A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2004 (Debrecen, 2005)
Művelődéstörténet - Szabó Anna Viola: Gondy Károly fényképész Debrecenben
egyik első ütközetében 51 - szerencsére már Gondy Károly halála után, így nem kell megérnie emlékezete fenntartását illető reményeinek semmibe foszlását. Miután nevének fenntartásában, amelyet a beépülés biztos jelének gondolt, sem az általa létrehozott képekre, sem a létre nem hozott gyermekekre nem számíthatott, még mindig nem érezhette úgy, hogy beérkezett: hiszen a szakmai sikert nem övezte a társadalmi elismertség és megbecsültség: még mindig nem volt a közösség teljes jogú tagja: valamiképpen mindig kívül rekedt azon, hiszen nem volt besorolható, s a társadalmi eseményektől való távolmaradásával ő maga is fokozta ezt az elkülönülést: végig eldönthetetlen maradt számára az elvegyülés és azonosulás, illetve a kiemelkedés és emlékezetessé válás vágya közötti harc. Abban reménykedett, hogy egy hivatalos okirat, egy polgároklevél által, mely deklaráltan a közösség tagjává teszi, ez a közösség óvó kezét kiterjeszti majd fölé is, - s ahogy már házasságával is ezt a célt remélte elérni: önmagát, de legalábbis családját, leszármazottait megóvhatja a hiba, az életet eldöntő rossz lépések véglegességétől: ez a félelem olyan erős volt benne, hogy minden tette mélyén ott bujkált. Polgárosítási kérelme sokszori elutasításának, melyet szövegei oly fájdalmasan emlegetnek, éppen úgy nem találtuk ugyan nyomát a közgyűlési jegyzőkönyvekben, mint magának a kérelemnek vagy a beadvány tárgyalásának, mégis szimptomatikus, hogy időről időre visszatér szövegeiben erre e sarokpontra, mint aki valami elérhetetlen dologra vágyakozik, olyan ajtón szeretne bejutni, amely számára nem nyílik. Nyilvánvaló, hogy nem a követelmények teljesíthetetlensége jelentette az akadályt, hiszen ennek a méltóságnak az elnyerése pusztán ház- és földtulajdonhoz, illetve a meghatározott díj megfizetéséhez volt kötve, és Gondy minden feltételnek megfelelt. Vágya tehát nem is irreális, csak anakronisztikus volt már a századvégen, hiszen ekkor a polgároklevélnek már szinte szimbolikus értéke sincsen, egyetlen értelmét az ember halála után nyeri el, amennyiben titulusát rávésik a sírkövére. Nem is kérelmez már ekkor polgárjogot néhány, ősi család kiöregedő fején aki már a sírkövére gondol - és a Gondyhoz hasonló bevándorló kereskedőn és zsidón kívül akik ebben látják az asszimiláció biztosítékát - senki: van olyan év, amikor egyetlen kérelem sem érkezik a tanácshoz. 52 Gondy látja bár, de az őt körbevevő jeleket és jelenségeket értelmező tekintetét becsukva, eltakarva nem akarja tudomásul venni, hogy rokonai, barátai életkudarcai, sorozatos öngyilkosságai 53 már egy gyengülő tartású és morálú közösséget jeleznek, hogy ez a közösség már nem tart meg, mert nem képes hitet adni a tagjainak. Ahhoz azonban van még benne erő, hogy az idegent - legalábbis Gondyt - bármilyen régen ismerje is, bármennyire igénybe vegye is: csak személyes szolgának tekintse, de ne engedje a soraiba férkőzni. Gondy Károly Debrecenben nem lehetett „polgár". Nem feltétlenül volt ez minden idegen esetében így, ám hogy a beilleszkedés feladata miért tornyosult Gondy Károly elé ilyen áthághatatlan falként, annak magyarázatát talán megleljük abban a magatartásban, identitásgyakorlatban, amely írásaiból kibontakozik: hogy asszimilációja sikertelenségéért nem feltétlenül csak a cívis közösség bezárkózása vádolható hogy mindenesetre kettőn állt a vásár. írni talán azért kezd el a századvégen, hogy még mint utolsó szalmaszálba, belekapaszkodva a nyilvánosság elé tárja a szándékait: hogy megpróbálja még utoljára lemosni a beleégett stigmákat (ugyanebben az időben adakozik először - szokásos egy forintjaihoz képest - nagyobb összegeket, mindkettő tekinthető szimbolikus gesztusnak: az egyetemre és a Kossuth szoborra) 54 . Nem tehet 51 1914. október 13., Chyrów, Lengyelország (MÓRICZ 1925, 227) 52 HBML, Matricula Civium 53 Történetünkben önkezével vet véget az életének: mindkét Egey, Müller Lajos legénye, Egey István segédje, Gondy keresztlánya; leányanyaként szül gyermeket Gondy anyja és mindkét felesége; üzletével csődbe megy Egey István, Simonyi Antal, és rengeteg fényképész Debrecenben 54 DE11., 1894. január 17., augusztus 9. 385
