A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2000-2001 (Debrecen, 2001)
Művelődés- és irodalomtörténet - Lakner Lajos: Esztétizmus és az önismeret kertje (Oláh Gábor naplója)
hetőségét, mint szemlélődik. A Szajna parti városban megtapasztalta, mit jelent művészi módon élni, esztétikailag szemlélni a világot és önmagát, mintha ezek is műalkotások lennének. Itt ismerte fel, hogy ,,[a]z élettel szemben egyetlen álláspontja lehet a művész embernek: megfigyelni, tehát ülni az élet vizeinek partján és nézni az előtte elsuhanó hullámokat. Ennél szentebb örömöket nem ismerek". (NAPLÓ V. 124.) Úgy érezte, itt talált rá arra az útra, ami elvezetheti önmagához. Személyes világát úgy emelte párizsi útirajzában világhorizonttá, hogy távol tartotta magát a korábbi szociális-ideológiai szereptől: az individualitás és a személyes világ elsődlegességére, világalapozó erejére ébredt rá. A Keletiek nyugatonbm könnyedén, őszintén és hitelesen adta önmagát. Ekkor ismerte meg azt a varázsos, egy egész életre szóló érzést is, hogy a művészi élet a mindennapok fölé emelheti, valamiféle égi világba: a jelentések világába. Ráadásul itt ő maga alkothatja meg, vagy legalábbis alakíthatja a jelentésképzés szabályait. Hitte és tapasztalta vagy tapasztalta és hitte, hogy a művészetnek, a világ művészi szemléletének köszönheti, hogy életének jelentése van, s nem porlad szét nyomtalanul a mindennapokban. Az önmegértés eddig soha nem tapasztalt élménye véste bele mindörökre a szépség abszolút elsődlegességét, amiben Wilde-dal együtt hitt: „...akik nem szeretik jobban a Szépet, mint az Igazságot, sohasem láthatják meg a Művészet legszentebb oltárát". (WILDE c, 63.) Azért kárhoztatta Móriczot vagy Dickenset is, mert a szépséget alárendelik az igazságnak. Holott a Szépségnek kell a költő élete „vezércsillagának" lenni. 5 Oláhnak Párizs mutatta meg, hogy a tudatos, szinte még az álmait is megtervező ember és a nemzeti érdekek szolgálatában álló költő mellett ott van a művész-ember, akit inkább élményei, érzései és ösztönei vezetnek, mintsem esze vagy erkölcse. Hisz mire megy az ember a puritán erkölcsű Debrecennel: „Milyen sivár is az én erkölcsös életem! Mit érek vele? Bolondabb vagyok az utcai kutyánál. Huszonnyolc esztendőt éltem és nem csókoltam soha szerelemből és nem csókolt senki szerelemből. Gyáva voltam, becsületes voltam, nem mertem csókolni." (OLÁH 1919. 112.) S itt ébredt rá arra is, hogy nemcsak az Arany és Petőfi nevével fémjelzett irodalmi hagyomány létezik, hogy másképp is lehet verset írni, mint eddig tette: „Ha nem látom soha Párizst: Arany Jánosias, népiesen reális történetek beszélője leszek halálig..." 6 Gondolkodása radikális átformálódásáról tanúskodik, hogy egész másképp kezdte értelmezni a modernséget, mint eddig. Korábban ugyanis olyan kultúrhelyzetnek tekintette, ami új világosságot, új szenzációkat hoz az ember számára. A kultúra válsága így szerinte nem a világ végét, hanem egy új kultúra kezdetét jelentette. Spencer hatását soha nem tudta kitörölni gondolkodásából, szinte egész életében fenntartotta azt a liberális hitet, hogy az ember kiművelése egyben az emberiség haladását is szolgálja, s nem mondott le a hagyományos morális-tudományos kultúráról. Erről tanúskodik az 1908-ban írt, A halál költészete című esszéje, amiben az egészséges irodalom nevében szállt szembe a dekadens irodalom halálkultuszával. A nemzeti közösség szempontjából tekintette károsnak az irodalmat elárasztó halálköltészetet. „A halálfélelmet mámorba fojtják, a mámor révületeket, víziókat teremt, felcsigázza az ernyedő idegeket csak azért, hogy aztán annál végzetesebben roskassza össze a test egész alkotmányát." (OLÁH 1908a. - Napló I. jegyzet.) Oláh tehát ekkor egyértelműen csak a racionális, a jövőben bízó magatartást tekintette modernek. A világ efféle felosztásának erkölcsi magabiztossága tört meg Párizsban. A modernség most már kettős értékű kultúrhelyzet: egyaránt táplálkozik a felvilágosodás derűjéből, a fejlődés hitéből, amelyet Oláh számára a repülés szimbolizált leginkább és a romantika kétségeiből, amelyek jelenlétének meglátásához elég volt csak magába tekinteni: magányossága, a legbenső közölhetet5 „Életem vezércsillaga: a Szépség. Ezt dalolom, ezt imádom, ennek emelek sok, sok templomot." (NAPLÓ III. 212.) 6 A Debreczen 1930. május 12-i számában Oláh Gáborral készült riport. 270