A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2004 (Debrecen, 2005)

Művészettörténet, iparművészet - Nagy Márta: Asszimilációs utak a magyarországi görög diaszpóra egyházművészetében

Megállapítható tehát, hogy a magyarországi görögség 1780-as évektől készített egyházművészeti tárgyai teljesen beleolvadtak, részben a környező szerbség, részben a magyarság által művelt egyházművészeti stílusokba. Mi az oka ennek a pálfordulásnak, melynek eredményeképpen a görögség szakított az 1760-as évek végéig élő görög óhazái egyházművészeti hagyományokkal? Mária Terézia királynő 1774-ben kiadott rendeletében a további görög tőkekiáramlást megakadályozandóan Hűségeskü

32 letételére kötelezte a Birodalom területén élő görögöket. Annak a görögnek, aki nem tette le a Hűségesküt, el kellett hagynia az országot. A görögök jó része haza is ment, hiszen a török alattvalói státuszról való lemondás egyet jelentett a török alattvaló görögöket megillető igen kedvező vámtarifák

33 elveszítésével, vagyis a kedvező kereskedési lehetőségek megszűnésével. A Rendeletet követően Magyarországon csak azok a görögök maradtak, akiket családi kapcsolatai itt tartottak, vagy olyan természetű gazdasági érdekeltséggel (mint bolt, mészárszék, legelő stb.) rendelkeztek, amelyek működtetése ide kötötte őket. A magyarországi görögök létszáma csökkent, a magyar házastárs mellett itt maradottak beolvadása az élet minden területén fölgyorsult. Fölhozható példaként a nyelvi asszimiláció. A 18. század végétől a görögök egyházi könyveiket már nem anyanyelvünkön, hanem magyar nyelven adják ki. Az anyanyelv elfelejtésének gondolatát szépen fejezi ki az 1791-ben Miskolczi Miklós által Pesten kiadott imádságos könyv

34 előszava: Még akik Görög Szüléktől származtunk is, nem lehetünk mind oly szerentsesek, hogy írás és Könyv szerént érteimeznők ezen nyelvünket. Sokkal inkább nem értik hát Gyermekeink, kik Magyarok között nevelkednek, és Magyar Oskolákban taníttatnak... A Hűségeskü másik következményeként a Magyarországon maradott görögök közvetlen kapcsolata megszűnt az anyaországgal. Eltűnt a korábbi évszázadok görög „családmodell"-je, amelyet az jellemzett, hogy a családfő Magyarországon dolgozott, és rendszeresen utazgatott haza az anyaországban hagyott családjához. Gazdaságilag már nem volt előnyös tovább működtetni az olyan társas vállalkozásokat sem, amelyek keretében az egyik kereskedő állandó jelleggel Magyarországon tartózkodva árult a boltban, míg társa folyamatosan úton volt és szállította az árut az óhazából. Nincs már mód arra, hogy az anyaországból liturgikus tárgyakat hozzanak be, vagy az óhazával aktív kapcsolatot tartva, onnan mestereket hívjanak be, mint korábban Georgioszt, Mitrofant vagy a moszchopoliszi festőket. A mestereket a közelben kell megtalálniuk, és ezek azonosak a szerbek által is foglalkoztatott, rendszerint szerb származású festőkkel, az építészekről nem is beszélve, akik a helyi stílus miatt természetszerűleg helybéli magyarok voltak. Az építészetben, mint láttuk, a görögök a birodalmi stílust vették át, ezt látták közvetlen magyar környezetükben is. Egy miskolci polgár, Polizu György által tett hűségeskü szövegét közli: Szendrei J., Miskolcz város története és egyetemes helyirata I-IV, Miskolcz, 1886-1911, 596-597. Az 1718-as pozarevaci békeszerződés kereskedelmi cikkelye értelmében a török alattvaló görög kereskedők minden behozott árú után egyszeri 3%-os vámot voltak kötelesek fizetni, ami jóval alacsonyabb volt, mint a belföldi kereskedőket illető vám. In Eckhardt F., Kereskedelmünk közvetítői a XVIII. században, in Századok LII, 1918,358. Címe: Igaz vallástétele a Napkeleti Közönséges Eklézsiának, amelly Görög nyelvből Magyar nyelvre fordíttatott Miskolczi István által. Más, görögből fordított egyházi könyvekre utalóan közli: Az orthodox kereszténység, szerk., D. Dr. Berki F., Budapest, 1975, 129-135. 257