A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2004 (Debrecen, 2005)

Történelem - Lovas Enikő Amália: Tőkés polgári vagyonnal a társadalmi rangért – a Dragota család felemelkedésének útja

révén szerzett javaikat örökölték és vitték tovább, hanem szüleik hatására az ő viselkedési mintáikat is. Nyilván mindegyik generáció a tőle telhető legjavát produkálta, és a meglátása szerinti leginkább megtérülő befektetésekkel törődött, munkáját és vagyonát tekintve egyaránt. A leginkább preferált foglalkozás kiválasztását a környezeti és családi befolyáson túl, elsősorban az egyéni tehetség és érdeklődés motiválta. A tehetség kibontakozásának azonban bizonyos fokig gátat szabott a családi nevelés, amely a környezet elvárásainak kívánt minél teljesebb körben megfelelni. Ezen tényezőknek tudható be a második generáció szakmaváltása, hiszen a legidősebb Dragota Ignác nem nevelt utódot sem szűkebb (saját), sem tágabb családja (Rickl) köréből. Ehelyett földbirtokosnak nevelte családtagjait, ehhez vagyonát megfelelő ingatlanokba fektetve kívánta biztosítani. Gyermekei jóval kevésbé értettek emiatt az üzlethez, fel is adták viszonylag rövid idő után a jóval nyugodtabb, társadalmilag rangosabb és számukra sokkal alaposabban ismert gazdálkodásért. A harmadik generáció ezt tudta továbbvinni, erre nevelték, és emiatt ezt ismerték a legalaposabban. Kiszakadni a birtokos rétegből, annak csökkenő megélhetési színvonala ellenére nem tudtak, de nem is akartak, mert máshoz már nem értettek, más lehetőséget társadalmi pozíciójuk megőrzésére nem láttak, és ebben dominánsan hasonlóan gondolkodó környezetük megerősítette őket. A vagyon és megélhetés szintfenntartó kísérletének tekinthetjük a birtokmodernizáció szándékát, az élénk társadalmi életbe bekapcsolódást. Ez utóbbi inkább látszatfenntartó tényezőként értékelhető. A tényleges kiszakadást és megújulást viszont csak az elsősorban értelmiségi-hivatalnoki családhoz kapcsolódás hozta meg, ahol a földbirtok szerepe a vagyoni és társadalmi tekintély biztosítékára csökkent. Ez a váltás azonban csak a Dragota főág kihalása után, a leányág más családba olvadásával történt meg. Összességében elmondható, hogy a családnak egyetlen igazán kiemelkedő, újításra képes és sokoldalú, önmagát változatos területeken kipróbáló tagja a vagyonalapító idősebb Dragota Ignác volt, aki példát mutatott ugyan életével, de nem tanította meg vagy nem tudta megtanítani gyermekeinek sajátos, sikerre vivő módszereit. Ezért a családi vagyon bár igen nagy volt és sokáig kitartott, de a második generáció ezt inkább csak fenntartotta, növelni földvásárlásaival, ehhez kapcsolódó ingatlanüzleteivel próbálta, ami a passzív vagyonszerző módszerek közé sorolható. A gazdasági viszonyok időközbeni átalakulásához így nehezen tudhattak alkalmazkodni, a harmadik generáció esetében ez csak fokozódott. A fennmaradt iratokból kitűnik, hogy a váltás szükségességét felismerték, ezért ragaszkodott a második generáció a birtok terjedelmének növeléséhez, hiszen a földbirtok igazán akkor volt jövedelmező, és akkor biztosított úri életszínvonalat, ha nagysága a helyi nagybirtokok közé emelte. A harmadik generáció ezt a jövedelmezőséget próbálta fenntartani, és a modernizációs törekvések (új művelési módszerek bevezetése, új gépek sora) ezt a célt voltak hivatva teljesíteni. Legfőbb gondot azonban a túl sok kiadás bevállalása jelentette egyszerre, a mögöttes anyagi erőhöz mérten. A végső fejlemény a kor tipikus tendenciáját tükrözi: a bizonytalan, földből szerzett jövedelem a háttérbe szorult, és a biztos hivatali állás, értelmiségi vezető pozíció kapta a főszerepet. Ez az országos változás Debrecenben különösen erős hatással érvényesült, hiszen az országos viszonylatban csekély mértékű iparfejlődés mellett megmaradt a város domináns agrárközpont jellege, ami mellett felerősödött a közigazgatási és az egyetemváros-oktatási központ funkció. A korral haladást és a szinten tartó fejlődést, modernitást a család utolsó tagjának ehhez kapcsolódása és szinte teljes, gyors váltása tette lehetővé. Összefoglalóan: a család vagyoni alapjait a modernitáshoz alkalmazkodás teremtette meg, hiszen a vagyonalapító Dragota Ignác a tőkés korszak egyik úttörő helyi képviselője volt, aki tehetségét és a kínálkozó lehetőségeket maximálisan kihasználva alapozta meg családja jövőjét. A hozzá hasonlóak nélkül a modern tőkés fejlődés sokkal lassabban és kevésbé eredményesen indulhatott volna csak el. A későbbiekben a lehető legnagyobb társadalmi elfogadás megteremtése 201