A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1999 (Debrecen, 2000)

Művelődés- és irodalomtörténet - Lakner Lajos: Iskola és világ, hagyomány és újítás. (Előtanulmány a 18–19. századi korszakforduló megragadásához a Debreceni Református Kollégium történetében)

függetlenségét hirdette. Diószegit hamarosan vád is érte emiatt, mondván, pap létére világi tudománnyal foglalkozik, miközben lelkészi teendőit elhanyagolja. Erre Diószegi válaszul kiadta prédikációit, melyek gyakorlati-morális kérdéseket feszegettek. Legfőbb feladatának azt tekintette, hogy a földi élethez szükséges tanácsokat adjon az olvasóknak. Diószegi egyik a bölcsesség fokozatait bemutató prédikációjában jól lemérhető a szekularizáció hatása és határa is. Diószegi prédikációja szerint a bölcsesség legalsó fokán a polgári törvények találhatók, melyeknek megfélemlítéssel lehet érvényt szerezni. A második grádics „e világ bölcsessége": az illendőség és a becsület. A harmadik grádics „az Istennek titkos bölcsessége", az Evangélium. A bölcsességek elrendezése azt sugallja, hogy a legmagasabb rendű törvények foglalata a vallás. Erre utal az is, hogy bár ezek lényegében megegyeznek a világi törvényekkel, mégis alapvető különbség köztük, hogy a vallásiak eleve be vannak írva az ember szívébe, s a lélek halhatatlanságának hitével egyedül ezek adhatnak reményt az örök boldogságra. Az első által csak a hazája, a második által csak a föld, s egyedül a harmadik által lehet a menny polgára az ember. A különbség azért is lényegi, mert az első kettő a látszatviselkedés veszélyét hordozza magában, s csak a legfelső grádics törvényei tarthatnak vissza a vétkektől. Ugyanakkor valamennyi fontos és nélkülözhetetlen a maga helyén, sőt mivel csak grádicsról grádicsra haladva lehet egyre feljebb jutni, a korábbiak egyszerűen nélkülözhetetlenek a legfelsőbb fok eléréshez. Az elvilágosodás határát jól jelzi ugyanakkor, hogy Diószeginél nem a morál a vallás feltétele, hanem épp fordítva a vallás nélkül képzelhetetlen el a lelkiismeret, amely egyben a legutolsó grádics alapja. (DIÓSZEGI 1818, 24—36.) A szekularizáció terjedését figyelhetjük meg a nevelés önállósodási folyamatában is. Feladatait egyre kevésbé a vallási élet keretei és igényei szabták meg, s ezzel párhuzamosan külön tudást és képességeket igénylő foglalkozássá vált a tanárság, melyet már nem kizárólag a vallási-egyházi keretek határoztak meg. E folyamat határköveként tartják nyílván az 1795-ben megjelent Tanítók kötelessége című munkát, mely hivatalosan is hangot adott annak a felvilágosodás idején általánosan elterjedt gondolatnak, hogy a nevelésen múlik minden, egyedül ez tehet bennünk jóvá vagy rosszá, igazzá vagy hamissá. E fordulat egyben azt jelentette, hogy a tanároknak ettől kezdve már nem elsősorban tudósnak kellett lenniük, hanem mindenekelőtt nevelőknek. Olyan magatartási, mentalitásbeli és erkölcsi mintákat kellett képviselniük és rögzíteniük, melyek mind az egyéni, mind pedig a közösségi boldogságot elősegíthetik. A tanári pálya ezzel megszűnt a lelkészségre vezető út állomásának lenni. Ezért is oly sokat mondó a debreceni állapotokra nézve Budai Ézsaiás püspöki ambíciója, noha az is kétségtelen, hogy püspöksége idején nyugodt feltételeket biztosított a kollégiumi tanárok számára. 1806-ban gr. Teleki László a Kollégium elmaradottságának okát még abban látta, hogy a pedagógia itt ismeretlen tudomány. Az egyházkerületi jegyzőkönyvek azonban arról tanúskodnak, hogy újra és újra előkerült az a nagy fontosságú gondolat, hogy az ember sorsa gyermekkorában dől el, s így a nevelés kiemelten fontos feladata az iskolának. 1815-ben Péczely József meghosszabbította külföldi tanulmányútját, hogy megismerkedjen Pestalozzi módszerével, 1816-ban pedig az álmosdi egyházkerületi ülés az ő módszerét alkalmazó számtankönyv kidolgozását határozta el. 1825-ben aztán - Európában elsőként - önálló tanszéket kapott a pedagógia. Egyéniség, szabadság, egyesülés A kollégium hagyományos rendjének megváltozásával és az iskolán kívüli világ Kollégiumba való betörésével párhuzamosan újra kellett gondolni az egyén szerepének és helyének kérdését is. A személyiség újból problémává válásának legalább két oka volt. Egyrészt a hit és az ész igazsá388