A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2002-2003 (Debrecen, 2003)

Természettudomány - Juhász Lajos–Harka Ákos: A Tisza-tó halfaunája és védelme

II.2. Vízkormányzás a Kiskörei duzzasztónál A lehetséges kárenyhítés hatékony és eredményes módja, a Kiskörei vízlépcsőnél végrehajtott vízkormányzási beavatkozás volt. Ezt több ok is indokolta. Elsősorban a levonuló cianid hullámot kellett a legnagyobb mértékben meghígítani, és ezt a főmederben levezetni, ezáltal megóvni a Tisza-tó és a Kisköre-Csongrád közötti holtágak élővilágát. E miatt döntés született, hogy minél nagyobb mennyiségű víz tarozására van szükség a Tisza-tóban, hígítóvíz céljából, még a cianid szennyező hullám megérkezése előtt. Ennek érdekében a február 3-6. közötti időszakban 90 cmrel (napi 15-30 cm-rel) lett felduzzasztva, megemelve a Tisza-tó vízszintjét, ami 55 millió m

3 plusz vízmennyiség betározását eredményezte. Február 7-én reggel Tiszabábolnánál (440 fkm), a Tisza-tó „felső kapujánál" a cianidszenynyezés koncentrációja elérte a 0,2 mg/l értéket. Ezután a tározó vízszintjét a Kiskörei vízlépcsőnél végrehajtott beavatkozással folyamatosan és határozottan csökkentették, megnövelve a vízfelszín esését, hogy a szennyező hullám minél gyorsabban és a lehető legrövidebb idő alatt vonuljon le a főmederben. A vízkormányzási intézkedések, így a Kiskörei duzzasztó rendkívüli üzemének elrendelése, az öblítőcsatornák és ártéri fokok elzárása lehetővé tették, hogy a Tisza-tó körzetében a mérgező anyagot a folyómederben lehessen tartani. A Tisza-tó teljes vízfelületének 93%-át kevéssé érte a szennyezés, ezzel szemben jelentősen károsodott a Tisza folyómedrének élővilága, amely a teljes vízfelület 7%-a (KÖTIVIZIG, 2000). III. IRODALMI ÁTTEKINTÉS A jelenlegi Tisza-tó (Kiskörei-tározó) területének egykori halfaunájáról kevés biztos adat ismert. HERMAN, (1887); VUTSKITS, (1904, 1918) számos fajt sorol fel a Tiszából, de többnyire azok lelőhelyének említése nélkül. Ezért csak a fajok ökológiai igényei alapján valószínűsíthető helyi előfordulásuk. Az 1900-as évek első felére vonatkozó adatok már nagyobb számban ismertek, ugyanis VÁSÁRHELYI, (1961). már pontosabb előfordulásokat is közöl. 1910 és 1952 között végzett megfigyelései alapján 39 halfajt írt le a tározó területére eső folyószakaszról. A vízlépcső üzembe helyezését közvetlenül megelőző időszak halfaunájára vonatkoznak HARKA (1972., 1975), és TÓTH (1973) adatai, amelyek az adott folyószakasz és a holtágak állomány összetételének rögzítésével adtak alapot a duzzasztás hatását elemző későbbi vizsgálatok számára. Az utóbbi években megjelent publikációk főként a populáció arányainak módosulásával HARKA (1977, 1979, 1985a, 1985b); CSÁNYI (1983, 1984) a faunalista bővülésével és a halállomány növelésének lehetőségével is foglalkoztak. Fontosabb halaink így a ponty, harcsa, süllő és a csuka növekedésvizsgálatával is HARKA (1972, 1975b., 1977b., 1981., 1984) foglalkozott. A közelmúltban a Tisza és a Tisza-tó halállományával kapcsolatos további közlemények is ismertté váltak. így GYÖRE, SALLAI és CSIKAI (1995) a Felső-Tisza halfaunáját ismerteti. Külön kiemelést érdemel a dunai galóca egyetlen hazai populációjának megjelenése a Felső-Tiszán, valamint a felpillantó küllő előfordulása. Ugyancsak a Felső-Tisza halfaunáját összegzi HARKA ÉS BÁNÁRESCU (1999). A Tisza-tó halállományának cianidszennyezés utáni állapotáról HARKA és JUHÁSZ (2001, 2002) közöl adatokat. JUHÁSZ (2001a, 2001b) a Tisza-tó gerinces monitoring kutatási programot és annak részeredményeit ismerteti. Harka (2001) a Tisza-tó süllőpopulációjának növekedését elemzi. A Tisza-tó halfaunájának teljes kutatási programját JUHÁSZ (2002) foglalja össze. 25