A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2002-2003 (Debrecen, 2003)

Természettudomány - Juhász Lajos–Harka Ákos: A Tisza-tó halfaunája és védelme

csa fertőzés eredményével (is) magyarázható. A /wnfyállomány az élővízben erősen sérült, ezt a csekély befogás is mutatja. Ugyancsak csökkent a ra/Zóallomány, különösen a 200l-es évben. 2002 novemberében a Tisza általunk vizsgált szakaszán a sporthorgászok által fogott példányok száma ismét emelkedett, azonban főként csak kisebb, 0,8 kg-1,2 kg-os példányokat zsákmányoltak. A harcsa (Silurus glanis) populáció összetétele a vizsgált mederszakaszokon jelentős végleteket mutat. Az egy- és kétnyaras példányok minden évben nagyobb számban kerültek elő. Ezek növekedése megfelelt a Tiszában előzőleg tapasztalt értékeknek. Néhány példány gyomortartalmát is vizsgáltuk, a legkülönösebbnek az a példány bizonyult, amelyikből 5 db, jól azonosítható kecskerák került elő, mint zsákmánymaradvány. Az igazán nagyobb testű példányok is jellemzőek. így 2001 júniusában egy helyi horgász 33 kg-os példányt zsákmányolt (Tiszaderzsen) s tudomásunk van több 20-30 kg-os példány fogásáról is. A popuplációból azok a fiatal korcsoportú egyedek azonban csaknem teljesen hiányoznak, amelyek 2-10 kg tömegűek (3-6 nyaras egyedek). Vélhető, hogy ezen korcsoport példányai szenvedték el a legnagyobb veszteséget, valamint az ilyen méretű harcsák a túlhalászottság (horgászottság) következtében is megfogyatkozhattak. A harcsaállomány védelmében javasolható - a teljes Tisza-tó élővizén - a további telepítés valamint csak a 10 kg feletti példányok kifőghatóságának engedélyezése - amíg a populáció kor- és méretstruktúrája ismételten a természetközelivé válik. Az élő-Tiszában a Tisza-tó térségében 1995-1999 között a rendszeresen előforduló fajok száma 47 volt (HARKA, 2002). Ezzel szemben a jelen program keretén belül ezek közül két faj nem került elő, a fenékjáró küllő (Gobio gobio) és a fokozottan védett magyar bucó (Zingel zingel). Utóbbi eltűnése azonban nemcsak a cianidszennyezés következménye, hanem a duzzasztás óta a fokozatosan csökkenő egyedszámú populáció már régebben kiszorult a Tisza-tó területéről. Harka 1999-ben észlelte utoljára. A fenékjáró küllő vélhetően az erőteljesen terjeszkedő halványfoltú küllő interspecifikus kölcsönhatásának következményeként szorult vissza és tűnt el. A faj tiszatavi eltűnése tehát nem a cianidszennyezés következménye. Összességében megállapítható, hogy a Tisza-tóból egy faj sem pusztult ki, csak - eltérő mértékben - károsodott populációk maradtak vissza. Viszont megerősödött a tájidegen, betelepített, a környezettel szemben kevésbé érzékeny, természetvédelmi szempontból értéktelen, euritop fajok aránya (Carassius auratus, Ictalurus spp., Perccottus glenii), ami a halfauna átalakulását is jelzi! Az állóvízi habitatot jelentő tározótér (a holtágakkal együtt) a Tisza-tónak túlnyomó részét adja, mégis a halállomány szempontjából kevésbé jelentős. A fajok többsége sztagnofil vagy euritop. A tipikus reofil fajok száma csekély, ami a tározótér és a holtágak egysíkúbb élőhelykínálatát is jelzi. Az Tisza-tó állóvízi élőhelyein 34 faj előfordulása igazolható (2. sz. táblázat). Tömegesen előforduló halai egyben az állóvizek tipikus fajai is: a bodorka (Rutilus rutilus), a küsz (Alburnus alburnus), a karikakeszeg (Blicca bjoerkna), a szivárványos ökle (Rhodeus sericeus) az ezüstkárász (Carassius auratus) és a folyami géb (Neogobius fluviatilis). Az állóvízi habitatokban gyakori a vágócsík (Cobitis taenia), a naphal (Lepomis gibbosus) és a tarka géb (Proterorhinus marmoratus) is. A Háromágúholtágból stabil kárászpopulációt mutattunk ki. A halfauna mennyiségi és minőségi összetételéből megállapítható, hogy a tározótér halfaunáját a cianidszennyezés gyakorlatilag nem érintette. Ez a bevezetőben említett vízkormányzás egyik fontos eredménye is! 31