A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2000-2001 (Debrecen, 2001)

Művelődés- és irodalomtörténet - Lakner Lajos: Esztétizmus és az önismeret kertje (Oláh Gábor naplója)

Lakner Lajos ESZTÉTIZMUS ÉS AZ ÖNISMERET KERTJE (Oláh Gábor naplója) „...kicsoda ismeri már hazánkban Oláh Gábort a debreceni Nagyerdő fáin kívül" - írta már 1943-ban, nem sokkal Oláh halála után Gulyás Pál. (GULYÁS 1943, 51.) Tíz évvel korábban Oláh maga is hasonlóképp értékelte életpályáját: „A Kar utcán sem ismernek talán. Ilyen fölszereléssel azután lehet halhatatlanságról álmodozni. Summa summárum: nem lett belőlem semmi". (NAPLÓ IV. 299.) Pedig költői indulásakor tehetségben és ambícióban Adyval vetélkedett, s a század első évtizedében számos irodalmi társulás szerette volna tagjának megnyerni, Rákosi Jenő éppúgy számon tartotta, mint Schöpflin Aladár vagy a nyugatosok, s párizsi útinaplója egymás után két kiadást is megért. Mégis már életében elfeledték. Ritkán nyitottak ajtót a Kar utcai remetére, igaz, nem is hiányoztak neki a látogatók, hisz abból a mindig kevés időből raboltak volna el értékes, pótolhatatlan perceket, amely a művészettel való foglakozásra, az alkotásra jutott. Sokan kutatták, miért is esett ki az idő rostáján, miért, hogy oly romlékonyak művei. Miért, hogy művészi halhatatlanságra talán mindenkinél jobban vágyódó Oláh - akit már 1909-ben az foglalkoztatott, „vajon mi marad meg belőlem?"(NAPLÓ II. 20.) -, szinte véglegesen kiesett a magyar irodalomból. Miért, hogy nem írnak róla, nem kutatják, s alig-alig olvassák. Most naplójában ő maga vall erről, anélkül, hogy ez lett volna a szándéka. Oláh Gábor ugyanis azért írta szinte egész életén keresztül naplóját, azért örökítette meg életének oly sok, lényeges és lényegtelen mozzanatát, mert hitte és hinni akarta, hogy naplója igazságot szolgáltat majd a mellőzöttségéért, nyomorúságos, a hétköznapoknak kiszolgáltatott, csonka, mert csak részben a hivatásának szentelt életéért. A naplóban ugyanis mindenki számára feltárulhat majd az igazi Oláh Gábor képe, akit a kortársak nem vagy félre ismertek. Leginkább azt szerette volna megmutatni, és ezzel egész életét igazolni, hogy olyan művész volt, aki nemcsak műveit, hanem életét is a művészet elvei és eljárásai szerint formálta. Vagyis naplójában arról szerette volna meggyőzni olvasóit, hogy irodalmunk egyik legnagyobb művészeként, alkotó szellemeként kell őt számon tartani, mert „a költősors eszménye uralkodott élményein, de rajta magán is". (VARGA 1981, 66.) E miatt a szinte minden mondatot átható szándék miatt úgy tűnik, hogy nem is naplót, hanem önigazolás szándékával íródott önéletírást tart kezében az olvasó. Szerzője azt szerette volna, hogy olyannak lássák, mint amilyennek ő látta magát. Ha már az élet és a kritika oly cudarul bántak vele, legalább az utókor 1 A cím utalás Leopold von Andrian A felismerés kertje (Der Garten der Erkenntnis) című regénye hősére, akinek csak az énkivetítés maradt, mert képtelen volt kapcsolatot teremteni a körülötte lévő emberekkel, s mert számára a világ elveszítette minden érdekességét. - E tanulmány megírásához sokat köszönhetek Dieter Schrey Die Lyrik des jungen Hofmannsthal című tanulmányának és honlapjának (URL: home.bn-ulm.de/ulschrey) valamint a Literatur in der Wiener Moderne című honlapnak (URL: www.sbg.ac.at/lwm

). - A tanulmány az Oláh Gábor naplója című kötet utószava (sajtó alatt). 265