A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2004 (Debrecen, 2005)

Régészet, ókortudomány - K. Hoffmann Zsuzsanna: Újabb őskori embertani leletek Kelet-Magyarországról

III. A LELETEK ERTEKELESE A csaknem a teljes vizsgálati anyagra jellemző igen gyenge megtartási állapot ellenére, bizonyos leletek jelentős információk hordozói, s így a történeti embertan szemszögéből újabb adatokkal szolgálnak az adott népességekre vonatkozóan. A Körös kultúra körébe tartozó leletegyüttes esetében elsősorban a közös gödörből való vázak érdemelnek figyelmet, melyek közül egy maturus korú férfi, egy ugyancsak maturus korú nő, és hat, gyermekkorban meghalt egyén volt. A gyermekek halálozási életkora (0,5-1,0 éves, 2,5-3 éves, 11 éves, inf.I. korcsoportú, ± 12 éves és ± 14 éves) nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy esetleg egy családhoz tartozó testvérek lehettek. A felnőttek, s főként a maturus nő életkora (51-55 éves) alapján azonban a velük eltemetett nő csak akkor lehetett volna anyjuk, ha őt nem gyermekeivel egyszerre, hanem jóval később helyezték, temették volna a gödörbe, hiszen a nők reproduktív évei (15-40) nem egyeztethetőek össze a gyermekek életkorával. Mivel ilyenféle utótemetkezés nehezen képzelhető el, sokkal valószínűbbnek tűnik, hogy valamilyen járványban egyszerre meghaltakat helyeztek közös gödörbe, annál is inkább, mivel az együtt fekvő gyermekek és a nő csontvázától távolabb nyugvó férfin kívül, a nagy méretű gödör régészetileg feltáratlanul maradt részében lehettek még más csontvázak is. Itt kell megemlíteni azt a tényt is, hogy a gödörből megmentett csontvázak csontjai közé keveredve más egyének csontjai is előkerültek. így az S164. gyermekvázzal együtt felnőtt atlas, az S-l68.gyermekvázzal felnőtt lábtőcsontok és az S-l69 férfiváz csontjai között egy gyermek tarkócsontja őrződött meg. Korabeli sérülésnyomok ezeken a csontokon sem fordultak elő. - Csányi M. szóbeli közlése szerint a gödör töltelékföldjében olyan régészeti leletek is voltak, melyek alapján nem zárható ki azonban az sem, hogy a gödör kultikus rendeltetésű volt, amivel kapcsolatban viszont nehéz eldönteni, hogy a kultikus szertartás a halottak elföldeléséhez kapcsolódott-e, vagy az eltemetteknek a kultikus szertartás miatt/során kellett-e meghalniuk. Erőszakos halálra utaló nyomok minden esetre egyik egyén csontjain sem mutatkoztak, azonban nyilvánvaló, hogy számtalan olyan mód is fennállhatott a kultikus célból feláldozandók megölésére, amely nem hagyott szükségszerűen nyomot a csontokon. Ugyanakkor a gödörbeli egyetlen férfi váznak hiányzott a koponyája, illetve nyakcsigolyái, mivel azonban erőszakos beavatkozásra utaló nyomok ezúttal sem voltak a megmaradt csontokon megfigyelhetőek, arra kell gondolni, hogy amennyiben nem későbbi bolygatás semmisítette meg a szóban forgó csontokat, azokat temetés előtt, esetleg a tetem korhasztása után választották le a holttestről. Amennyiben a férfi fejét levágták, akkor az is előfordulhatott, hogy a testtel maradt és a vágáskor megsérült legfelső csigolyák apró darabjai, az évek során, vagy a régészeti feltáráskor semmisültek meg. A Tiszapolgári kultúra ugyancsak igen fontos embertani leletei, az előzőektől eltérően, nem különleges temetkezésük révén érdemelnek figyelmet, hanem azért, mert előkerülésükkel megnövelték az e népességet reprezentáló embertani sorozat esetszámát, oly mértékben, hogy az most már a Penrose-féle biostatisztikai elemzésre is alkalmassá lett. Az elemzés szignifkáns eredményei szerint, a vártnak megfelelően, a kora rézkori Tiszapolgári népesség is, a közép-európai Vonaldíszes kerámia, a Lengyeli, észak-alföldi késő-neolitikus, valamint a szerémségi Vinca kultúra népcsoportjaival együtt, az eddigi Penrose-analízisek alapján körvonalazódó, Ny-Kárpát-medencei neolitikus alapokra visszavezethető, autochton populáció körébe tartozott (4. táblázat, vö. ZOFFMANN 2004, 2005). 92