A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2004 (Debrecen, 2005)

Történelem - Lovas Enikő Amália: Tőkés polgári vagyonnal a társadalmi rangért – a Dragota család felemelkedésének útja

gyón kötődött a birtokhoz, a kastély épülete nyilvánvalóan a teljes kint lakást szolgálta, és mellé még halála előtt Dragota Ignác sírkápolnát építtetett. 79 Feleségével együtt oda temetkezett, és ezért a kápolnát testvére halála után Dragota Natália tartotta fenn, majd adta egyházi kezelésbe. 80 Mindkét épület a család rangját, hatalmát és gazdagságát jelképezte. MODERNIZÁCIÓ ÉS CSŐD SZÉLÉRE KERÜLÉS Dragota Ignác halála után fia, Miklós (1876-1903. március 22.) vette át a család gazdaságá­nak és pénzügyeinek irányítását, a család nőtagjaival írásba foglalt megegyezés után. A haláleset miatt a hagyaték kezelése céljából hivatalosan nagykorúsíttatott, amivel elkerülték a gyámhatósá­gi beavatkozást és a hagyatéki eljárást. Első lépésként nyilatkozatban vállalta át elhunyt édesapja tartozásait. 81 A tulajdonjogok tisztántartása miatt jogilag haszonbérelte édesanyja és nővére birto­kait évi 9000-9600 Ft-ért, kezelte a gazdaságot. 82 Édesanyja halála után (1898. március 20.) 83 nő­vérével megegyezve irányította ugyanezt. A birtok Kismacs Pusztán a következő részekből állt: Öregtanya, Komlóssy-féle tanya, Kápolna-tanya, Barcsay-tanya, Fésűs tanya, és Bánk Puszta. A terület cca. 500 hold volt, 84 a banki és paci kaszálók cca. 100 holdat foglaltak egybe. Mindezen 79 Kápolnaépítési engedély és az építés feltételei a püspöktől. É. n. In: uo. Alapító oklevél: A debrecen-pusztamacsi 95. számú tjkv-ben 16/a. helyraj zi szám alatti 2 kat. hold 127 n. öl területű ingatlanra Dragota Ignác és Frindt Anna által emelt kápolnát Dragota Natália gondozza. Azért, hogy holta után is elláttassa azt, felkéri a katolikus egyházat erre, és a fenntartásra 2000 K alapítványt tett, amelynek kamata a kápolna, a lakóház és a mellette fekvő park fenntartására fordítandó. Erre szolgál halá­la után a fenti összeg 5%-os kamata. Ebből szülei halála évfordulóján engesztelő csendes szentmise tar­tandó (március 22. és június 6-án). A lakóházat fenntartatni kívánja: a parkon kívüli területtel együtt az ott lakó felügyelő és a park gondozója kapja használatra. É. n. In: uo. 4. doboz. 81 1895. június 14. In: uo. 8. d. 82 1896. december 22. Haszonbérleti szerződés Dragota Miklós és anyja, Dragota Ignácné Frindt Anna között, valamint nővére Dragota Natália Boczkó Sámuelné között. Dragota Ignácné Frindt Anna özvegyi haszonélvezete alatt álló debreceni 1823. számú tjkvi szántófölde­ket és a debrecen-pusztamacsi 4, 8,13, 14 , 20 és pusztabánki 129, 130, pusztapaci 15.számú tjkvi összes szántó, kaszáló és legelőbirtokokat, a Nagy Mester utcai házastelken kívül a puszta-kismacsi ondódi, új­osztású paci és banki összes szántó, kaszáló és legelő birtokokat, a rajtuk levő minden épületekkel, s min­den joggal, ami a bérbeadót haszonélvezetéből kifolyólag megilletik, haszonbérbe adja fiának, Dragota Miklós debreceni lakos birtokosnak. Feltételek: 1897-1902. december 31-ig (hat évig) tartó bérlet. Évi ha­szonbér: 9000 Ft, oly módon, hogy fia teljes lakást, ellátást és kiszolgálást biztosít a birtokon. Ha beköltö­zik a városba, a bér 9600 Ft-ra nő, 600 Ft ebből egyéni szükségletei fedezésére szolgál. Ekkor a 9000 Ft a városi ingatlanok költségei fedezésére megy, ezen kívül 100 Ft-ot kér havonta kezéhez. A birtok karban-, rendben tartása, állapota gazdaságos fenntartása fia feladata. Dragota Natália mint résztulajdonos érdekelt. A haszonbért évente a körülményekhez igazítják, Dragota Miklós anyja minden számláját állja. In: HBmL. Uo. 83 Frindt Anna Dragota Ignácné szül. 1840. Metzenseifen/Mateóc, megh. 1898. március 20. 84 Kimutatás Dragota Ignác és Miklós örökösei tulajdonát képező, a 915 és 916 számú kataszteri birtokívekben foglalt debreceni Macsi tanya birtokokról, Debrecen, 1895. október 14.: nem elnevezés, hanem korábbi tulaj­donosok neve szerinti összeírás, ezért az összevont birtokok aktuális neve nem szerepelt. Ennek alapján a Dragota Ignác-féle régi tanya (137 hold 1300 öl), a Koszorús Lajos, előbb Kiss György-féle, Jeney I.-nétől szerzett föld (11 hold 400 öl), a Barcsay István-féle (67 hold 800 öl), a fésűs András-féle (61 hold 1400 öl), a Dragota Ignác-féle régi tanya másik része (90 hold), a Kovács József-féle földek (39 hold 600 öl), és a két, Szilvási Istvántői megvett tanya (16 hold 1400 öl, +7 hold 50 öl), valamint az Imhof Sándor-féle birtoktest (23 hold 1450 öl) összesen 455 hold 1000 öl területet tett ki. In: Déri Múzeum történeti gyűjteménye, a Dragota család iratai. 191

Next

/
Thumbnails
Contents