A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1999 (Debrecen, 2000)

Néprajz - Ujváry Zoltán: Rózsa Sándor perei

fegyverkezve, őt is feleségét is kegyetlenül elverték. Ezt cselekedték Meszes Péterrel és Meszes Jánossal is, kikkel Földi Antal rónai tanyáján bántak el oly rútul, hogy ájultan fetrengtek verőkben, mindőn elhagyták őket a betyárok. Földi Antalt is hátba lökdöstek, de csak ugy színből, hogy kikerülje azon gyanút, mintha egyetértene a szegénylegényekkel, de Földinét és fiát, valamint a Virág nevű pusztai tanítót is, a kik szintén ott voltak, épen nem bántották. (A kegyetlen kinzás okául az a gyanakodás szolgált, hogy a megkínzott tanyai lakosok elárulták volna őket a csendőröknek.) Ezután Földi kenyeret, szalonnát, bort tett az asztalra, s miután a betyárok ettek-ittak, Rózsa Sándor egy bankót tett az asztalra, azzal lóra ültek, s a dorozsmai tanyák felé lovagoltak. - Útközben egy kis erdőcskében a Jerney tanyája közelében kieresztettek pihenni, a hol az odavetődött Gábor Sándor pásztor embert egyik agyon akarta lőni, de Rózsa nem engedte meg; így szólván: »mi hasznunk volna az életéből? Csak zajt ütnél.« Az ily módon megtámadott, majd elbocsátott Gábor Sándor elsietett onnan, s a mint biztosabb helyről a betyárok után nézett, látta hogy 2 zsandár és egy ulánusból álló őrjárattal (patróllal) találkoztak. Ezen őrjárat az öt betyárt megállította volna, de azok előbb megfutamodtak, majd tapasztalván, hogy ők vannak nagyobb számmal, nekik fordultak. - Ekkor a katonák fordítottak hátat, a betyárok lettek a kergetők oly formán, hogy amint a katonák Dorozsma felé iparkodnának, három betyár a tanyasorok előtt, kettő meg azok mögött zaklatta, s végre utolérvén s megelőzvén őket beszorították a Miskolczi Antal tanyájára. - Ekkor valóságos ostrom alá vették a tanyát, olyformán, hogy három betyár leszállván lováról, másfélóra hosszán addig puskáztak az őrjárókra, mignem a két csendőrt halálosan megsebesítették, az árokba menekült ulánust pedig agyonlődözték; estig mindhárom katona halva feküdt Miskolczi Antal tanyáján. Az államügyész úr a szegedi tanyákon kegyetlenkedő betyárokról, kik azért verték ott oly rútul el az embereket, mert azon hitben voltak, hogy a csendőröket nyomukba igazították, s azt parancsolták Ábrahámoknál: hogyha kérdés lenne arról, ki verte meg őket, mondják azt zsandárokra: - és azon betyárokról, kik a dorozsmai tanyákon ugyanaznap délelőtt három katonát megöltek, a tanúvallomások s a körülmények összeállításában azt mutatta be, hogy ugyanazon személyek voltak a bűnösök mindakét helyütt, s mivel a vallomások között több azt bizonyítja: hogy abban az öt fehér szűrös, fehér gatyás, álladzóval lekötött kerekkalapos, s bokrosán kötött fekete nyakravalós betyár csapatban Rózsa Sándor volt a parancsoló, mikor ő azt monda: »üsd« kezdődött a verés, s mikor ő monda »elég« megszűnt a kinzás. - Az ezen napon elkövetett erőszakos bántalmazások és háromszoros gyilkosság, idegen birtokra erőszakos betörés, s a felsőségi személyezetnek hivatalos kötelessége alatti megsértés, akadályozás bűnével vádolja őt, a törvénykönyvből idézett czikkelyek értelmében. Az elősorolt események után, melyek a szegedi és dorozsmai tanyákon történtek, hét hónappal későbben 1853. mart. 30-án, délutáni időben egy Szeged városi tanácsos, amint épen egy fát nyesegetne szőlejében, megállott a háza előtt egy szekér három emberrel, s mivel ismerősöknek tartotta, le sem szált a fáról elfogadásukra, hanem csakhamar egy lövést hallott maga alatt, és már a másik csőből is czélzott rá egy betyár, a kit az odaszaladt kocsis, a fáról leugrott tanácsos, és serdülő fia szerencsésen letepertek. - A másik két rabló elillant, az elfogottban pedig egy kegyetlenségeiről hires, igaz néven Ábrahám András, csúfnévvel Besszernek (helyesen Pesszer - U. Z.) nevezett zsiványra ismertek, s megkötözve átadták őt egy czirkáló vadászcsapatnak, a melynek kezeiből azonban valami módon megszabadulván, oly zsivány vadászatot okozott szökésével, hogy minden tanyát és csárdát katonaság szállott meg. Ezen kemény üldözés nemcsak Besszert, hanem Rózsa Sándort és pajtását Szabó Palkót is oly szorongatott állapotba juttatá, hogy egy csak pár ölnyi nagyságú szigeten, egy bokorban 246