A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2000-2001 (Debrecen, 2001)
Művészettörténet, iparművészettörténet - P. Szalay Emőke: XVII. századi ötvösmunkák a Kárpátaljai Református Egyház gyülekezeteiben
A kígyósi 1646-os évszámú poháron csupán feliratot láthatunk. A minden jellegzetesség nélküli egyszerű, arányos poharat jelenleg sehova nem tudjuk sorolni. (Jegyzék 12., 12. kép) Egyszerűsége ellenére igényes a borzsovai gyülekezet pohara, amelynek külön érdekessége, hogy a Borzsovai család több tagja szerepel feliratában, két férfi, György és András, és egy nő, Magda. Rajtuk kívül két idegen nevet találunk, akik feltehetően házastársaik lehettek. Bizonyára nem véletlen, hogy Magda neve alá vésték Oros András nevét. A négy név finoman rajzolt babérleveles koszorúba foglalt. A pohár szájpereme és talpa széle aranyozott. Jelzés nélküli, ezért készítési helyét nem tudjuk meghatározni. (Jegyzék 13., 13. kép/ 2 Mivel egyedül áll anyagunkban, itt mutatjuk be a feketepataki gyülekezet gazdagon díszített, domborított poharát. A felfelé enyhén szélesedő poharat teljesen beborítja a trébelt szalagos, virágos díszítés, amely elterjedt volt a XVII. században. Tar András rajzai között is találunk hasonlót. 13 Mivel jegy nincs rajta, készítési helyét illetően annyit állapíthatunk meg róla, hogy bizonyárajelentős ötvösközpontban készülhetett a XVII. század közepe táján. (Jegyzék 14., 14. kép) Utoljára szólunk a muzsaji gyülekezet teljesen egyszerű, ezüst poharáról, amelyen hosszú felirat látható. A minden művészi igény nélküli poháron tulajdonképpen a hosszú felirat érdemel figyelmet. (Jegyzék 15., 15. kép) A karimás és tölcséres pohaFak elemzése révén ennek a pohártípusnak eddig feltételezett változásait újabb példákkal sikerült megerősíteni. A XVI. századi formát követő, lábakkal ellátott, öntött, sodrott liliomos pártázattál díszes korláthelmeci poharat tartjuk a legkorábbinak. A későbbiekben a szájat szegélyező karima tűnik el először, helyét vésett reneszánsz mustra foglalja el. Ugyanakkor derekán és talpa körül még ott van az öntött abroncs. A gödényházai és bátyúi-pohár a további átalakulás jegyeit hordozza. Bár formailag még az erősen kihajtó száj jellemzi őket, de már eltűnik róluk az öntött díszítés. Ugyanakkor készítőikre még feltehetően hatottak a korábbi példák. Talán ennek nyomát őrzi a derekukon és a talpuk körül feltűnő vésett díszítésű sáv, ami nem megszokott díszítése ennek a formának. A gödényházi pohár jegye alapján zólyominak vélhető, de a díszítésében az inda hangsúlyos volta egy kolozsvári pohárra emlékeztet, bár annak díszítése igényesebb. 14 A bátyúi pohár vésett megoldásban még őrzi a tölcséres poharak szokásos díszítésrendszerét, de a szájperemén már a talpas poharak jellegzetes lambrekinje látható, egyszerűsödött formában, hiszen azok levágott gallyas ága itt már csupán egyszerű sima keret. Bár évszám és felirat nincs rajtuk, feltételezzük viszonylag korai voltukat. A következő poharak már hengeres testűek, díszítésüket a szájperem alatti vésett reneszánsz indadísz alkotja. Ezek a poharak évszámuk alapján a XVII. század első felében kerültek ajándékozás utján a gyülekezetekbe. Úgy tűnik, hogy esetükben nem lehet nagy időbeli eltérés a készítés ideje és az ajándékozás között, így feltesszük, hogy valóban a század első felében készültek. Ebből arra következtethetünk, hogy ez az egyszerű forma általánosan elterjedt volt ebben az időben. Díszítésükben két megoldással találkozunk. Az egyiken a szájperem alatti sávban a tölcséres poharak jellegzetes indadísze hullámzik. Erre a legkorábbi példa az 1617-es balazséri, amelyen 12 A Borzsovai család különböző tagjai a XV. századtól kezdve jelen vannak Bereg megye életében, a családnak nagyon sok tagja szerepel különféle tisztségekben. Egy Borzsovai György 1662-ben és 1664-ben is táblabíró. LEHOCZKY Tivadar 1996. 177-8. 13 Tar András rajzkönyvében szám szerint nyolc ilyen feltehetően trébelt díszítésű pohár rajzát láthatjuk. Ez azért figyelmet érdemlő, mivel a rajzok között kupáról, kehelyről történik említés. Emellett szerepel a rajzok között egy teljesen sima cápás pohár rajza, amely bizonyosan Debrecenben készült, mivel Köleséri Sámuelné neve szerepel rajta. Ehhez hasonló látható GUY Marica 1994. 132, 142. 14 BUNTA, Magdolna 1977. 358-59. Pl. V. számú poháron hasonlóan kettős vonal alkotja az indát. 228