A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1999 (Debrecen, 2000)

Természettudomány - Juhász Lajos: A debreceni Köztemető természeti értékei

Gyomosodás A temetőben elszaporodóban van számos gyomnövény. A ti vegetációból a tyúkhúr (Stellaria media) a pásztortáska (Capsella bursa-pastoris), a t4-esek közül a. parlagfű (Ambrosia elatior), a fehérlibatop (Chenopodium album), szőrös disznóparéj (Amaranthus retroflexus), muharfajok (Setaria spp.) a legfeltűnőbb. A parlagfű totális agresszív terjeszkedése már a sírok növényzetét is veszélyezteti, a sírok közötti földutakon pedig egyenesen mindent ellep. A temetőben a parlagfű ellen összehangolt és következetes mechanikai védekezés adhat valamelyes eredményt. Amennyiben e növény ellen nem történik semmilyen külön beavatkozás, a terület arra a sorsra juthat, mint a Nagyerdő jelentős része. A zárt tölgyesek aljnövényzetének kivételével mindenütt eudomináns fajjá vált s tovább terjed. Mint allergen faj mindenképpen irtandó! A temető területén humánegészségügyi és természetvédelmi okok miatt gondot okoz a vegyszeres védelem, emiatt célszerű egyéb más megoldásokhoz folyamodni. Kertészeti beavatkozások A Köztemetőt kezelő szerv a temető fás növényzetét rendszeresen kezeli. Lehetőség szerint az öreg fákat kímélik, de a kiszáradókat kitermelik. Ez önmagában még nem jelentős probléma, azonban ha a beavatkozások a fészkelő időszakra esnek, vagy az odvakban tanyázó denevéreket semmisítik meg jelentős természeti veszteségek keletkezhetnek. Ugyancsak természetvédelmi kérdéseket vet fel az olykor igen drasztikus visszametszés is. Elsősorban az utak melletti gömbjuharokat metszik meg rendszeresen, amely a fákon fészkelő madárfajok számára kedvezőtlen. Az előzőekben jeleztük, hogy pontosan ezeken a fákon mutatható ki a városban a legnagyobb abszolút fészeksűrűség, amely e fák zárt, jó védelmet és fészkelőhelyet biztosító koronafejlődésének a következménye. A kétéltűek (békák) védelmének problémái, a dísztó vizének szabályozása Amikor a krematórium előtti tavat megtervezték, a víz folyamatos cseréjét is megoldották a tó K-i végén egy vízköpő szoborral. Ez azonban különböző okok miatt nem működik. A sekély állóvíz nyáron hamar felmelegszik, a vízben beindulnak az algásodási folyamatok. Emiatt a tó vizét évente legalább két alkalommal leengedik és takarítás után töltik fel. Ez régebben akkor is megtörtént, amikor a tó vize tele volt különböző békafajok lárváival. A jövőben mindenképpen figyelemmel kell lenni e folyamatban az ebihalakra. Többször végeztünk ebihalmentést, de ez nem lehet a végleges megoldás. Amellett, hogy az emberi tudatlanság (látogatók) itt sem kíméli a partközeiben ívó békákat, további veszélyt jelent a tó medrének tisztítása. Külön gond az, hogy a tó medre meredek (téglával kirakott) s a vízszint és a tó pereme között legalább 20 cm. távolság van. A szaporodni igyekvő béka a tóba könnyűszerrel beleugrik, de a kiút már igen kérdéses. Már több alkalommal kezdeményeztük békakijárók létesítését, amelyek megvalósítása 1999-ben megoldódni látszott. Ez nemcsak a szaporodást befejezett ivarérett állatok kijutását segítheti, hanem az ebihalból átalakult sok ezer apró békáét is. 2000-ben a tó vízcseréjénél figyelembe vették az ebihalak megjelenését és kihelyezésre került több, mint 10 speciális békakijáró a medence oldalán. 27