A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2004 (Debrecen, 2005)

Történelem - Nyakas Miklós: A Hajdúkerület kialakulása

nyilvánvaló lett, hogy a hajdúvárosok számára létkérdés az, hogy a kivetett terheket egyedül, vagy pedig Szabolcs megye keretében teljesítik-e, s ezért minden követ megmozgattak, hogy a vármegyétől független, különálló adózási portákkal rendelkezzenek. Általános adóügyi megfonto­lásokból a hajdúvárosok törekvését a bécsi udvar is támogatta, s 1696-ban a nádori concurzuson ­amelyen a hajdúvárosok is képviseltették magukat - véglegesen elválasztották őket Szabolcs me­gyétől. Ezt azonban csak úgy sikerült elérniük, hogy a vármegyéknél lényegesen nagyobb terhe­ket vállaltak. A döntő fordulat tehát 1696-ban következett be, amikor az ország új adórendszer­ének megalapozásánál, a törvényhatóságok portaszámának megállapításánál a hajdúvárosok önál­ló nádori portákat kaptak. E rendkívül fontos eredményt a következő évben - 1697-ben - az Ud­vari Haditanács hivatalos formában is elismerte. 23 A kivetett állami adóterheket a tényleges teherbírás alapján az egyes városokra a kerület ve­tette ki és hajtotta be. Ezt összeírás alapján állapították meg! Az 1698-as statútum a következő­képpen rendelkezett: Ha valaki „a conscriptio alkalmatosságával hiti után jószágát elő nem mond­ja comperialtatik hamisan meg esküvése, a ki bemondja harmadat jószágának annak adjak, har­mada varosoké, harmada a Fő Tiszté irremissibiliter". Világosan kitűnik tehát, hogy a Hajdúkerület már jóval 1702 előtt készített házi használatra összeírásokat, ahol az adóalap az állatállomány volt. A fenti rendelkezés minden bizonnyal az 1696-os adókivetés utáni tapasztalatokat összegezte. Az adóügyek önálló adminisztrálása, beszedése, továbbítása lett az a szilárd mag, amely lét­rehozta az önálló hajdúkerületi tisztikart is. Erről röviden a következőket kell mondanunk. A fő­kapitány megválasztásának a régebbi szakirodalom különösen nagy fontosságot tulajdonított és Sillye munkája alapján azt 1669-re tette. A fenti évszám azonban nem egyéb közönséges sajtóhi­bánál, s magánál Sillyénél is az ezt megerősítendő jegyzetben az 1699-es évszám áll. Az első haj­dúkerületi főkapitányt - Désány Istvánt - a hajdúvárosok egyébként 1698. november 22. után vá­lasztották meg, s 1699. február 10-én kérték a Haditanácstól a választás megerősítését, amelyet az 1699. dec. 17-én hagyott jóvá. így szerepel ez a Hajdúkerület levéltárában őrzött eredeti okiratban is. 24 A pontosításhoz hozzátehetem, hogy 1699. január 14-én, a Nánáson tartott hajdúvárosi köz­gyűlésben „Az Nemes Hét Hajdú Város determinálta Generális Cassaja Nánáson Kapitány Úr ke­ze alatt legyen, minden Város tartozik kezébe Portiojat szolgáltatni. Jelen nem lehetvén minden­kor Kola György Úr Vice Gerente in perceptoratu ő kegyeleme tartozik leválni." Désány ekkor tehát már biztosan hajdúkerületi főkapitány volt, sőt feladatköre pontosítódott, s kialakulóban volt a kerületi számvevői tisztség is. A főkapitány mellett a kezdeti időben a legfontosabb szerepe az adószedőnek és a jegyzőnek volt. A perceptor (adószedő) kezelte a városok által összegyűjtött hadiadót, s továbbította azt. Kola György hajdúkerületi perceptort 1701-ben arra eskették fel, hogy a fizetésével megelégszik, a „Portionalis pénznek" hűségesen gondját viseli, abból magának semmi szín alatt semmit el nem tulajdonít." A kerület jegyzőjét (nótárius) 1704-ben pedig arra eskették meg, hogy a „Nemes hét város" dolgait mindenben előmozdítja, titkait el nem árulja, s a hajdúvárosok szabadsága ellen senkivel sem szövetkezik." 23 Nyakas M. 1977. Origó et Status... Adnexum nro. 34. „De miután a magasabb törvényszék előtt kimutat­ták, hogy Szabolcs vármegye ezzel az adókivetéssel ezeknek a városoknak az elnyomására és kimerítésére törekszik, ő szentséges felsége által evégett kegyesen kinevezett királyi bizottság útján és nagytiszteletű boldogult gróf Csáky István országbíró, és Felső Magyarország főkapitánya elnöklése alatt végül az 1697. évben a vármegyétől különálló portákat elnyerték". Vö. Nyakas M. 2003. 8., 313 24 A főkapitányválasztás problémakörére: Nyakas Miklós: A hajdúkerületi főkapitány választási rendjének alakulása = 1990. HMÉ VII. 53-65. p. Hajdúböszörmény 25 Nyakas M. 1977. 154

Next

/
Thumbnails
Contents