A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2004 (Debrecen, 2005)

Néprajz, kulturális antropológia - Kopriva Attila: A kárpátaljai magyarok népviselete és az egyes öltözetdarabok díszítő elemei

lényt vettek fel az ingre, amelyet ugyancsak a mellkasi részén fából készült gyöngyökkel (óngombokkal) varrtak körbe. A gyermekek ujjatlan réklijére függőlegesen növényi motívumokat hímeztek, melynek virágai egyenletesen váltakoztak. A férfiak viseletéhez tartozott a sűrűn rakott, bő gatya, melynek alját rojt díszítette vagy csipkeszalagot varrtak be 10 cm-re a szélétől. A gatyát vékony szőtt, néha hímzéssel díszített övvel rögzítették. A parasztok körében gyakori volt a zsinórózott priccses nadrág. Télen durva szövésű vagy posztóból készült kék színű priccses nadrágot hordtak. Mindennapos volt a díszítés nélküli fekete vagy kék zakó, melynek ujjait és sujtását zsinórozással, gombokkal díszítettek. A felsőruha, az „ujjas", kék színű, kallózott szövetből készült. Díszítőelemként a színes gombok szolgáltak. A XIX. század elején a kárpátaljai magyarok szépen hímzett cifraszürt is viseltek. Erről tanúskodnak a XIX. századi ábrázolások a kárpátaljai magyar szabadságharcosokról, valamint O. Poljanszka (ukrán népkutató) és Györffy István feljegyzései (

nOJl.HH.CbKA XX sz., 70-es évek kézirata, 11). A XX. században Ung megye női viselete néhány szoknyából, ingből (alsóból és felsőből) állt, melyre öves ruhát vettek fel és háziszövésü vagy gyári anyagból készült kötényt kötöttek elé, melyet alig díszítettek. Az ingeken lévő mintát a nyaki részre hímezték, téglalap alakban, amely a karkivágásig ért, függőlegesen pedig a mellkas közepéig, erre szalag került. A gallér takarta a nyakat, amelyet háromsoros nyaklánc díszített. A hímzés fö motívumának a rózsa, valamint a különböző szirom- és bimbókompozíció számított. A kendők hímzése nem sokat változott. A növényi minták az anyag négy sarkában helyezkedtek el. A viseletnek ez az eleme különféle virág- és szirommotívumokkal volt kitöltve. A mindennapokban a fehér és fekete háziszövésű anyagból készült kendő dominált. Később divatba jöttek a gyári anyagból készült kendők, melyeken nyomott pöttyös minta volt. 1939-ben Csomár Zoltán így ír: „A lakosság szegényebb rétege jobban megőrzi a viselet hagyományait, mert anyagi helyzete erre kényszeríti, a gazdagabbak viszont gyári anyagokat vásárolnak". Az ungvári járás magyar népviseletében az 1924-ben történt cseh megszállás után jelentős változások mennek végbe. Jelentőségét veszti a közmondás is: „Teheti mert sok szoknyára telik neki." Ennek magyarázata: a ruha sokasága jelentette a nő gazdagságát. A megváltozott körülmények között ennek már nem tulajdonítottak nagy jelentőséget. Az 1930-as években csupán egy rakott szoknyát hordtak, amely külsőleg a régi formára emlékeztetett. Az idős asszonyok fekete ruhát viseltek, amelyet zsebes glott kötő egészített ki. Az ingekre néha úgyszintén fekete színű mintát hímeztek. Ismertek voltak a kötő különböző fajtái: aratókötő, félkötő, gyúrókötő, katrinca, nagykötő, sure, mindegyik hasonló szabással készült. Hímzéssel, amelyet az alján függőlegesen helyeztek el, főleg a katrincát, melles- és nagykötőt, valamint a surckötényt díszítették. A növényi minták mellett gyakoriak voltak az állat- és ember alakos minták is. Az állat-mintákból leggyakoribbak a páva, kakukkmadár, galamb, turul, valamint a szarvas motívumok, melyeket az élet fájával, más növényi mintákkal kombináltak. Az emberi alakot utánzó - női, férfi - mintázatokat sajátosan stilizálták, és ritmikusan vízszintesen ismételték, néha beleszúrva egy-egy virágcserépmintát. Amikor divatba jött a gyári anyagból készült kötény, színes szalag lett a díszítése, melyet két sorba varrtak rá: a felső vékony, az alsó vastag. A legények piros kötőt viseltek, a férfiak házi szövésű anyagból készült surcot, amelyet ugyancsak hímzéssel díszítettek. A kendőket négyzet alakúra szabták, oldala 2 méter hosszú volt. A szélét rojtokkal díszítették. Átlósan kettéhajtották, háromszöget alkotva, s így vették fel a vállra, keresztezték, és a derékon kötötték meg. 246