A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2002-2003 (Debrecen, 2003)

Természettudomány - Lovas Márton: Dr. Földi János az elfelejtett természettudós

táltosok „utazása" növényi főzetek segítségével, vagy az égigérő fa, hogy csak a magyar hagyományra utaljak.) A növények termesztése, és az egyre több növény ismerete szükségessé tette ezek rendszerezését. Az első rendszerezők Aristoteles (Kr. e. 384-322) és tanítványa Teophrastos (Kr.e. 371— 286) voltak. Felosztásuk, „rendszerük" szerint megkülönböztetünk: fák, cserjék, lágyszárú évelők, és lágyszárú növények csoportjait. Ezeken a csoportokon belül megkülönböztettek: vadon élő, termesztett, vízi, szárazföldi, tüskés és tüskétlen növényeket. Ily módon rendszerezve 480 növényt írtak le. Felosztásuk főbb vonásaiban az újkor elejéig használatos volt. A rómaiaknál és a Shellenisztikus időkben a termesztett és a gyógyhatású növényekről való ismeretek fejlődtek tovább. Dioscorides (Kr.u. 30-80) 579 gyógynövényt írt le és gyógyászati felhasználásuk szerint csoportosítja őket. Idősebb Plinius (Kr.u. 27-79) 1000 termesztett gyógynövényt ismertet. A kései római, majd az arab és a kora középkori botanikai munkák Dioscoridest és Pliniust tekintik zsinórmértéknek.így például 1544-ben Mathioli (Mathiolus 1501-1577) fametszetekkel illusztrálva adja ki Dioscorides munkáját. A híres enciklopedista orvos Avicenna tádzsik nevén Ibn Szina (952-1010) ismeri fel, hogy a növények élő szervezetek: táplálkoznak, növekednek, szaporodnak. Orvosi jelentőségük megismerését is továbbviszi. 2. Skolasztikusok A középkorban és még az újkor elején is az európai növényismeret abban merült ki, hogy az Európa különböző részeiből előkerült növényeket a régi görög és római szerzők által leírt növényekkel hosszas - skolasztikus - viták kíséretében próbálták azonosítani. Ezek a viták nem vitték előbbre a rendszerezés tudományát. 3. Kräuterbuchok - a rendszerezés és rendszertani kategóriák kialakulása A könyvnyomtatás elterjedése és a nyomtatott illusztrációk mutatták meg, hogy hiábavaló próbálkozás a görögök és a rómaiak növényeivel azonosítani az Európa más vidékeiről előkerült növényeket. 1530-1560 között több füveskönyv - kräuterbuch jelenik meg. Valójában ezekkel a könyvekkel kezdődik az önálló európai botanika! A fejlődésre jellemző, hogy Clusius németalföldi tudós, aki hazánkban is járt és a Dunántúl gombáit és virágos növényeit leírta 1576-1583 között megjelent munkájában 1440 növény fajt ír le. Bauhinus 1623-ban kiadott könyvében már 6000 fajt ír le és rendszert állít fel. Ekkoriban jelenik meg a „természetes rokonság" alapján történő osztályozás igénye. Lobelius rendszerében már több olyan csoportot állít fel, amelyek az első természetes csoportok: pázsitfüvek, szittyó-félék, ajakosak, hüvelyesek, fészkesek. Caesalpinus (Cesalpino) a növényeket termésük alapján osztályozza, s ugyancsak több természetes csoportot alkot. A kortárs botanikusok azonban nem követik őket. 4. A rendszertani kategóriák A füveskönyvek egyre több növény leírását adják. Bauhinus megkísérli azonosítani a füveskönyvekben különböző nevek alatt leírt növényeket. A társneveket egybevetve megközelíti a faj fogalmát. Leírásai pedig a mai értelemben vett fajdiagnózist. 50