A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1999 (Debrecen, 2000)

Művelődés- és irodalomtörténet - Lakner Lajos: Iskola és világ, hagyomány és újítás. (Előtanulmány a 18–19. századi korszakforduló megragadásához a Debreceni Református Kollégium történetében)

mindennapi és a tudományos tudást egyaránt organizálja. Ennek egyik legfontosabb mozzanata, hogy létrejön a természettől független emberi történelem, s világossá válik, „hogy az ember ki van téve a történésnek". (FOUCAULT 2000, 416.) Nemcsak cselekednie kell e történésben, hanem egyben övé az értelmezés és a jelentésadás szabadsága és terhe is. Az episzteméváltással új fogalmak jönnek létre és ezzel jelentősen módosul a lehetséges tapasztalatok köre is. Foucault szerint ekkor hozza napvilágra az irodalom „a nyelvet a maga puszta létében", s születik meg a filológia (FOUCAULT 2000, 64., 315-318.) De ugyanilyen jelentős az eszme és a jel elválása egymástól, vagyis a reprezentáció elvének háttérbe szorulása, amely a jelentés megsokszorozódását eredményezi. (FOUCAULT 2000, 86., 266-267.) Az episztemé módosulása mindenek előtt a társadalmat szerevező diskurzusok rendjének módosulását jelenti. Vagyis azoknak a összefüggő rendezőelveknek az átrendeződését, „amelyeket a diskurzus használ, hogy erről vagy arról a tárgyról beszélni, azokat kezelni, megnevezni, analizálni, osztályozni és megmagyarázni lehessen". (FOUCAULT 1981, 70. - az én fordításom) Az előző korszakban a tudás rendjére mindenek előtt a vallás, a teológia felügyelt. A racionális teológia aztán mindinkább kiszorította a hagyományos vallásosság és hitvédelem formáit. E racionalizálódással párhuzamosan, annak ellenhatásaként azonban egyre inkább jelentőssé vált az a felismerés, hogy a cogito által uralt terület behatárolt, s mögötte ott van az elgondolhatatlan, ami „az ember empirikus-transzcendentális kettősségével]" függ össze. (FOUCAULT 2000, 361.) Itt említhető meg ismét az a kanti racionalizmussal ütköző irány, mely szembe állítja „a vallási relevációra érzékeny lelkiismeret-embert a természet-ész-emberrel", s korlátozza a racionalista filozófia illetékességét, hogy helyet csináljon a vallási érzéknek. (S. VARGA 1999, 91.) Az episzteméváltás során nemcsak átrendeződnek a diskurzusok, hanem megváltozik belső rendjük is. Módosulnak szabályaik és a tiltások, amelyek megszabták, mely kérdések lehetségesek, mely kijelentések legitimek, s azt is, hogy ki beszélhet. A leglényegesebb és az előbbiek után nem meglepő feladatot az jelenti, hogy megváltozik a diskurzus alanya. Az eddigi, alapvetően a beleszületés által tagolódó-szerveződő közösségeket az egyre inkább előrehaladó individualizáció következményeként felváltják az egyének szabad akaratából létrehozott társaságok, vagyis míg korábban szinte kizárólag a társadalmi hovatartozás határozta meg a beszédhez való jogot, addig az új polgári rend eszméje az egyént önmagában ruházta fel a szólás szabadságával. Szemléletes kifejeződése ennek a felvilágosodás „nagy ember"e, akit egyéni képességei a többiek fölé emeltek ugyan, s így képviselheti mások érdekeit is, de aki egyben példát is mutat a mindenki számára lehetséges felemelkedésre. Mindezeken túl érdemes és szükséges is kiemelni Koselleck azon gondolatát, hogy egyetlen korszak sem homogén, s az egyidejű egyidejűtlenségek különösen jellemzőek a korszakváltások idejére. A fentiek során jelzett váltás sem egyik napról a másikra játszódott le, hanem meglehetősen hosszú idő alatt ment végbe, amelynek során egyszerre vannak jelen a régi és az új világértés és világkonstrukció elemei. Koselleck például a történetiséghez és az időbeliséghez való viszony alapján 1770 és 1830 közé teszi a 18-19. századfordulón lezajló korszakváltást, amikor is az idő szónak több mint ezer új összetétele jött létre. (KOSELLECK 1982, 337.) Az itt következőkben a Debreceni Református Kollégium történetében vizsgálom e korszakváltás néhány mozzanatát. Az iskola intézménye talán mindennél inkább alkalmasabb a korszakváltások feltárására, hisz épp itt zajlik a valóságkonstrukciók átadása, átörökítése és cseréje is. Az is igaz ugyanakkor, hogy az új valóság megszületését jelző törekvések később jelenhetnek meg és lehetnek meghatározókká az iskolában, mint az intézményesen kevésbé kötött és ellenőrzött tudásátadási formákban. Továbbá igaz lehet Niklas Luhmann azon elgondolása is, hogy minél inkább hierarchikusan tagolt egy társadalom, annál inkább érvényesül a reprezentáció, a központosított-intézményesített-ellenőrzött tudáselosztás elve, s minél tagoltabb, differenciáltabb, annál in376