A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2002-2003 (Debrecen, 2003)

Régészet, ókortudomány - Gyöngyössy Márton: Kiszorult-e az „érsek embere” a pénzverésből a XV. században? Adalék a pisetumjog „hanyatlásához”

Altemberger Tamás nagyszebeni kamaraispán (1470-1491) utolsó éveiből (1486-1491) több hét cementezési jegyzőkönyve maradt fenn a nagyszebeni választómüből.

24 A nagyszebeni cementezőmü havonta, kéthetente váltotta be és cementezte az aranyat.

25 A cementezőmü naplóinak most az a rovata érdekes számunkra, amely az esztergomi érseket megillető pisetumjövedelmet tartalmazza. A „nehezék" (Nessig) néven elkönyvelt tétel hétről hétre változott: jól látszik, hogy a feldolgozott és pénzzé vert arany mennyiségét követte. Számításaim szerint 205 - 212 aranyforint után kapott az esztergomi érsek egy aranyforintot, tehát igaza van Paulinyi Oszkárnak, amikor azt állítja, hogy a pénzöntvény minden 3 márkája (azaz 207 aranyforint) után az érseknek egy aranyforint járt.

26 Ha ez így volt, akkor elvileg Estei Hippolit pisetumjövedelmei alapján is megállapíthatnánk a nagyszebeni cementezőmü és a pénzverde éves termelését: az érsek ugyanis 1488-ban 200, 1489-ben 100 aranyforintot kapott, tehát a termelés volumene 1488-ban 41400, 1489-ben 20700 aranyforint lett volna. Paulinyi Oszkár a naplók adatait fölhasználva a nagyszebeni kamara éves aranytermelését 1123 márka (275 kg) színaranyban adta meg, amelyből 78 ezer darab aranyforint verhető.

27 Mindezek alapján jól látszik, hogy Estei Hippolit haszonbérként a kivert aranyforintok után a pisetumnak csak töredékét kapta a haszonbérlőtől! Az 1550-es években lezajlott vizsgálat kapcsán Nagyszebenből Oláh Miklósnak megküldött XV. századi regesztákban (1461, 1464, 1471, 1472), „mind meg annyiban megnevezve az összeg, melyet a kamara az érsekség pizetáriusának pizetum czimen kifizetett"(Kollányi Ferenc)

28 - tehát a XV. század második felében Nagyszebenben is érseki pisetarius működött. Nagyszeben esetében részben igaza van Kahler Frigyesnek: az érsek emberének jogosultságát az 1480-as évek végén egy haszonbérlő gyakorolta, ám nem kell mondanom, a korabeli magyar pénztörténet jócskán ismer haszonbérlőket más fontos tisztségekben is. Mindez persze nem feltétlenül jelenti a jogosultság megszűnését, a pisetarius „kiszorulását" a XV. században a korabeli pénzverésből. Jelen tanulmány szerzője nem folytatott kiterjedt levéltári kutatásokat. A pisetumjog részletes története - így XV. századi története is - megítélésem szerint csak levéltári kutatások alapján írható meg, mivel még számos részletkérdés tisztázásra vár. Elsősorban az Esztergomi Prímási Levéltárban bukkanhatnak fel újabb adatok, amelyeknek segítségével egyszer talán részletesebb közleményben foglalható össze ez a kérdéskör. A nagyszebeni cementezőmü 1486-1491 közötti jegyzőkönyveinek („Schaedulae cementi Cibiniensis... ") kiadása: PAULINYI 1936, 85-94. PAULINYI 1936,51. PAULINYI 1936,83. PAULINYI 1936, 64. Az aranyforint mennyiségét úgy számítottam ki, hogy a termelt színarany (azaz a kamarában feldolgozott fém színaranytartalma) mennyiségét elosztottam az aranyforint finomsúlyával, 3,52 grammal. Azért csak ennyivel, mert a korabeli technikai adottságokat is figyelembe kell venni, nem tudták hajszálpontosan a meghatározott súly- és finomsági előírásokat tartani (PAULINYI 1936, 59-60.). KOLLÁNYI 1889,697. 114