A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2000-2001 (Debrecen, 2001)

Néprajz, kulturális antropológia - Nagy Ibolya: A paraszti szociális identitás fenntartásának kísérlete Hajdúszoboszló gazdatársadalmában

senkinek, (ti. hízott kacsa, liba) mer' vagy előtte megcsinálta vagy utána majd kezdte, oszt akkor írt a legtöbbet! Szekérre raktuk bevittük Debrecenben dupláján adtuk el mint itt! Úgy tudták, szinte jöttek elibénk a vevők! - Oláh János közbeszólása: Lípcsőzetesen! Nem lehetett, egye meg a fene, nem kínlódok véle, nem írek rá. Na jó, fáradságos vót, de megjött a gyümölcse! Ez a lényeges! - Oláh Jánosné: Jószágbúi abbul rengeteg vót. Mindig. ... Nem tudtuk megolvasni hány tyúkunk van! Fogalmunk se vót hozzá. ... Libát, rucát, pulykát tartottam, az ilyen (pulyka) vót egy időbe száz is. 120 vót a legutolsó esztendőbe. Rucát 20-30-at tőtöttünk. És ahho 'fel kelletett kelni! Mer befogtam húsz libát meg befogtam tíz rucát. Mer nem lehetett egyformán, mer akkor nem lett vóna még annyi alvás se, hogy a szemem lehunyjam! És akkor ketten tőtöttük este. Én a libát, apja a kacsát. Akkor mentünk ki, levágtuk a csutkát, bementünk lefeküdtünk. Majd apja bekötötte én meg vígeztem a dogom. Talpon kellett lenni. -Sokat dógoztunk, ez nem vitás, de megvót az értelme" A tagosítás a családot 1952 augusztusában érte utol. 1949-től ezidáig a debreceni útfélen a böszörményi út jobb oldaláig, majd a nagyhegyesi útfélnek a jobb oldala került sorra. A hajdúsági löszhát ez, itt vannak a legjobb, holdanként 24 aranykorona értékű földek. A felajánlott kártalanítást Oláhék nem fogadták el, mert tudták, hogy csak rosszul járhatnak. A tanya megmaradhatott volna 800 négyszögöl területtel, de ezt sem tartották meg, mert így nem lehetett volna gazdálkodni. A tanyából való kiköltözésre három(!) napot kaptak, szigorúan betartotta a helyi tanács a rendelkezést. 1952. szeptember 26-án költöztek haza, vissza az Oláh-házba. Szinte rá egy hétre, meg „tolvaj" lett Oláh János. Ugyanis akkor, amikor nem tudták még, hogy hazaköltöznek, hazahoztak a tanyáról egy jászlat. Hiába a sajátjuk volt, de feljelentették őket, hogy lopják az állam tulajdonát. Kijött a rendőr, s a „bűntárgyat" fel kellett vinni a rendőrségre, útközben lógott rajta egy papír: „így jár aki jászolt lop!" Az 1952-es év természeti csapásokban is bővelkedett: májusban-júniusban fagyott, nyáron meg aszály volt. Az Oláh családnak is a beadás után egy szakajtó kosár búzája maradt, hízót sem öltek télen, mert azt is elvitte a beadás, pedig nem voltak kuláklistán. Ezekben a hónapokban-napokban mégis a további sorsukat meghatározó döntés volt a legnehezebb. Újfent a legilletékesebbét, Oláh János szavait kell idéznem: „úgy tessík elhinni eztet Ibolyka kedves, hiszi nem hiszi, hogy két íccaka nem tudtam aludni bele. Két íccaka. Mán anyja aszonta: Apám, megőrülsz! Hát akkor visznek anyám Kallóba. Szóval azír mondom, az embernek utat kell választani. Egyéb kiút nem. Hát gondolkoztam én rajta, hogy így is, hogy úgy is, hogy na jó, hát elmegyek vállalatho ', mint sokan úgy csinálták áztat is, elment: na de ótán megbánta! Jó, nem azír, hogy én okos vótam, hogy eztet választottam, meg vót olyan aki szemtűl-szembe kigúnyolt, hogy hát nem szígyellem magam ezír? Nem! - Hogyhogy kigúnyolták? - Úgy, hogyhát mir mentem be, mir nem ajánlottam fel a fődet az államnak, oszt hagytam vóna ott, oszt mentem vóna az iparba dógozni, vagy vállalatho', vagy oda ahova. De én akkor aszontam: nem. Én nem tarisznyázok, én nem veszem fel vasárnap dílután a tarisznyát, oszt akkor Isten tudja hun-merre, ügyi akkor azok a vállalatok jöttek-mentek, akkor én járjam az országot, nem leszek országjáró, nem. Itthon maradok, mégha eccer eszek egy nap is, de tudom hogy itthon vagyok, és jó helyre hajtom le a fejemet, és tudom, hogy a családommal együtt vagyok. És látjuk egymást mindig. Nekem e vót a felfogásom. Ezír mondom, hogy sok, sok, sok dogok, szóval nem lehet eztet kibeszílni kedves! A kezdetet! - És a csereföld elfogadása, azon gondolkodott-e, mégha „tíz" helyen is adták volna? Gondolkoztam. Mer ha nekem azt a tizenöt köblös fődet kiadják három helyen, erre-arra meg emerre, hát akkor én, anyám ne jöjjek haza sose, hanem az úton tőtsem az időt! - A cserékben nem bízott?! (Utólagosan a tölt darabból egy táblát kialakítani.)- Óh! Még csak azír se adtak (ti. a tanács nem engedélyezte volna), hogy ne boldoguljík az ember! Ebbe mán a rendszer szólt ott bele! Eztet is át kellett gondolni ám, hogy jó legyík! Vót olyan ember, aki aszonta, hogy, ha mond178