A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1999 (Debrecen, 2000)

Balogh László emlékezete - Lakner Lajos: A közvetítő (Balogh László gondolatai a kultúráról és a kultúraformáló értelmiségről)

gondját" is magára vállalja. „Ha tehát érthető is lenne az, hogy Babits, a szépség és kultúra költője, a [nemzetpolitikai] harc[ok]ba nem elegyedik bele, megmagyarázhatatlan és megbocsáthatatlan marad az, hogy csak a nem liberális, faji alapon álló írók küzdelmét érzi irodalomhoz és költészethez méltatlannak." - írta, s szerinte ez az elfogultság magyarázza, hogy Babits Erdélyi Józsefről vagy Szabó Dezsőről alig ír a könyvében valamit, Németh Lászlónak pedig csak éles hangú bírálat jut. (BALOGH 1941a, 345.) Gogolák Lajos három hónappal később, már Babits halála után, a Magyar Nemzet hasábjain reagált Balogh kritikájára élesen szembeállítva egymással az egyéniséget és a tömegeszményt hirdető irodalmat, s ennek a kettősségnek a fényénél illette éles bírálattal a „a 'népi' ürügyeken történő romantikus irodalmi zabolátlanság[okat]" (GOGOLÁK 1941, 9.). Balogh Gogolák írására válaszolva világossá teszi, hogy nem Babitscsal vagy az általa fémjelzett irányzattal van baja, hanem azt állítja, „hogy a Nyugat liberális szellemű írói iránti rokonszenve káros a nemzet szempontjából, ha ugyanakkor a nemzeti és népi alapon álló mai írókat elhallgatja, vagy szigorú kritikával illeti." Az ellen tiltakozott, hogy a Nyugat esztétikai-irodalmi eszményei kizárólagos szabállyá, az értékelés és a gondolkodás egyedüli mércéjévé emelkedjenek. (BALOGH 1941b, 513-515.) ítélete és fogalmazása mértéktartó voltának jelentősége talán akkor mutatkozik meg igazán, ha arra gondolunk, hogy a népi-urbánus vita ekkor már-már a végletekig fajult. Ez ugyanis arra utal, hogy Balogh László esetében nem pusztán a népi írók nézeteit átvevő-továbbmondó, közvetítőről van szó, hanem szuverenitásra, egyéni ítéletre igényt tartó, eszmélődő pályakezdő irodalmárról, akinek elkötelezettsége nem jelent kizárólagosságot, s aki távol áll mindenféle radikalizmustól, s inkább kiegyensúlyozásra törekszik. Erre a magatartásra azért is érdemes felfigyelnünk, mert Balogh László későbbi pályáját is meghatározó alkati vonásról van szó. Az irodalmi kánonok vitájában nem azért fordult a népi írók felé mintha nem becsülné a Babits-féle lírát, hanem azért, mert a népi írók azon törekvését becsülte nagyra, hogy hangot adnak a nemzet alatt élők érzéseinek, ill. mint potenciális befogadókkal számolnak e társadalmi réteggel is. Joó Tibor „Magyar nacionalizmus" c. kiváló könyvét is azért bírálta, mert arisztokratikusnak érezte: „hisszük azt, hogy a magyar nacionalizmus legfontosabb feladatai közül nem hiányozhatik a magyar nép minden úton-módon való megtartása, segítése, támogatása. Nem hihetjük, hogy a magyar nemzet-eszme számára az egyetemes emberi feladatok fontosabbak kell, hogy legyenek, mint a saját, magyar népért való küzdelem. Hitünk szerint a magyarságot mégiscsak a magyar nép névtelen milliói tartották meg" (BALOGH 1942, 134.). Az angol kultúrában otthonosan mozgó Balogh László bizonyosan nem valamiféle nemzeti elzárkózást, a nemzeti szempontok kizárólagosságát igényelte, hanem nem tudta elfogadni Joó Tibornak azt a kicsit később így megfogalmazott nézetét, hogy ,,[a] nemzet szellemi színvonalat jelent, melyre mindig csak kevesen emelkednek fel" (JOÓ 1940, 193.). Balogh számára a nemzet herderi fogantatású változata volt az érvényes, s a nemzet helyzete, állapota, emelkedése vagy veszélyeztettsége elsősorban az alul lévők sorsán mérődött. Vagyis a nemzet e társadalmi réteg(ek) felemelésével lesz valóságossá, hatóképes szellemi-politikai tényezővé. E gondolatkörben formálódtak tovább Balogh kultúráról és ? kultúra formáló értelmiség szerepéről vallott nézetei. S ebből következően számára az irodalom olyan jelrendszer, a jelentéseknek olyan tára volt, amely képes összekapcsolni a társadalom különböző rétegeit. Az irodalom és önmaga feladatát is e közvetítő szerepben látta. E társadalmilag determinált közvetítői szerep tudatosodását, reflektáltságát segíthette, hogy hosszú időn át tanárként tevékenykedett. Az egyetem után Nagykőrösre került tanítani, majd a Szabadművelődési Felügyelőségen folytatta nevelői tevékenységét, aztán a budapesti Pedagógiai Főiskola és a Trefort utcai gimnázium következett. Balogh László talán mindenek előtt pedagógus volt. Az alapprobléma, amivel szerinte (is) a nevelésnek szembe kell néznie, a magyar kultúra alsóbb és felsőbb rétegei közötti hasadás. Eszméltetője e téren minden bizonnyal az a Karácsony 420