A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2002-2003 (Debrecen, 2003)
Természettudomány - Juhász Lajos–Harka Ákos: A Tisza-tó halfaunája és védelme
kifliszerüen kanyargó ívének túlsó vége kiágazó csatornában folytatódik. Innen érhető el a Háromágú-holtág, amely keleti vége, nevének megfelelően három, erősen feltöltődött víztérre ágazik. Sekély vize 1-1,5 méter, növényzettel szinte teljesen benőtt. Csaknem összefüggő szőnyeget alkot az egész vízteret kitöltve a tócsagaz (Ceratophyllum spp.), más hínárfajok mellett. V. 1.3. A tározótér A tározótérnek kialakított hullámtér szélessége közel 7 km. Tavasztól őszig vízborítás alatt áll. Ősszel a leengedés után leginkább csak a mélyedésekben maradnak vissza nyílt vizek (lapvizek), amelyekben jelentős számban rekednek meg halak. Az erős eutrofízáció a tározótér szabad területét évről évre csökkenti. A teljes növényzeti borítás már eléri az 50%-ot. Uralkodó faj a kiterjedt foltokat alkotó - természetvédelmi oltalom alatt álló -súlyom {Trapa natans). Mellette a hínáros békaszőlő (Potamogeton perfoliatus) is egyre nagyobb területeket lep el. A mintaterületeket a tározótérben a VI. számú öblítőcsatorna végénél, valamint Tiszaderzs térségében, és Tiszafüred térségében a tározó töltése mellett jelöltük ki. VI. EREDMÉNYEK A két éves mintavételezés eredményeként a Tisza-tó különböző víztereiben összesen 44 halfaj előfordulását bizonyítottuk. Az angolna egyedeit nem fogtuk, de a vizsgált időpontban horgászzsákmányból előkerült. így összességében a halállományt 45 faj alkotta (1. sz. táblázat) /. sz. táblázat. A Tisza-tó folyóvíz jellegű élőhelyein 2000-2002-ben előkerült fajok listája a védett fajok dőlt betűkkel szedve Faj név Gyakorisági státusz 1 Kecseee - Acioenser ruthenus Ritka 2 Angolna - Anguilla anguilla Ritka 3 Bodorka - Rutilus rutilus Gyakori 4 Amur - Ctenopharyngodon idella szórványos 5 Vörösszárnyú keszeg - Scardinius erythrophthalmus gyakori 6 Domolykó - Leuciscus cephalus ritka 7 Jászkeszeg - Leuciscus idus gyakori 8 Bálin - Aspius aspius gyakori 9 Kurta baing - Leucaspius delineatus szórványos 10 Küsz - Alburnus alburnus igen gyakori 11 Karikakeszeg - Blicca bjoerkna gyakori 12 Dévérkeszeg - Abramis brama gyakori 13 Laposkeszeg - Abramis ballerus szórványos 14 Bagolykeszeg - Abramis sapa ritka 15 Garda - Pelecus cultratus gyakori 29