A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2004 (Debrecen, 2005)
Művészettörténet, iparművészet - P. Szalay Emőke: XVII. századi reneszánsz jellegű úrihímzések Szabolcs-Szatmár-Bereg megye református gyülekezeteiben
másik fia volt, aki 1639-ben még élt (Nagy V. 1859. 227). Ezért úgy véljük, hogy őbenne kereshetjük az abrosz adományozóját. A matolcsi gyülekezet 104,5 x 103,5 cm-es gyolcs térítőjének rajza szabályos reneszánsz minta. Az aranyfonallal hímzett virágbokor középső ága kis szív alakú elemből indul, felette lefelé hajló kisebb és nagyobb levél felett gyűrű fogja össze a sarok felé ívelő két ágpárt. A gyűrű felett láthatjuk az ágak végét, a központi szár két oldalán egy-egy bogyó jelenik meg. A fő szárat a gyűrű felett kis ovális levél, felette kicsi tulipán töri meg. Majd levelek fölött kissé hajló nagyobb ágak és egy kis levél következik, amely fölött turbánliliom díszlik tetején öt kis gyöngyvirággal ellátott egyenes ág. A minta további fontos eleme a gyűrűből induló kecses ívelésű, felül félkörívben hajló inda, amelyet alsó részén kettős kacs díszit, középtájon egyszerűbb turbánliliom oszt ketté, felette levél, majd kacs. A központi szárhoz hajló inda háromnegyed kört alkot, amelynek már csak a belső oldalán láthatunk egy kis kacsot és egy bogyót, végén kis levelek között nagy hatszirmú szegfű. A gyűrűből egy másik kisebb, szintén kacsos ág indul, amely közel halad a nagy csigás indához, végén kis gyöngyvirágokkal. A legfelső ágakon kacsok felett margaréta látható. Az oldalak közepén a gyökeret jelző kettős kacs és kis levelek fölött ívesen behajló két ág kacsokat és tulipánt hordoz. A középső egyenes szárat kacsok felett nagyobb méretű tulipán koronázza (3^4. kép). A minta viszonylagos egyszerűsége ellenére tökéletesen harmonikus, finom. Az egyes elemek, a szárak ívelése, a virágok elhelyezése kiegyensúlyozott, szinte szabályos négyzetet alkotva tökéletesen betölti a rendelkezésre álló teret. Mind tervezésében, mind kivitelezésében igényes munka. Elemezve a mintát, a kiinduló elem megfordult, lefelé álló gránátalmára utal, amely tökéletesen komponált, kiegyensúlyozott megoldást mutat, még ha a korábbiaknál kicsit szerényebb megoldásban is (V. Ember 1971. 223). A főszár áttörése hosszúkás levélszerü elemmel és tulipánnal egy 1670-ben Erdélyben készült Károlyi címeres miseruhán tűnik fel, míg a hozzá tartozó kehelytakaró szegfüvei díszített (V. Ember 1981. 124. és 118. kép). A becsavarodó ág a Bánffy gyűjteményből, ugyancsak erdélyi nyeregtakarókról ismert (V. Ember 1981. 129. 131. kép). Matolcs a XVII. században a rozsályi Kun, a velük rokon Károlyi és a Báthori családé volt. Az utóbbiak kihalta után előbb Bethlen Gábor, majd az ő halála után 1633-ban két unokaöccse, Bethlen István és Péter birtokolta. A Bethlen család itt is nagy támogatója volt a református egyháznak. Bethlen István nagy malmot adományozott a reformátusoknak (Borovszky 113). A Bethlenek részét később I. Rákóczi György vette el, csupán a Károlyiaknak sikerült saját részüket megtartani a század folyamán végig (Szabolcs-Szatmár megye műemlékei II. 388). A település életében a XVII. század fontos időszak volt. 1665-ben superintendentiális ülés színhelye volt, 1669-ben Szatmár vármegye tartotta itt ülését. Iskolája is híres volt a XVII. században (Borovszky 113.) A XVII. századból több református pap nevét ismerjük, 1652-ben Szalacsi Péter, 1670-ben Szalacsi Cs. István, 1680-ban Semptei István, 1686-ban Kecskeméti János volt itt lelkész (Kiss 1878. 595., Barcsa 1906. 1. 186). Az 1847-ben lejegyzett História Domus szerint legelőször egy fa református templomot építettek 1696-ban. Az egyház térítői közül többet a pestis elől futó erdélyi bujdosók adományoztak (Kiss 1878. 603). Az említett terítőt feltétlenül ebbe az időszakba, a XVII. század második felébe helyezzük, adományozóját talán a Károlyi család egyik tagjának személyében vélhetjük. Tudjuk, hogy olykor egy-egy klenódium adományozója az adakozó számára fontos, jelentős eseményhez kapcsolódott 4 . 4 Lásd erre esetleges példaként hogy Lipcsey Gergely 1639-ben kelyhet ajándékozott a bilkei egyháznak, amely egybeesik táblabíróvá történt kinevezésével P. Szalay Emőke 2002. 23. 272
