A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1999 (Debrecen, 2000)

Történelem - Zachar József: „A legvitézebb huszár”. Simonyi óbester pályaképe

volt: „A báró Simonyi ezredesre vonatkozó kegyelmi javaslatnak nem adok helyt." 13 Az ez alapján 1831. április 11 -én kelt és 20-án kihirdetett ítélet végülis bűnösnek mondta ki hősünket „ a hivatali hatalommal és az őt megillető halálra ítélési joggal való visszaélésben, a hamisítás és az alárendelt hamisításra való rábírásának bűntettében"'. "

4 Mivel az ítélet a kihirdetés napjával joghatályossá vált, vitézvári Simonyi József báró, rangfosztott huszárezredes 1831. április 23-án bevonult az aradi várba, hogy megkezdje büntetése letöltését. Két esztendeig azonban a szégyent a büszke, ezernyi veszélyben bátorságot tanúsított katona nem tudta elviselni. Várfogságában már 1832. augusztus 23-án elhunyt.

115 Pedig a várfogság körülményeit a rabtartók igyekeztek a lehető leginkább elviselhetővé tenni. Cella helyett egy lakást utaltak ki neki, ahová beköltözött hozzá felesége és két gyermeke, eltartásukat pedig saját birtokáról hetente rendszeresen beérkező élelmiszerekkel a legbőségesebben biztosították, sőt 1832. március 3-án maga a várparancsnok kezdeményezte kegyelmi kérvénnyel a szabadon bocsátást. Erre a válasz a felsőbb hadvezetés részéről a várparancsnok elleni fegyelmi vizsgálat elrendelése volt.

116 Joggal foglalkoztatta a kortársakat és az utókort egyaránt, mi lehetett a háttérben. A nyolc éven áthúzódó peres eljárás nem volt szokatlan akkoriban, azonban érthetetlennek tűnik a minden áron, ítélethozatallal való megaláztatásra törekvés. Történt ez akkor, amikor például az egyik okirathamisítási ügy mögött a következő eset állt: Egy elhunyt közhuszár árván maradt fiát árvaházba kívánta bejuttatni az ezredparancsnok, de ez csak altiszttől felfelé volt előírásos, ezért a közhuszárt altisztként tüntették fel. A két rabláson tettenért közhuszár kivégzését az ítélet helyesen nem is említette, és a két szökésben levő esetében is csupán elhamarkodottnak minősítette. A kor közállapotai közt mindez az ezredparancsnokkal szemben hozott eredeti enyhe ítélettel lezárható lehetett volna.

117 De nem ez történt, pedig hősünk felesége, maga is egy jónevű tábornok leánya, időt, pénzt és fáradságot nem kímélve, e nyolc évben rendszeresen igyekezett Bécsben elérni a hős hadfi elleni per lezárását, megkegyelmezését. Neki élete végéig az volt a meggyőződése, hogy sikertelensége és így az egész ügy hátterében anyagi haszonszerzési kísérlet visszautasítása húzódott meg. Nézete szerint minden baj arra volt visszavezethető, hogy amikor 1822-ben az akkor még Debrecenben állomásozó ezrednél elöljárói szemlét tartottak, és annak eredményeként figyelmeztették Simonyi ezredest, túl hosszú időn át tartotta hatályban az egyébként csak kivételes esetekben és ritkán alkalmazható rögtönítélő bíráskodást, a jegyzőkönyv Bécsben egy korrupt törzshadbíró kezébe került. (Talán a kihallgatást vezető von Clessin törzshadbíróra, esetleg arra a Renn nevű őrnagyra gondolt, aki a vizsgálatot lefolytatta, aki a jelzett hatpontos vádat megfogalmazta, és aki a súlyos ítéletet mindvégig szorgalmazta.) Röviddel a szemlét követően máris levéllel kereste meg Simonyi ezredest, és meglepetésszerűen jelentős összegű bajtársi kölcsönt kért a tőle minden szempontból távolállótól. Kölcsön helyett a minden kortárs szerint rendkívül tisztességes és er113 KA,HKR, 1831-W-3/19. 114 KA, 1831-W-l 144/6262. 115 HL, Personalia, 186. dob. 2117/Lt-942, hiteles másolat, Aradi helyőrségi halotti anyakönyv 1824-1851, p. 59. Ebben egyébként az a még tisztázandó döbbenetes, sokat sejtető közlés is ott áll: „an Brand gestorben", vagyis „tűz következtében hunyt el". Erről egyetlen más forrás sem szól. vö. KA, HKR, 1832W-1073, KA, MTO, S-220/5. 116 KA, MTO, számozatlan melléklet, TURY, 368., OLÁH, 461. N. B. Még a halotti anyakönyi hivatalos bejegyzés is „vitézvári Simonyi József báró ezredest említ", semmivel sem utal fogoly voltára, bár az elhalálozás helyszíneként „az aradi erőd" szerepel. 117 KA, HKR, 1825-W-4/162. 201