A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2004 (Debrecen, 2005)

Természettudomány - Juhász Lajos: Odúlakó madárfajok állományának változása egy dél-nyírségi keményfa ligeterdőben

A seregély az elmúlt 14 évben mindössze 1 alkalommal nem fészkelt az odútelepen (1991). Költő állománya erősen fluktuál, a 1994, 1995 évi maximumokhoz képest. Az 1990-es évek közepén a rendkívüli szárazság következtében kialakult a sáskagradáció a seregélyállományok erőteljes gyarapodását eredményezte. Ekkor az ország más alföldi régióiban is észlelhető volt a faj gyarapodása, a pásztormadarak (Pastor roseus) hortobágyi időszakos gradációjával együtt. Az általunk értékelt 6 évben a költőállomány alacsony abundanciáját észleltük. (1^ fészkelő pár). 2001-2003-ban egyaránt 3-3 pár jelent meg. A kirepülési siker különösen az utóbbi években alacsony. 2000-ben 77,7%, 2001-ben 0%, (3 pár kezdte meg a fészekfoglalást, de ebben is elpusztultak a fiókák), 2002-ben 50%, 2003-ban 71,4%. A kis fészekszám nem alkalmas további értékelésre. Mindössze azt jegyezzük meg, hogy vélhetően predáció (Sciurus vulgaris, Maries foina?) következtében pusztultak el fészekaljak. 7. AZ ODÚLAKÓ MADARAK POPULÁCIÓDINAMIKÁJA TÉLI MADÁRETETŐNÉL A területeken téli aszpektusban jellemző, ideiglenes táplálkozó madárközösségek fajainak felmérésére állandó helyen kialakított etetőnél Nagycserén, hetenként egy alkalommal novembertől márciusig, egy-egy alkalommal folyamatosan 3 órán keresztül irányított madárbefogást és jelölést is végeztünk. A kiemelten kutatott madárguild fajainak, az odúlakóknak a populációdinamikáját, költésbiológiáját több éve vizsgáltuk az előzőekben leírtak szerint. Ezek eredményeit figyelembe véve, illetve a fiókakorban megjelölt (odúkban) egyedek megkerülési adatai alapján igazolható, hogy a téli madáretetőre nem csak az odútelep mesterséges fészekodvaiból kirepült egyedek járnak. A visszafogások során megkerültek több éves, előző teleken már többször befogott egyedek (pl.: 8 éves barátcinege), amelyek az év más szakában nem tartoznak a fészkelő madártársulásba. Különösen a harkályfajok állománya duzzad fel a téli madáretetőnél, az észlelt lokális denzitás a populációban az év más aszpektusaiban nem észlelhető. Az etetőnél eudomináns faj a széncinege, mely az újonnan befogott egyedek több, mint 50%át teszi ki, illetve az összes fogás csaknem 60%-a. Ez más vizsgálatokban is igazolást nyert (CSÖRGŐ, BÁLDI, 1991). Ez a populáció nagy egyedszámából és a fogás-vissza fogás gyakoriságából következik (1,58). Ennél nagyobb arányban a fogás-vissszafogás a barátcinegénél figyelhető meg (1,62). E faj területhüsége a legnagyobb, amit a téli populáció egyedei is igazolnak, de más vizsgálatokban is kimutatható (KERÉKGYÁRTÓ, 1993). E mellett a barátcinege populációkban szokatlanul magas a koros, idősebb egyedek száma, ezt már a területen az előző vizsgálatok is igazolták (JUHÁSZ, VAS, 1994). A kék- és fenyőcinegére a fogás gyakoriságát nem számoltuk, adataink kisebb száma miatt. A fatörzsszint fajai közül a nagy fakopáncs befogási gyakorisága a legnagyobb a guild fajai közül (1,74). Ennek oka egyrészt a faj hosszabb életkora, területi hűsége valamint feltételezhető a természetes táplálékforrások csökkenése (öreg fák hiánya - lárvák!), aminek következtében az etető táplálékforrása a populáció nagyobb egyedszámát eredményezte. Egyedszáma a két domináns cinegefaj (szén és kék) után a harmadik legmagasabb. A fatörzsön táplálkozó fajok közül az egyedszám miatt közép tarkaharkályra nem lehetett számítani fogási gyakoriságot. 34