak Oláh Gábor nyelvi ereje és az a mód, ahogy Csokonai jelentőségét látta. Élete tragikus gyötrelem volt, mert zsenijét nem értették meg „sorsosai", ugyanakkor tudta volna élvezni az életet, alapjában vidám természetű volt, tréfára hangolt, mulatságra kész. (OLÁH, 1909) Oláhnak a sikeren felbuzdulva színdarab-témák rajzottak a fejében, de az utolsó tanári vizsgájára kellett készülnie. Mégis időt szakított rá és részt vett a debreceni színház igazgatójának, Zilahy Gyulának az ezerkoronás Csokonai-pályázatán, és benyújtotta Lilla c. vígjátékát, amellyel elnyerte az ezer korona felét. (OLÁH, 1905) A darab azonban, amint azt a szerzőnek konstatálnia kellett, megbukott. (8) Oláh vígjátéknak szánta a darabot, mert erre volt kitűzve a díj, de ahhoz túlságosan jól ismerte Csokonait, hogy súlytalanra vegye a figurát. A Komáromban, Bédiné társalgójában játszódó első felvonásban ugyan „vígan, felhevülve, tánclépésben toppan be" a hölgyek közé, (ami merőben ellenkezik egyéniségével!) hogy már a felvonás végén így valljon a kétkedő Vajda Júliának: „Az én gyakori jókedvem sokszor keserűbb, mint az epe." A hölgyek vetélkedése komikumot ígér, de hamarosan kiderül, hogy ennek igazából nincsen tétje. Nem vígjátékira hangolt a második felvonásban a plébános azon mesterkedése sem, hogy Csokonait a katolikus vallásra bírja. Végül Júlia sírva utasítja el Csokonait, aki maga is leborul az asztalra, hogy befelé folyó könnyeit titkolja... A zárójelenet is nosztalgikus, s már-már szentimentális: debreceni rézmetsző diákok tűnnek fel a Bédiék kertje körül, tőlük kap hírt Mihály az édesanyjáról, s általuk üzen Debrecenbe. A kritikák udvariasan bár, de határozottan rámutattak a hibákra. „A Csokonai Kör fele koszorúját nyert darab próbát állott tegnap este a színi lámpák világításánál. A próbát megállta - félig." (CSŰRÖS, 1905) Csűrös Ferenc tudott Szigligeti és Rákosi próbálkozásáról, s megállapította: „Valami fátum üldözi a Csokonai-darabokat. Még eddig mind eljutottak odáig, ahol az igazi siker kezdődik, de ott aztán meg is állapodtak. (...) A mi szerzőnk is így járt darabjával. A váza gyenge volt, nem bírta ki a színpadi próba erős nyomását..." (...) „Úgy látszik, bele kell nyugodnunk: Csokonai alakja nem a színpadra való. Az ő élete csupa líra, dal, könny és sóhaj és jókedvű nevetés tarka szivárványban. Ami összeütközés volt az életében, az szomorú, lelket igázó bús tragédia volt őneki. De mindennapi história a színpadi nézőnek. Szóval Csokonai életéből egy színpadra való drámai anyagot nem lehet meríteni. Vígjátéki anyagra valót már azért is nehezen, mert az a 318