A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1999 (Debrecen, 2000)

Művelődés- és irodalomtörténet - Lakner Lajos: Iskola és világ, hagyomány és újítás. (Előtanulmány a 18–19. századi korszakforduló megragadásához a Debreceni Református Kollégium történetében)

Lengyel és Péczely gondolkodásmódjának fentiektől való eltérése már a tanítványaikhoz viszonyban is tetten érhető. Ők az individualitás elvű, az egyéniségre tekintettel lévő nevelői magatartást tartották eszményinek. Mindkettőjüket vádak is érték emiatt. Hibájukul rótták fel, hogy egyenrangú partnerként, „mint barátaikkal" bántak a diákokkal. Budai Ézsaiás és Széplaky professzorok kifejtették Kaziczynak a Kollégium hivatalos, vagy legalábbis a gyakorlatban érvényesülő álláspontját: „oda minden respectusa a' professornak a' tanítvány előtt, ha a' professor vélek társalkodik" * A kollégiumban hosszú ideig uralkodott a hagyomány és a tekintély rendje, „az intézmény vezetőit jellemző módon a 18. sz. végéig az »anciennitás rendje« alapján választották: egyéni adottságoktól függetlenül". (SZABÓ B. 1996, 92.) A tekintélyelvű rend képviselői a korforduló számos változására tekintettek úgy -joggal -, hogy az új eszmék és magatartásformák a végsőkig rendítik meg a hagyományos rend alapjait. Közvetlenül is megtapasztalhatták ezt Csokonai esetében, akinek talán túl sokat engedtek meg, s így maguk szabadították ki az individualizmus szellemét, amit aztán már nem tudtak a palackba visszaparancsolni.

5 Hagyomány, műveltség, irodalom Kölcsey Ferenc az Iskola és világ című írásában arról a tapasztalatáról is számot adott, hogy a klasszikus műveltség a 19. században már megvalósíthatatlan. Ez ugyanis lényegében arra épült, hogy a tudás és az igazság adott, legfeljebb a meglátásához kell csak felemelkedni, ennek feltétele pedig az emberiség közös kincsének, a klasszikus műveltségnek minél alaposabb és pontosabb befogadása. Minél inkább elsajátítja valaki ezt a műveltséget, minél inkább beavatódik ebbe a közös tudásba, annál inkább alkalmassá válik az igazság, a szépség és a jóság meglátására. Kölcsey többek között azért látta megvalósíthatatlannak e hagyományos műveltséget, mert tisztában volt vele, hogy a tudás csak módszer által van adva. S mivel több módszer is létezik, ezért a tudás maga is osztott már, s így egyetemesen közös tudás nem lehetséges. Másrészt megtapasztalhatta azt is, hogy test és lélek oly harmonikus egysége és egyenlő kiművelése, mint amilyennek a klasszikus hagyomány mutatja, Kölcsey korában inkább már csak elérhetetlen ideál. Mindez nyilvánvaló módon összefüggött azzal, hogy a társadalmi tudatformák és alrendszerek mind jobban differenciálódásnak indultak, a történelem természeti egysége is eltűnt, helyette az ember és az emberi dolgok kezdtek el önálló történelemmel rendelkezni, nem utolsó sorban pedig előállt az a probléma, amit az emberi dualitás feszültségének tapasztalata jelentett, (vö. FOUCAULT 2000.) Kölcsey szkepszisében a Kollégium tanárai egyáltalán nem osztoztak, s továbbra is e hagyományos műveltség elsajátítását tekintették mércének, ami az irodalom területén az iskolás klasszicizmus egyeduralmát jelentette: a költészet taníthatóságát, mely antik szerzők utánzására és „collectanea-könyvek, diáriumok, szólások, fordulatok, bölcs mondások, propositiók mértéktelen használatába]" épült. (SZAUDER 1970. 99.) Még a negyvenes években is a költészetnek ez a felfogása uralkodott, ahogy erről Sárvári Pál Csokonai életének töredék vonalai című írása ékesen tanúskodik. A tudományos igazság szempontjából ítélt ugyanis Csokonai Melyik a legjobb csók című alkotásáról: „Csillagászati hibát is ejtett benn a' költő: mivel a napnak estvéjét a' Venus csillagának esthajnali fénylésével czifrázta fel (84. lap). Hasonló hibákat regényírókban tapasz4 Kazinczy Ferenc levele Rumy Károly Györgynek, 1808. június 12. KazLev V. 498. 5 A Kollégium ,,[k]ezdetektől fogva kiváltságokban részesíti" Csokonait. „Majd később praeceptorsággal bízza meg, s elvárja tőle, hogy diákjain következetesen behajtsa mindazt, amit tőle (...) nem követeltek meg annak idején..." GYŐRI 1996., 75. 391