A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2004 (Debrecen, 2005)

Restaurálás - Morgós András: A restaurálás és a „konzerváló és preparáló laboratórium” története a debreceni Déri Múzeumben

Korábban a múzeum textil és prémanyagát szénkéneggel fertőtlenítették. Ez a fertőtlenítés lassú menete, a szénkéneg tűzveszélyessége, valamint a megnehezült beszerzése szükségessé tette a gyorsabb és egyszerűbb ciánozás használatát. Hidrogéncianiddal (ciángázzal) tökéletes fertőtlenítést értek el 3-3.5 ezrelékes koncentrációban. Kétszeri ciánozással a Déri Múzeum egész anyagát egy évre le tudták fertőtleníteni. Ezzel a megoldással a tárgyakat „nagy tömegben egyszerre, olcsó áron" tudták fertőtleníteni. „A szénkénegezessel szemben az olcsóságon felül előnye, hogy szúette nagyobb bútorok, nagyterjedelmű szőnyegek is beállíthatók a kamrába és ami fontos, a cián a fémszálas textiliáknak sem árt." (Ma már ismert, hogy a fémszálakat, fémeket a légnedvességtől függően megtámadhatja!!!) A ciánozást gázmester végezte az előírásoknak megfelelően. A két múzeumi épület között a kamra szellőztetését gond nélkül lehetett végezni, mivel lakók nem voltak a közelben (Sőregi 1942, 6). A múzeumban a festmények restaurálását ebben az időben alkalmi megbízással Tikáts Adolf

3 budapesti festőművész-restaurátor végezte. 1939 márciusában hozta rendbe Munkácsy Mihály: „Ecce Homo" című festményét néhány kisebb méretű festménnyel együtt. A restaurálásért a múzeum 400 + 200 = 600 Pengőt fizetett. A munkálatok elvégzését a Közgyűjtemények Országos Főfelügyelője 27-1939. sz. leiratával engedélyezte." (Sőregi 1939, 7). „Az ismétlődő légvédelmi riadók, főleg Kassa június 26-i bombázása után elhatároztam kijelölt értéktárgyaink biztonságba helyezését. Három nap alatt minden nagy értékünk biztonságban volt, a szakszerűen felgöngyölt Munkácsy-kép, az Ecce homo is. A csapi állomás június 29-i bombázásának dörrenéseit már nyugadtabb idegekkel hallgattuk, mert előírt kötelességünket külső, idegen segítség nélkül (3 hajdú, 1 gépész és 2 tisztviselő) akkorára jórészt befejeztük. ... Munkácsy Mihály nagyméretű Ecce homo festményének visszahelyezését október 16-23-án Tikáts Adolf festőművészrestaurátor végezte el." (Sőregi 1941, 6-7). Tikáts 1940-ben restaurálta Székely Bertalan: Zrínyi kirohanása című nagy festményét

9 (300 pengőért) számos más festménnyel együtt a Közgyűjtemények Országos Főfelügyelőségének előzetes beleegyezésével (Sőregi 1940, 72) 1942 júniusának második felében hét festményt restaurált a Déri Múzeum állandó képtárából. A munkáért 300 pengőt fizettek. Múzeumi elfoglaltsága mellett, a múzeum helyiségében magánmegrendeléseket is elfogadhatott. Mióta a képtár anyagát rendszeresen kezelte, a város műgyűjtő közönsége számon tartotta a mester évenkénti érkezését. Munkájával a lakosság tulajdonában lévő, több művészi értékű képet sikerült megmentenie a pusztulástól (Sőregi 1942, 6-7). Hegyi távozása után a polgármester a múzeumi felügyelő bizottság javaslatára felterjesztést írt a miniszterhez az állás igénylésére. Erre sokáig nem érkezett válasz. így a konzerválóTikáts Adolf (Budapest, 1872-?) festő és restaurátor. 1905-től a Műcsarnok kiállítója volt. A főváros régi épületeiről készített festményeit a Budapesti Történeti Múzeum és a Magyar Történelmi Képcsarnok (Magyar Nemzeti Múzeum) őrzi. A Magyar Nemzeti Múzeumnál alkalmazását kérte 1919. jún. 6-i levelében Térey Gábor a Magyar Történelmi Képtár, metszet és rajzgyűjteménye vezetője (Gerelyes Ede: A magyar múzeumügy a két forradalom időszakában (1918-1919), Budapest, 1967.219.). 1949-ben ideiglenes havibéresként még dolgozott a múzeum Magyar Történeti Képtárának Metszet és Rajzgyüjteményében (K726194-1698, a K-726 = a Széchenyi Könyvtárban az Országos Magyar Gyüjteményegyetem Tanácsa 1922— 1949 és a Magyar Nemzeti Múzeum Tanácsa (1934-1949) iratgyüjteményének azonosítója.). Többek között restaurálta az egri líceumi képtár (Művészeti Lexikon IV. kötet 548.) és a Déri Múzeum festményeit. Tikáts Adolf festőművész-restaurátor árajánlata Székely Bertalan: Zrínyi kirohanása c. festmény restaurálására, Debrecen 1939. április 3., 150/1939). 412