A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2004 (Debrecen, 2005)

Természettudomány - Dudás Miklós: Az európai keselyű fajok védelmének lehetőségei napjainkban a Kárpát medencében

Dudás Miklós AZ EURÓPAI KESELYŰ FAJOK VÉDELMÉNEK LEHETŐSÉGEI NAPJAINKBAN A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN A Kárpát-medence a nem is olyan távoli múltban négy európai keselyűfaj fészkelő területének északi határövezetét alkotta. Paleontológiái adatokkal is alátámasztott tény, hogy a folyókkal behálózott füves síkság, az erdőssztyepp jellegű medence nagy létszámú őstulok csordáival a keselyűk szempontjából ideális ökológiai feltételeket kínált. Később a népvándorlás korának népei által behozott háziállattömegek biztosították a bőséges táplálékforrást. Ezek a kedvező feltételek a múlt század közepéig tartottak. KESELYŰK MAGYARORSZÁGON A történelmi Magyarországon egészen a múlt század derekáig (193CM-0-es évek) nem volt ritkaság, hogy keselyűket figyeljenek meg. Három keselyűfaj (barát-, fakó- és dögkeselyű) rendszeresen látogatta az Alföldet, ahol a hatalmas füves térségeken több tízezer háziállat külterjes (rideg) tartása folyt. A keselyűk állandó jelenléte egyaránt adódott a tradicionális fészkelő helyek közelségéből és a rendszeres táplálékkereső-kóborló mozgásokból. Az Északi-, Keleti- és a DéliKárpátokban élő keselyűk - mint az Alföld tágabb környezetének fészkelő állományai - még öszszefúggtek a dél-európai (Balkán), kelet-európai (Dobrudzsa), valamint a nyugat-európai (Alpok) populációkkal. Az irodalmi adatok szerint a fakókeselyű (Gyps fulvus) legészakibb fészkelése a Magas-Tátra lengyel oldalán volt. A Felvidéken, a Torna-Gömöri karszt szádelői völgyében szintén költött a fakókeselyű, s a Máramarosi havasokban is rendszeresen előfordult, fészkelése itt is valószínű. Erdélyben, a Radnai-havasokban (Keleti-Kárpátok) a szakállas saskeselyű (Gypaetus barbatus) és a barátkeselyű (Aegypius monachus) még a múlt századforduló után is rendszeres fészkelő volt. Az Alföldhöz legközelebb az Erdélyi-érchegységben költött utoljára a barátkeselyű, 1906-ban. A Déli-Kárpátokban (Fogarasi havasok, Retyezát, Mehádiai hegység, Kudzsiri havasok stb.) a fakókeselyű, a barátkeselyű, a szakállas saskeselyű és a dögkeselyű (Neophron percnopterus) egyaránt fészkelt. A Kazán-szoros sziklafalain a dögkeselyű és a fakókeselyű közös kolóniát alkotott. Délebbre, a Bánságban a Deliblát homok pusztáin fán fészkelt a fakókeselyű, de rendszeresen előfordult itt a barát- és a dögkeselyű is. A Szerémségben, a Fruska Gora alacsony hegyvonulatán (539 m) a barát- és a fakókeselyű fészkelt laza kolóniákban, kizárólag fákon. Hasonló volt a fészkelő állomány helyzete a Dráva-Száva síkon, Szlavóniában a Papuk-hegységben is. Az egyes keselyűfajok trianoni határainkon belüli előfordulása főleg a Duna-Tisza közére és a Tiszántúlra koncentrálódott. Itt három faj (dög-, barát- és fakókeselyű) rendszeresen előfordult, míg a Dunántúlon inkább csak a fakókeselyű jelent meg. A Hortobágy a keselyűfajok előfordulását illetően az Alföld többi tájegysége között is a legfrekventáltabb területek egyike volt. Az 1800-as 7