A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2004 (Debrecen, 2005)

In memoriam - Morgós András: Ditrói Béláné Sallay Katalin (1921–2003)

Morgás András DITRÓI BÉLÁNÉ SALLAY KATALIN (1921-2003) Sallay Katalin 1921. december 19-én született, a család ötödik gyermekeként, Debrecenben. Édesanyja pedagógus a Dóczy Leánynevelő Intézetben, édesapja jogtanácsos volt. 1940 őszétől a Tisza István Egyetem fizika-kémia tanári szakára járt. Még egyetemi évei alatt kezdett dolgozni az egyetem Orvosi Vegytani Intézetének Törvényszéki és Kémiai laboratóriumában. 1944. május 3-án vegyészi (kémia-fizika szakos tanári) diplomát szerzett. 1946-tól dolgozott a Déri Múzeum konzerváló és preparáló laboratóriumában eleinte kisegítő gyakornokként, majd 1951től a restauráló laboratórium kinevezett vezetőjeként. Csaknem harminc éven keresztül végezte ezt a munkát. Az 1950-es években a magyar restaurálás tudományos alapokra helyezésének egyik úttörője, kiemelkedő, sokoldalú személyisége. Az ötvenes években ő az egyedüli vegyész végzettségű restaurátor a múzeumi területen. Fontos kutatómunkát végzett a bronzok nemes és vadpatinájának, a nehézfémek restaurátor műhelyben is használható analízisének, a régészeti fémekből a károsodási veszélyt jelentő sók eltávolításának, a különféle só-maradványok egyszerű kimutatásának, az ásatási fémekre rárakódott kemény mészkőréteg eltávolításának a terén. Nemcsak elméleti restaurálást végzett, hanem a gyakorlatban maga is restaurálta a tárgyakat. Kémiai végzettsége segítette a restaurálási eljárások alkalmasságának tudományos megítélésében és új eljárások kifejlesztésében. Egyes eljárásokban sikeresen kiváltott olyan anyagokat, amelyeket az ötvenes évek szocialista gazdaságában szinte lehetetlen volt beszerezni. Foglalkozott a múzeumi textilek korszerű tárolási kérdéseivel. Személyére épült az ötvenes évek elején a minisztérium felkérésére a múzeumi restaurátoroknak Debrecenben szervezett fémrestaurálási továbbképző-tanfolyam. Tanulmányt jelentetett meg a debreceni restaurátor labor történetéről, a múzeumi restaurálás helyzetéről, a művelődéspolitika és a múzeum kapcsolatáról, a múzeum gyűjteményében található herendi porcelánokról és habán jellegű edényekről, a Déri Múzeum második világháború utáni kiállításainak történetéről. Részt vett az ötvenes évek elején a restaurálás tudományosan megalapozott eljárásainak mindenki számára hozzáférhető, magyar nyelvű megjelentetését célzó csoportmunkában. Külön érdeme, hogy írásaiban dokumentálta a korában alkalmazott eljárásokat. Szülei, testvérei révén Debrecenben széles ismertségi körrel rendelkezett. A Törvényszéki Laborban eltöltött évek alatt sok egyetemi dolgozóval, hallgatóval került kapcsolatba. A múzeumban jó kapcsolatot alakított ki a muzeológiai tudományok képviselőivel és művészekkel. Foglalkozott a konzerválás és restaurálás nemzetközi gyakorlatban bevált korszerű eljárásainak közzétételével (több szerzővel együtt) „A konzerválás és restaurálás kézikönyvében" (1950), majd ennek átdolgozott változatában (1952) és a „Régészeti Kézikönyvben" (1954). Az említett 495