A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2002-2003 (Debrecen, 2003)

Muzeológia - Vargáné Szathámári Ibolya: Jelentés a Hajdú-Bihar megyei Múzeumok 2001. és 2002. évi működéséről

X. A BELSŐ ELLENŐRZÉS MEGÁLLAPÍTÁSAI A SZAKMAI ÉS PÉNZÜGYI VIZSGÁLATOK ALAPJÁN A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumi Szervezet szakmai és pénzügyi belső ellenőrzési munkáját az év elején elkészült program alapján végeztük. Az év során ehhez társult még a szakfelügyeleti ellenőrzés, mely kiterjedt a numizmatikai, a néprajz-agrártörténet és az irodalomtörténet területei­re. A szakmai- és gazdasági munka átvizsgálását egyaránt jelentette a Hajdú-Bihar Megyei Ön­kormányzat által folytatott átfogó ellenőrzés is. A megyei önkormányzati vizsgálat megállapításai alapján szükséges volt elvégezni néhány, az intézmény működési rendjét meghatározó szabályzat korrekcióját, illetve pótlását. Szükséges lesz néhány területen az eddig kialakult gyakorlatot a szabályzatokban foglaltak szerint módosítani - így pl. az irattározás rendjét is. A nyilvántartási munkák felülvizsgálata után egységesíteni kell továbbá a műtárgyak mozgatására, kölcsönzésére vonatkozó eddigi gyakorlatot. Szükséges továbbá a műtárgy állomány revízióját ütemtervben meghatározott határidő szerint elvégezni, a műtárgyak tulajdonformák szerinti (állami, helyi ön­kormányzati) vagyontárgyi elkülönítését elvégezni, azaz a vagyonleltárt elkészíteni. Ez utóbbi munkához - melynek ütemterve ugyancsak elkészült - a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat ideiglenesen két statust biztosított. XI. BIZTONSÁG, VAGYONVÉDELEM A 2001. évtől a munkavédelmi, tűzvédelmi feladatokkal járó tennivalókat - rendszeres elle­nőrzések, oktatások - megbízás alapján az erre a területre specializálódó szakember látja el a me­gyei múzeumi szervezetnél. A biztonságtechnikai feladatok - a technikai eszközök rendszeres karbantartási- és ellenőrzési munkálatait évek óta folyamatosan végeztetjük. Az alapvető bizton­ság és vagyonvédelem valamennyi helyen biztosított. Sajnos anyagiak hiánya miatt a meglévő rendszerek további korszerűsítését, továbbfejlesztését ebben az évben folytatni nem tudtuk. Debrecen, 2002. január 29. 464

Next

/
Thumbnails
Contents