A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2004 (Debrecen, 2005)

Művelődéstörténet - Szabó Anna Viola: Gondy Károly fényképész Debrecenben

lószínűleg nem értelmezte sehogy, hiszen belülről nem érzékelhette a változás szükségességét: ő csak a pozícióit, öröknek vélt értékeit védelmezte tudattalanul a fenyegető, betörő, saját magához mérten szabados erkölcsűnek vélt újkori polgárságtól - amelyet azonban nem vett komolyan, hiszen nem hihette, hogy minden ami volt, s oly sokáig jó volt, nem lesz többé. A reformjavaslatok megbuktatásához még éppen elég erős volt a cívis társadalmi bázisa, s övék volt még szinte az összes föld is Debrecen határában (hiszen, bár egyre nagyobb területeket vásárolt meg belőle a zsidó nagytőke, a Hortobágyot nem adták): úgy gondolták, nincs mitől tartaniuk. Debrecen levegőjét tehát ez a fontolva haladásnak álcázott konzervativizmus párázta be, amelynek jó alapot, indokot és kapaszkodót jelentett a város negyvennyolcas szerepe, amelyért nem győzte az ország háláját és tiszteletét fogadni (vö: BALOGH 1947). Egy idegen számára tehát, aki még nem láthatta tisztán a mélyben zajló társadalmi folyamatokat, Debrecen még mindig az, ami volt, s a debreceniség letéteményese, hangadó, irányító rétege a cívis. Nem tudjuk, megtévesztették-e Gondy Károlyt is, vagy csak beilleszkedése megkönnyítése érdekében fogadta el a látszatot, amit felkínáltak számára, amikor úgy döntött, hogy ehhez a társadalomhoz kíván tartozni, ebbe akar beépülni, ennek az értékeit elfogadni. Úgy találja, ha Debrecenben vinni akarja valamire, a cívisre kell tekintenie; ha ők elfogadják, sima lesz az útja. Nem számol azonban azzal, hogy semmi sem olyan nehéz, mint a cívis kegyeibe férkőzni, hogy egy idegennek, teveként átmenve a tü fokán, a cívis közösség tagjává válni, minden családi támogatottság nélkül, ismeretlen háttérrel és múlttal, gyanús, misztikus mesterséggel, nagyon hosszú küzdelem eredménye lehet csak - ha egyáltalán sikerül. S nem számol önmagával sem: hogy abban az erős szorító bilincsben, amellyel Debrecen az idegen nyakát körül fonja és elszívja előle a levegőt, teljes feloldódásra és önfeladásra kényszerítve, milyen nehéz lesz önmagának maradnia, milyen nehéz lesz hinnie a cívisnek anélkül, hogy meghasonlás nélkül, eredendő identitását megtartva élhesse azt az életet, amelyet szeretett volna. A cívis meghódításához kidolgozott stratégiáját nem véletlenül szervezi a függetlenség és hazafiasság köré. Hamar fel kellett ismernie, hogy ez az egyetlen olyan pont, amelyen saját, belénevelt, mind a tapasztalás, mind az eszmények folytán kialakult eredendő identitáselemei illetve az ebben a társadalomban viselendő identitás kompromisszum nélkül találkozhatnak (KRAPPMANN 1980, 90). Hogy az évek során miért volt szükség ezen eszmény pártolásának oly hangos és egyre hangosabb, egyre látványosabb kinyilvánítására, annak az az oka, hogy saját belső hangjait is el kellett nyomnia, amelyek azt mondták, hogy ezen az egyetlen, mértékadó sarokponton kívül nincsen benne és városában semmi közös. Gondy ugyan a függetlenséget szellemi értelemben szerette volna érteni, Debrecenben azonban a függetlenséget a kellő mennyiségben birtokolt föld testesítette meg. Gondy megpróbálta a kettőt összemosni: de a cívis szólamainak hangoztatásával éppen e szellemi függetlenség számolódik fel - Gondy asszimilációs szándékainak megfelelően semmit sem mond, ami a cívis értékeivel szemben állna: így fordulhat elő, hogy ő, mint ízig-vérig városi polgár, egy parasztpolgári értékrendszernek megfelelően, központi kategóriájává a földet és annak művelőjét teszi - ahogy teszi ezt mindenki Debrecenben, ahol a betelepülő zsidó boltostól a kollégiumi tanárig előbb-utóbb mindenki földbirtokossá lesz. Ebben a városban nem ember az, akinek földje nincsen. Gondy tehát legelőször is házat-földet, s ezzel választójogot igyekszik szerezni. Debreceni életének első tíz éve ennek jegyében telik, ezért dolgozik: mindezért azonban olyan sokat, hogy az már majdnem meghiúsítja a célt: a szabadság elérését, hiszen magára fordítható szabad perce alig marad. (A századvégen a már befutott fényképész napirendje így állítható össze: reggel négy-öt órakor kel, majd az ablakba ülvén leírja aznapra rendelt gondolatait, hogy reggel nyolcig elküldhesse a hetes382