A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2002-2003 (Debrecen, 2003)

Múzeumpedagógia - Porcsalmy János: Életmódtörténeti ismertetések

2. hang: Itália termékeny földje igen alkalmas volt a földmüvelésre. A királyság és a köztársaság korában a föld megművelése válik főfoglalkozássá. - A rómaiakat a földhöz való ragaszkodás jellemzi. - A hódító, földszerző háborúk révén mind nagyobb területekhez jutnak, és azokat is müvelés alá veszik. A földmüvelés eszközeit maguk a parasztok késztik. így a legfontosabb termelőeszközüket, magát az ekét is. „Az eke ácsolásához szilfát használtak. Ebből csinálta a cságatót, azaz a hátsó részt, ide szerelte a szántórészt és a szarvat. Ehhez a fatörzs aljából kellett levágni fadarabot, hogy erősebb legyen. A cságató aljára kerültek a „fülek" és a csoroszlya, ide verték be a szántórészt. Vékony hársfából készült az ekeszarv, bükkfából a szarv fogó része", - írja Vergilius: „Georgica" c. müvében. Az eke vontatására, illetve az ökrök fogatolására az eke hosszú rúdja, az ún. gerendely szolgált. Elülső részén keresztrúd volt. Kr. u. a II. századtól kezdődően már a római nehéz-eke terjed el. Ez már alkalmas volt a kötöttebb mezőségi, erdőségi talajok feltörésére is. Ennek érdekében növelték az eketest súlyát és a vaslemezzel ellátott ekefej elé vascsoroszlyát szereltek, amely függőleges irányban hasította a talajt, s így a vízszintesen túró ekefej munkáját megkönnyítette. A kerekek pedig lehetővé tették az egyenletesebb mélységű barázdák szántását. 1. hang: A földművelés és a kertészet Biztosította nemcsak a család ellátását, hanem a piacra való termelést is. A kis gazdaságok mellett különösen a nagybirtokokon - a latifundiumokon - a rabszolga-munkaerő fokozottabb bevonásával törekedtek a termelés növelésére, a piaci értékesítésre, a mind nagyobb haszon elérésére - A városok lakosságának, - a császárkorban - főként a főváros milliós lakosságának élelmiszer ellátását a mezőgazdaságnak kellett biztosítania. Emellett a provinciákból is özönlöttek a mezőgazdasági termeivények, különösen a gabonafélék. Ezért - ezzel párhuzamosan - Itáliában a zöldség és a gyümölcstermesztés lendült fel, az lett a kifizetőbb piaci áru. (Szőlő, az olajfa termése, füge, körte, alma, citrom, cseresznye, stb.). A gyümölcskereskedelem már biztosabb jövedelmet nyújtott a termelőknek, mint a gabonafélék értékesítése. A piaci igényekhez alkalmazkodtak az itáliai birtokosok. 2. hang: A római parasztok, illetve földművelők a búzakenyeret csak a Kr.e. V. sz. közepétől ették a korábban fogyasztott tönköly vagy árpadara helyett, melyet régen megpirítva, vagy lisztté őrölve (kenyérnek feldolgozva) fogyasztottak. (A tönköly hosszú, laza kalászú, könnyen csépelhető gabonaféle volt.). A későbbiek folyamán Szicíliából, Szardíniából, Afrikából és Kis-Ázsiából nagy mennyiségben került Itáliába a kenyérgabona, illetve a búza. A szegényebbek a rosszabb minőségű fekete kenyeret ették, ritkábban a jobb fehér kenyeret, - a gazdagok pedig a fehér kalácskenyeret fogyasztották. A vidéki településeken azonban még sokáig kedvelt étel maradt a tönköly, polenta (árpadara). - Főzött és sózott tönkölyből gyakran kásafélét készítettek, amelyhez „feltétként" tejterméket, főzelékfélét (babot, hagymát, fehér répát) ettek. Marhahúst, halat, baromfit gyakrabban, disznóhúst azonban ritkábban ettek. A nagy városokban a módosabb családoknak változatosabb étrendjük volt. Lakomákon bőségesen tálaltak fel főleg húsféléket (vadat is) és valamennyi gyümölcsfélét. A rómaiak igen szerették az ún. kovácspogácsát, a libumot, amit kemencében sütöttek meg. (Búzaliszt, sajt, tojás keveréke). A zsírt a növényi olaj pótolta. Annak feldolgozásához olajütőt és prést használtak. Az előbbi a bogyókat zúzta szét, az utóbbi pedig sajtolta azokat. 1. hang: Öltözködés A szabadok és a nem-szabadok általában tunikában jártak, ami tulajdonképpen két négyszögletes gyapjúszövet darab volt, melyet két oldalán és a vállak fölött összevarrtak, de a fejnek és a két karnak nyílást hagytak. - A leengedett tunika lábszárközépig ért, de derékon 404