A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2004 (Debrecen, 2005)

Restaurálás - Morgós András: A restaurálás és a „konzerváló és preparáló laboratórium” története a debreceni Déri Múzeumben

1. A RESTAURÁLÁS ÉS A „KONZERVÁLÓ ÉS PREPARÁLÓ LABORATÓRIUM" TÖRTÉNETE A múzeum életében az 1930-as évek végénél korábbi időszakra vonatkozó restaurálási adato­kat nem találtam. Feltehetőleg a múzeumi segédszemélyzet végezhette korábban a tárgyak egy­szerűbb tisztogatását, ragasztását, ápolását. A mai értelemben vett konzerválás története a Déri Múzeumban Dr. Sőregi Jánossal 3 kezdődött. Sőregi János a Déri Múzeum múzeumőre, majd - a korábbi igazgató Dr. Ecsedi István halála után - 1936 októberétől a múzeum igazgatója felismerte a múzeum életében és a műtárgyak vé­delmében a restaurálás fontosságát. A restaurálás fontossága és a tárgyak védelme érdekében még 1933-ban beszerezte a múzeum számára a restaurálás akkor legfontosabb kézikönyvét - Friedrich Rathgen: Die Konservierung von Altertumsfunden c. munkája első, 1898-as kiadásának 1924-ban megjelent harmadik átdol­gozott kiadását (ennek I. kötete - Kő és kőszerű anyagokkal, II. és III. kötete a - Fémek és fém­ötvözetek és szerves anyagokkal foglalkozott) (Sőregi 1937, 7) és 1935-ben a múzeum alagsorá­ban egy szénkénegező helyiséget alakítottak ki a műtárgyak fertőtlenítésére. A helyiségbe egy 150x150x70 cm nagyságú horganylemezzel bélelt szénkénegező ládát állítottak be, amelyben a tavaszi és a nyári szénkénegezéseket könnyen el tudták végezni (Sőregi 1935, 7). Sőregitől szár­mazott a restaurátor laboratórium kialakításának a gondolata és minden tőle telhetőt megtett, hogy terve létre is jöhessen. Sőregi a restaurálás érdekében tett fejlesztéseinek és erőfeszítéseinek a legfontosabbika a mú­zeum „konzerváló és preparáló laboratóriumának" a kialakítása volt. A laboratórium létrehozásá­ban kulcsszerepet játszott Hegyi Zoltán 4 vegyész-tanár. Mindezen előzmények után 1937-ben megkezdődtek a konzerváló labor és a fényképészműhely tervezési munkálatai. Akkor Magyaror­szágon a múzeumi területen ez volt az első kimondottan restaurálási célra tervezett és létrehozott, korszerű restaurátor-laboratórium együttes. ' Dr. Sőregi János (1892. december 25., Kiscigánd - 1982. április 13., Debrecen) régész, múzeumigazgató. 1910-ben érettségizett Sárospatakon, majd jogi tanulmányokat kezdett, ezt megszakítva tiszti iskolába járt, majd frontszolgálatot teljesített, leszerelése után (1918) befejezte jogi tanulmányait (1919). A debreceni Városi Múzeumban (később Déri Múzeum) díjtalan gyakornok (1922-1932), múzeumőr, majd a múzeum igazgatója (1936. október 9. - 1950). A második világháború idején megfeszített munkával mentette mun­katársaival a műtárgyakat. Jelentős régészeti munkája volt a panyolai fÖldfa építmény feltárása. 4 Hegyi Zoltán (Fehértemplom (Temes vm., ma Béla Crkva, Szerbia-Montenegró), 1911. január 15. - ?) ve­gyész-tanár, restaurátor. A debreceni Déri Múzeum vegyész-restaurátora volt, a múzeum konzerváló és preparáló laboratóriumának a megtervezője és kialakítója. Négy éves múzeumi tevékenysége (két évig kül­sősként ellenszolgáltatás nélkül és másik két évig szerződéssel) alatt maradandót alkotott a magyar restau­rálás történetében. Hegyi volt az első összefoglaló magyar nyelvű restaurálási kézikönyv szerzője, ugyancsak az első, aki ha­zánkban múzeumi célra Röntgen és infravörös vizsgáló berendezéssel rendelkezett és először foglalkozott múzeumi tárgyak Röntgen és infravörös vizsgálatával. Édesapja agyagfalvi Hegyi József (Agyagfalva, 1872. október 25. - ?) debreceni állami főgimnáziumi ta­nár. 1920-1928 között nyolc osztályt végzett a debreceni Református Kollégiumban. Itt a Főgimnáziumban érettségizett 1928-ban. Még ugyanebben az évben felvételt nyert a debreceni Tisza István Tudományegye­temre, ahol 1933. április 24-én vegyészi (fizika-kémia szakos tanári) diplomát szerzett. A mezőhegyesi cu­korgyár laboratóriumában dolgozott 1937-től a múzeumba lépéséig (1939. okt. 1.). 1941. március 31-vel megvált a múzeumtól, mert a vallás- és közoktatásügyi miniszter egy nyolc évvel korábban beadott kérelme alapján a nagykárolyi főgimnáziumba próbaszolgálatos tanárnak kinevezte. A laboratóriumot április 9-én leltár mellett átadta. 406

Next

/
Thumbnails
Contents