A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2002-2003 (Debrecen, 2003)

Irodalomtörténet - Bakó Endre: Dutka Ákos és Ady Endre

csak azt kapott a „fárosz". Dutka „falkának" említi a holnaposokat, akiknek szava volt új, de a szívük ős-magyar. A vers bizonyára konkrét vitákra utal, félelmesebb azonban a benne megtestesülő előérzet, melyet majd a Kosztolányi-féle revízió igazolt. Hozzászólt Dutka A Toll c. folyóiratban lezajlott vitához is, méghozzá indulatosan, ironikusan, néhány kemény vágást ejtve Kosztolányi és Karinthy érzékenységén. A magyar szó farizeusainak nevezte őket, akiket Hatvány Lajos pénze dédelgetett fel a Parnasszusra. Hálátlanok, mert Ady Endre voltaképpen nekik törte az utat az Arany János után megsavanyodott lírai posványban. Az fáj nekik, véli Dutka, hogy Ady nem tízezer idegen vers lelkéből szintetizálta össze a parnasszien, nihilista új magyar lírát, a magyar végzet lázában nem ért rá megvárni, míg Kosztolányiék idegen köszörűkön kicizellálják a lila tinták és orvosságos üvegek impresszionista himnuszait és elégiát, az így írtok ti grimaszait. Mikor pedig látták, hogy az ő iramát nem bírják, odaültek a Három Holló asztalához testőrnek és tanítványnak. „Akkor néhányan, akiket erőnk és hitünk visszatartott a ministránsfíúk szerepétől, hiába kiáltottunk igazságos és tárgyilagos kritikáért. A most megtagadott jászizmus és hatvanizmus árnyékában kitenyésztettétek az egymást istenítő pajtáskritikát, és feldédelgettétek egymást a Vörösmarty Akadémia halhatatlanságáig Ady árnyékában, hogy idők fordultával Pardon-okon és egyéb politikai pálfordulásokon át most megelégedjetek az Arany akadémiájának hajdan lenézett koszorújával." És így tovább. Dutka arra is figyelmezteteti vitapartnereit, egy megvető gesztussal elutasítva az irodalmi öncélúságot, hogy velük szemben is felvethetik az átértékelés igényét. Legjobb tehát az értékelést a fiatalabb nemzedékekre bízni. Az írás Dutka egyik legbátrabb megnyilatkozás, hittétele a Vezér mellett. Észre kell azonban vennünk a személyes motívumokat is, mellőzöttségének rezdüléseit. Őt a Nyugat nem fogadta be, aminek egyenes következménye volt, hogy 1918-ban nem hívták meg a Vörösmarty Akadémia 30 tagja közé. Méltán lobbantotta szemére Kosztolányinak s vele egy gyékényen áruló nyugatosoknak politikai bukfenceiket, a megtagadott jászizmust és hatvanyzmust, s Arany Akadémiájának hajdan lenézett koszorúját: Kosztolányit már beválasztották a Kisfaludy Társaságba. (DUTKA, 1929) Hosszú, 17 éves szünet után rukkolt ki újabb verseskönyvvel. A Cédrusfa csellón 1934-ben jelent meg. Testes kötet, de a versek nagyobb hányada régi darab. Dutka primer lírai élményanyaga az emlék, önmagát a múltján tűnődő krónikás koboldnak festi. {Éltem mozijában). Amolyan összegző, távolodó, kifelé hátráló művészi pozícióból üzen. Titkok letéteményese, de elmenni készül szép csendben, úri gőggel, csalódottan, mert álom maradt az a szebb, tisztultabb világ, „mit építettünk heten Váradon." (Utolsó vers). Vagyis folytatta A Holnap mítoszát. De az emlék egyúttal antropológiai pesszimizmust ébreszt benne: nem leli a világformáló régi, büszke Embert, csak törpe torzóját. (A régi Ember siratása, Mit kezdhet itt az élő? stb.) Látlelete a Horthykorszakról: „Az élet ganajban, gépkocsin rohan / lelketlen, vak, mint gépe, épp olyan." Trianon lelki sebet ütött a szülőföldjét vesztett költőn, amelyet csak a remény enyhít némileg: „Földeinket bár rablók cibálják, / örök egy várunk mégis csak a Kárpát." Több versét az irredenta érzés, Várad és Bihar elvesztése, siratása táplál (Kossuth Lajos azt üzente, Feltámadás, Az én hazám, Bihari ember szüreti nótája, Haza - az ifjúságba, Bihar stb). Egyedül Pintyőke lánya nyújthat vigaszt az elvesztett illúziókért. A Várad glóriája c. ciklusban egyre közelebb kerül Adyhoz. A Március énkettőző, Adyt is vizionáló kompozíciója a hontalanság éneke. A Várad, miként korábban a Levél a váradi bodegába, Adyt és Juhász Gyulát is animálja, akik Dutkával együtt megszőtték örökre a város glóriáját. Ebbe a sorba tartozik a Babits Mihálynak c. költemény is, amelyben a jelen förtelmes viharában a „hajnalt köszöntő hét bátor legény" egyikét üdvözli húsz év távlatából. Osvát Ernő emlékének szentelte a Deres harcosok vallomása c. verset, amely öntudattal állítja: „mi tudjuk, álljuk, hogy mi tettük / szebbé a huszadik század magyarját." Számot vettet immár azzal is, hogy lemaradt a költői versenyben, kárpótolja azonban asszonya szerelme. (Öreg hajós vidám 334