A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1999 (Debrecen, 2000)

Művelődés- és irodalomtörténet - Lakner Lajos: Iskola és világ, hagyomány és újítás. (Előtanulmány a 18–19. századi korszakforduló megragadásához a Debreceni Református Kollégium történetében)

Hatvani Ostrewald fordításának elöljáró beszédében az értelem nélküli tanulást bírálja, Sárvári Morális philosophiája Kant szellemét viseli magán, dicséri az „emberi akarat fenségének" (TŐRÖS 1931, 90.) középpontba állítását. Sokan közülük már nem szívesen vállaltak templomi szolgálatot, a lelkészséget inkább csak anyagi okok miatt viselték el. Törekvésük azonban visszhangtalan maradt. Domokos Lajos főbíró főkurátorként bármit megtehetett a professzorok akaratával szemben, egyházi embereknek tekintve őket. A világi nemességnek, mely a Kollégium életére jelentős befolyással bírt, már nem volt szüksége az egyházi értelmiség e rétegének a támogatására, (vö. BÍRÓ 1995, 43.) Talán azért sem, mert megjelent a színen egy új értelmiségi réteg: a literátus értelmiség, amely egyre nagyobb szerepet játszott és egyre nagyobb jelentőséget vívott ki magának az átalakulófélben lévő művelődési és társadalmi életben. Ráadásul részben épp azt a szerepet vette át, amit a lelkészi hatalommal felruházott egyházi értelmiségit világosan elkülönítette: a közösségi gondok felvállalását. Ez az új értelmiségi réteg nemcsak megfelelő tudással rendelkezett az irodalom területén, hanem az egész nemzet érdekei képviselőikként tekintettek önmagukra. Sárvári Pál az éledő Csokonai-kultusz kapcsán tett megjegyzéséből jól kiolvasható, hogy a tudós professzorok méltatlan helyzetét az új, irodalmi értelmiségi réteg szerepének számára érthetetlen felértékelődésével hozta kapcsolatba: „íme Debreczen, noha sok jeles érdemekkel emlékezetes férfiaival, u.m. főbirái, püspökei, prédikátorai, iskolatanitói, orvosdoctoraival, dicsekedhetik, soha csak egynek is oszlopot nem emelt: Csokonait pedig azzal tisztelte meg. Hát csak a' verselő Musa érdemel köz emléket? Talán a' köz hálás érzések emléke Csokonaival csak kezdetét vette, 's azután valahára, többek is következnek?" (SÁRVÁRI 1960a, 398.) Az az egyházi értelmiség, amelynek végül is csak részben sikerült áthangolódnia az új igényekre, keserűen vette tudomásul, hogy helyükre a 19. századra új, az irodalom köztársaságához tartozó értelmiség tagjai kerültek, míg ők elveszítették az addig sem oly jelentőst megbecsülést is. Helyzetük alapjaiban határozta meg magatartásukat, így a kor irodalmához, s ami ennél is lényegesebb, az általa megjelenő és tért nyerő polgári eszmékhez való viszonyukat is. A diákság irodalommal való megfertőződésének szerintük több negatív következménye is volt. Az egyik a tudomány megbecsülésének háttérbe szorulása: ,,[a]z új szellem, úgy látom, - írta még a negyvenes években is Sárvári Pál - a Seriumoktól (komoly dolgoktól) igen elvonja ifjaink elméjét, az új magyar könyvek nagyobb része kevés tudománnyal készül, vagy ha benne elég a tudomány, az sem tetszik annyira, mint a vers, s a theátrumi darabok''. Ráadásul mindezzel együtt járt tanulók erkölcsi romlása is: „a tanítványaim erkölcsét a régiekével összevetvén, sokaknak erkölcsét és szorgalmát azokétól oly távol találom, hogy azokhoz hozzá nem szokhatom és hozzá szokni nem akarok". (TŐRÖS 1931, 86., 169. - kiemelés az eredetiben) Korábban Hatvanit is aggállyal töltötte el a gondolatszabadság: „Csak aztán ez a szabadság szabadossággá ne fajuljon: nehogy a polgár az uralkodó vagy az állam s annak közbékessége ellen szóval vagy tollal felemelkedhessek." (TRÓCSÁNYI 1931, 17.) Ebből az idézetből is kitetszik, hogy az irodalom előretörésének és a diákok viselkedésének megítélése háttérben a polgári társadalom eszméihez és ideológiájához való viszonyuk áll. Erre utal Csokonai második pöre is, amely során megszülető ítéletet talán a jakobinus mozgalom köztársasági eszméitől, de mindenesetre a hagyományos, tekintélyelvű rend bomlásától való félelem is motiválhatta. Sárvári egyik megjegyzése még inkább egyértelműsíti ezt az ideológiai-eszmei hátteret, hisz ő a fegyelem lazulásának okát egyenesen a „diétái ifjúság" hatásával magyarázta. (TŐRÖS 1931, 152.) 398