A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1999 (Debrecen, 2000)

Természettudomány - Lovas Márton: Derecske természeti viszonyai és növényvilága

sen az Alföldön telepítették nagy tömegben a talajt nagyon kihasználó, de szívós és ellenálló fát. Lehulló levelei megváltoztatják (savanyítják) a talaj kémhatását, ezért aljnövényzete nagyon szegényes. Szívesen ültetett faj az ezüstfa (Eleagnus angustifolia) vagy más néven olajfűz. A szikes talajokon fa és cserje változata is megél. Az erdősávokban gyakorta ültetett faj a lepényfa vagy krisztustövis (Gleditsia triacanthos) mely ugyancsak jó mézelő. Cserje és fa változatát sok helyen sövényként is ültetik. Jókora tövisei a fás száron nőnek. Színesíti a mezővédő erdősávokat a mezei és a korai juhar (Acer campestre, Acer platanoides). Néhol a bálványfa vagy ecetfa (Ailanthus altissima) adja az állományt. Néhány helyen megpróbálkoztak a kocsányos tölgy (Quercus robur) ültetésével, de a gyenge talaj vagy egyéb, nem megfelelő körülmény miatt a csemeték nem tudnak kifejlődni, senyvednek. A magasabb talajvizű, vízállásos területek közelében telepítik a nyár fajokat. így a fehér nyár (Populus alba), a fekete nyár (Populus nigra) vagy a kanadai nyár (Populus canadensis) képez „vonalzóval" ültetett erdőket. Ezek szélein itt-ott a magyar kőris (Fraxinus angustifolia) és a mezei szil (Ulmus minor) is elszaporodik. A mezővédő erdősávok cserjeszintje a legtöbb helyen - a nyárasok kivételével - nagyon sűrű. Tavasszal nagyon szép látvány a fehér virágtömegű sok-sok kökénybokor (Prunus spinosa), amint körülveszi ezeket az ültetett erdősávokat. Nyár elején a gyepűrózsa (Rosa canina) rózsaszínű virágai nyújtanak üde látványt. Ősszel pedig a galagonya (Crataegus monogyna) vöröslő termései tűnnek szemünkbe. A gyepszint ezekben a mesterséges erdőkben rendkívül szegényes. Sok helyen nagy tömegben, főként az akácos dominanciájúakon, elterjedt a ragadós galaj (Galium aparine). Másutt a vérehulló fecskefű (Chelidonium május) tömeges. GYOMTÁRSULÁSOK (ZÓLYOMI-SIMON, 1969: 124-131.) A mezőgazdálkodás és a legelőgazdálkodás által igénybevett területeken, az erdők szélén, utak, csatornák mentén számos olyan növény él, melyeket sokan ismernek, melyek miatt sokszor bosszankodnak a gazdák: ezek a gyomok. Társulásaik Újvárosi Miklós munkássága nyomán váltak ismertté. (ÚJVÁROSI 1973.) Nagy vonásokban tekintsük át ezeket a derecskéi határra is jellemző társulásokat. A száraz talajokon, utak mentén az egérárpás-libatop társulást (Hordeo murino-Chenopodietum albi) találjuk vagy a tatárlaboda (Atriplicetum repentis) társulást. Ezekben a domináns fajok az egérárpa, a libatop illetve a tatárlaboda. Az erősen taposott helyeken az angolperje-útifű (Lolio-Plantaginetum majoris) míg a trágyázott helyeken, főként istállók, ólak közelében a törpe mályvák alkotnak társulást (Malvetum neglectae-pusilae). A száraz, sovány legelőkön Derecske határában is találkozhatunk bogáncs-társulásokkal (Onopordietum acanthii). A forgatott talajokon kialakul a kígyószisz-társulás (Meliloto-Echinetum vulgaris), ebben az orvosi somkóró (Melilotus officinalis) a kígyószisszel (Echium vulgare) társul. A szikes réteken él a Lactucetum salignae társulás, ebben a széleslevelű saláta (Lactuca saligna) a fő társulásalkotó. A jobb vízellátottságú helyeket kedveli a varádics-üröm-ördögcérna-gyalogbodza (Tanaceto-Artemisium vulgaris) társulás. Ilyen helyeken alakul ki a peszterce-bojtorján (Arctio-Ballotetum nigrae) társulás is. Ebben a fekete peszterce (Ballota nigra) és a bojtorján, főleg a pókhálós bojtorján (Arctium tomentosum) és a közönséges bojtorján (Arctium lappa) alkot társulást. A nedves, taposott legelőkön az angol45