A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2002-2003 (Debrecen, 2003)

Művészettörténet, iparművészet - Erdei Lilla: A debreceni Dobozi temető 17–18. századi textil leletei

Pontos megfogalmazás azért is lehetetlen, mert a különféle csipketechnikák sajátosságai merőben eltérnek egymástól, így nagyon nehéz közös keretet adni az adott fogalomnak. A fonalas kézimunkák és a csipke egyes típusai technikailag olyan közel állnak egymáshoz, hogy a kutatók sajátos nézőpontjukból, adott témájukból kiindulva kategorizálják a kérdéses darabot. A legáltalánosabb, de mégis legpontosabb megfogalmazást Lengyel Györgyi technikai irányú megközelítése adja.

47 A 16-18. század eleji magyar viseletekben használt csipkék fajtája eltér a nyugat-európai viseletektől. László Emőke írja, hogy míg ott a vékony len és selyemszálból készült leheletfinom csipkék hódítottak, addig a magyar viseletben a gazdag, rusztikus és egyben méltóságteljes hatást keltő aranycsipkék kerültek túlnyomó többségben a gazdagok ruháira. „Az arany- és ezüstfonalas vertcsipke a XVII. századi magyar viselet egyik legjellemzőbb díszítésmódja, eltérően a nyugati lencsipkék kifinomult, túlcifrázott hatásától ezek inkább méltóságteljességet kölcsönöznek a ruháiknak."

48 Ez a fajta csipkeviseleti mód keleties hatást tükröz. Alapanyagok A Dobozi temetőben talált vertcsipkék egyetlen kivétellel fémszálból, azon belül is aranyfanalbó\ készültek. A 16-18. század eleji csipkékre mind a magyar, mind a külföldi anyagban jellemző az arany mellett az ezüst szál használata is. Mindkét fajta szálat külön-külön, de együttesen, a korabeli megfogalmazás szerint „elegyesen" is használták, mivel egymással összedolgozva különleges, díszes hatást keltettek.

49 A csipkék henger alakú fémfonalainak mindegyike selyem bélelőszál (népiesen „lélek") köré tekert feltételezhetően aranyozott szál. Többségében kétágú sárga selyem bélelőszálból készültek, melyet „S" alakban lapos aranyozott szállal tekertek be. Egy-egy csipke esetén egy, kettő, de akár háromféle aranyszálat is használtak egyszerre. A különböző fonalak az egyes darabokon a hangsúlyozni kívánt mintaelemeket, vonalvezetéseket emelik ki. A henger alakú vékony szálak az általános dolgozószálak, az ettől elütő vastagabb henger vagy lapos

50 szálak a kontúr szerepét töltik be. A lapos szálat a hengeresekhez képest ritkán, többnyire kontúrszálként vagy a legyezőmotívumok kiemelésére alkalmazták néhány, mintázata alapján későbbi időpontra datálható darabon. A fémek jelentős mértékben konzerváló hatásúak

51

, ez a fémszálas csipkék és paszományok esetében is megfigyelhető. A szövetek azokon a helyeken, ahol fémcsipkékkel közvetlenül érintkeznek, nagyobb arányban maradtak meg, mint a fémcsipkével nem díszített, azokkal közvetlenül nem érintkező területeken. A szóban forgó csipkék közül elsősorban a sürübb szerkezetű, ezáltal nagyobb fémmennyiséget koncentráló csipkék konzerváltak és konzerválódtak nagyobb mértékben. A len a csipkék klasszikus alapanyaga. Európa nyugati felében ez a legkedveltebb csipkefonal, mivel a fémszálas csipkékhez képest lazább szerkezetű, lengébb hatású. Ez adódik az alapanyag finomságából amely révén a lenfonalból készíthető csipke szerkezete könnyedebb. A Dobozi tetemtői anyagban egyetlen csipketöredék található a vertcsipkék között, nyers színű, igen vékony lenszálból készült. A leletanyagban egy barna színű gyapjúból készült csipke került elő, ez a zsinóröv. Anyaga az előbbi szálhoz képest természetesen vastagabb, ahogyan a funkciója megköveteli. 47 „len-, selyem- vagy fémfonalból készített, könnyed, áttört fonalas munka. Kézzel tűzik, irányítják szálanként a fonalakat, amelyek sűrűbben és ritkábban fonódnak, kapcsolódnak össze". LENGYEL 1982. 5. 48 LÁSZLÓ 1988.38. 49 A fémfonalas csipkék technikája valószínűleg spanyol eredetű. Európában a zsidó kereskedők révén terjedt el, leginkább a mediterrán régiókban váltak kedveltté (POYET 1989. 21.). 50 A lapos szálak lehetnek lemezből vágott vagy drótból lapított fémszálak (Járó 1993. 10.). 51 NAGY 1987. 12. 292