A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2000-2001 (Debrecen, 2001)

Néprajz, kulturális antropológia - Nagy Ibolya: A paraszti szociális identitás fenntartásának kísérlete Hajdúszoboszló gazdatársadalmában

szakmai hozzá nem értései. Egy ilyen eset vezetett ahhoz, hogy 1970-ben Oláh János ki akart lépni a termelőszövetkezetből. Részleteiről, közvetlen okairól csak általánosan beszélt: „... Na, akkor nagy borsot törtek az orom alá, nagyon. Úgyhogy ekkor a 'szontam ez mán tűrhetetlen. - Pénzben, emberségben bántották meg? - Emberileg. Jó hát ügyi na akkor ezek a mai fiatalok akkor ezt a politikát gyúrták olyan nagyon, a politika annyira fejül kerekedett, hogy mondjuk az én eszméimet szóval csak letaposta a vígin. De hát ződ utat is adtak neki, énnekem meg sorompó vót. - Tehát megbántotta egy olyan ember, akinek ehhez nem volt joga? - Errül van szó! Hogyhát mondjuk meg az őszintét, olyan nagy párt politikus ember vót, de tudományilag mán most mondanék egy csúnyát de nem haragszik meg, mer' ezelőtt rígen azt mondták az ilyenrűlf...nál hülyébb. Olyan volt, mindegy, de politikailag" Annál is fájdalmasabban érinthette ez Oláh Jánost, mert tapasztalatát elfogadták, mint mondja: „sőt, hát nem azir mondom de vót olyan, hogy kijött, szóval kijött ott mint szakember, ilyen agronómus felesig, hát nem azir mondom, de mindig elébb eljött megkérdeni, hogy hallod! mondjad mán hogy is, hogyis. Ű is szakembernek tette magát, de nem tudta mi a' éntűllem kelletett megkérdeni. ... Sok dolog vót ez, tessík elhinni! 29 esztendő 192 nap, sok minden vót abba!" Magát Oláh Jánost hagyományos családi neveltetése, a családi keretek közötti munkavégzés, mely mindvégig gyakorlata s eszménye volt, nem készítette fel arra, hogy magas pozíciót töltsön be. Ismertségének köszönhetően a kezdeti tsz-alakuláskor, mikor még „minden ringóban" (kialakulóban) volt, a brigádvezető s az agronómus közötti funkciót töltött be. Az általános pártutasításos tsz-vezetői gyakorlat csakhamar szinte meghasonlásra kényszerítette. Hadd idézzem ismét szavait, melyet arra a kérdésre felelt, miszerint a tsz-ben is tudott-e saját munka-értékrendje szerint dolgozni? „Nem. Nem. Nem, mer' ott mán hogy úgy mondjam kivertík az ember fejibűl az ilyen dogokat. ... Hát na jó, abba az időbe. Én jártam abba az időszakba hat elemit jártam, na ótán elmentem három éves mezőgazdasági iskolára utána, utána két éves ezüstkalászos iskolára és mink így vittük a gazdálkodást abba az időbe! egyénileg. De eztet nem fogadta el a nagyüzem! Az a múlté! Az nem jó, az a reakciós világ. Pont, jó, köszönöm. így vót ez, jó, bár nem jó! A könyvbe leírták, jó. De a könyv az csak egy útmutató! mint a' országúton a tábla, hogy erre menjík, ennyi kilométer. A könyv tovább semmit nem adott. A tapasztalat és a gyakorlat hozza meg, hogy igen. ... Nehéz vót, de muszáj vót. Ót [azután] oszt én is úgy. Le van ejtve, maj' terem ha akar. Vannak az okosok, hát mi nem vagyunk azok, hát űk az okosok oszt csinálják. Sokszor pont az ellenkező. Jó? Jó! Tessík elhinni, eleinte rengeteget kelletett nyelni, mer' oszt az ember beleszokott. Jó? Jó! Fehír? Fehír! Mindegy ha fekete! Sok idő kelletett ennek mire az ember ezt befogadta. Szóval nem tudta magát meggyőzni: igen, hát ez fehír! mir kell eztet feketíre mondani?!" Az elsajátított Oláh János-i értékrend s a politika-irányítás közvetlen konfliktusáról van itt szó, új paraszti létében tudását nem bírta kamatoztatni, s az ellenszegülő tekintély mögött nem a nagyobb tudás, hanem a hatalom állt. A politikai hatalommal ezt megelőzően a tagosításkor került szembe, mikor jövendő sorsáról kellett döntenie. Addig nem is foglalkozott különösebben a politikai változásokkal, inkább közömbös volt. A keleti fronton volt katona, rövid ideig fogságban is, de a rendszerbe nem látott-láthatott bele; nem éreztek félelmet a szovjet katonai megszálláskor sem. így, kérdésemre, hogy számoltak-e valamiféle változással, egyértelmű volt a válaszuk: „nem. Nem. Megmondom őszintén. Szóval én a politikáho', nagyon magos ez nekünk. Nem tudunk mink ebbe beleavatkozni. Nem gondoltuk, hogy itt is a' lesz. Jó, mán azt hallotta az ember, a száz meg a nagybirtokot felosztották ötven hódig. Ezt hozta a helyzet, a rendszer. De a kis ember úgy vót: mit, hát én magam kőttem fel, nem dógoztattam, csak hagynak tán ílni vagy valami. Nem is nagyon tudott az ember gondolkodni se benne, hogy is lesz a jövője, hogy tudja bealapozni, csak ment, nahát ezt csinálom, nahát ez sikerül, na evvel fogok gyarapítani. Nekem nem vót soha sémii 5