A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2000-2001 (Debrecen, 2001)

Művelődés- és irodalomtörténet - Szabó Anna Viola: „Öttől hétig moziban etetema fantáziámat”. Oláh Gábor és a film

teljes, illúziómentes, törtető életét. Csengettek - és száraz, meleg, vágyó lihegés tört elő a terem minden sarkából - mikor kialudtak a lámpák."

12 A mozi tulajdonképpen sohasem lépett túl azon a varázson, hogy képei mozognak. Bár a kezdeti izgalmon, amikor „programja kizárólagosan ez a csuda volt", (NAGY, 23.) hamar túlesett és megjelent a cselekmény, a film még mindig a mozgásról magáról szólt, hiszen a filmen szereplőknek egyedül a gesztusnyelvük nyújtott lehetőséget önmaguk kifejezésére és magának a történetnek az elmondására. Csak a mozgás, a cselekvés volt a fontos, hiszen a film-emberek nem is tehettek mást: némák voltak. És mivel némák voltak, nem volt se múltjuk, se jövőjük: hang híján nem hozhatták ezt tudomásra. A jelenben élnek, történetüknek eleje és vége van, majd eltűnnek a semmibe. A film varázsa éppen ez a pillanatnyiság, ennél nem is tűz ki többet célul. Szórakoztatni akar egy óráig, egy estét, de azt gyorsan, sebesen, valószerűtlenül. Instant gyönyör. Mindenesetre, éppen a mozgás által keltette a valószerűség benyomását, ettől volt más, mint a fénykép: mozog, mint mi, emberek, tehát ő is az. A fontos tehát, hogy a mozi a közönséges életet teszi „dekoratívvá" és „elevenné", ez azonban „olyan elevenség, amelyik semmiképp sem kötött a közönséges élet tartalmához és határaihoz" - írja Lukács György, fiatalon, a nézők egyikeként. (LUKÁCS, 597.) A film nézője, e tömegtermék élvezője, a tömegember tudja is, hogy az ő élete nem tartalmazza azokat az értékeket, amelyeket a mesében keres, (KOVÁCS, 202.) - nem is vágyik rá. Szórakozik, elvágyódik - aztán kijön a moziból. De eljön legközelebb is, hiszen a (tömeg)film segítségével átugorhatja a vágyai elé hétköznapokon tornyosuló akadályokat, a valóságot magát, és, mivel a film újabb és újabb álmokat nyújt, a vágyak megerősödnek és állandósulnak. (KOVÁCS, 201.) Ez az állandósuló vágy viszi a tömegembert mindennap, minden héten moziba. A film valósága merőben irreális: nem az anyagául szolgáló valóságot tükrözi, hanem egy önálló, saját valóságképet teremt. Saját nézőpontjából láttatja a világot. A néző pedig önkénytelenül azonosul a filmfelvevő szemszögével, (vö.: SZILÁGYI) így nem döntheti el, hogy amit lát, a valóság-e, vagy a valóság képe, de ezen nem is gondolkozik: a film elhiteti vele, hogy egy a lehetséges valóságok közül a filmen látott élet. S ez már maga a vágy. S ha nem is válik megvalósítandó, elérendő céllá ez a vágyakozás, az álmok megszépítésére mindenképpen alkalmas. Tegyük hozzá, hogy a közönség egy műsorban láthatott bohózatokat, melodrámákat, történelmi játékot, afrikai tájképeket, „A hadgyakorlatok örömei" címen három felvonásos katonai vígjátékot és Pathéhíradót.

13 S a híradó ugyanazt mutatta be, mint a filmek, csak „tudósítás" formájában, így deklaráltan valóságként: királyi esküvőt, koronázást, akasztást, katasztrófákat, egzotikus „kis színest", sportrendezvényeket és a háborús cselekményeket - vegyes sorban. A híradó-képek éppolyan élők és mozgók voltak, mint a kitalált történetek képei - és, ha az egyik igaz, a másik miért ne lehetne az? (Oláh Gábor is megörökíti, amikor „Miska megjelenik a moziban": „A kép változik. Hosszú rajvonal a havas mezőn. Roham. Elől egy fiatal tiszt szalad kivont karddal, utána szakadozott iramban a legénység. (...) Egy sem bukik föl közülük. A közönség fellélegzik nyomottságából. Hallani a hosszas, mély sóhajt. (...) „Deákné menyével együtt sír és lelkükbe nézik a sovány honvédtizedes néma, de élő alakját. Olyan nehéz elválni tőle. - Csak szólana legalább mondja naivan az édesanya.")

14 12 W.: Szünet közben. Impressziók, ha kigyúlnak a lámpák. Színház és Mozi. Debrecen, 1923. szeptember 29. - októberé. 11. p. 13 Ezt a műsort 1913. december 16-án láthatta a debreceni közönség az Uranus mozgóban (Csapó utca 17.) lásd: Debrecen Este. napi műsor. 14 OLÁH Gábor: Deák György. Bp., 1919. 72. 304