A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1997-1998 (Debrecen, 1999)

Művelődés- és irodalomtörténet - Lakner Lajos: Irodalmi kultusz, társadalom, múzeum

ga, hogy hagyja e tárgyakat szóhoz jutni. (LANGE-GREVE 1995, 8.) A kiállítási objektumok e felfogása egyértelműen a kultusz közösségi és autoratív jellegére mutat rá, vagyis arra, hogy az irodalmi kultuszok mindig közös tudást, közös értékrendszert feltételeznek és ezek tekintetbe vételét, elsajátítását várják el a befogadótól. Ez egyben azt is jelenti, hogy az irodalmi kultusz eleven, a résztvevők körén túl is érvényes hagyományt tételez, csak így érthető ugyanis a tárgyak beszélőképességének magától értetődő feltételezése. A hagyomány garantálhatja ugyanis, hogy meg lehet érteni a tárgyak beszédét, pontosabban azt, hogy mindenkinek ugyanazt mondják, mindenki számára ugyanazt jelentsék. A wolfenbütteli Lessing-ház kiállításán is az áthagyományozott jelentésadás a döntő, "auch wenn einzelne Rezipienten Lessing selbst keine besondere Bedeutung verleihen". (Uo. 60.) A közös tudást garantáló hagyomány lényegében valamely irodalmi kánont jelent, amelynek segítségével tájékozódni lehet az irodalom világában, amit tehát mint az olvasásra érdemes dolgok "bédekkerét" lehet használni. A kánonok szükségesek ahhoz, hogy el tudjunk igazodni, választani tudjunk az irodalom világában, a kultusz esetében azonban arról van szó, hogy általa az egyetlen helyes út mutatkozik meg. Nálunk, mivel a kultusz szorosan összekapcsolódott a nemzeti identitás kérdéseivel, a nemzeti irodalom igazi kánonját mutatja meg. Még egy Ottlik-kultusz esetében is így volt ez, hisz az irodalom nemzeti szerepének átértelemzése is fontos része volt a hetvenes-nyolcvanas években lejátszódó irodalmi paradigmaváltásnak,

20 melynek során az Iskola a határon szerzője kultikus alakká válhatott. A fentiek miatt lehet az irodalmi kiállításokat, az irodalmi emlékhelyeket és múzeumokat etikai instanciáknak tekinteni. (BARTHEL 1989, 10.) A kiállításon bemutatott szerző és prezentálódó irodalomértés ugyanis olyan viszonyítási pontként jelentkezik, amelynek figyelembevétele nélkül nem alakítható ki érvényes irodalmi kánon, s amely már puszta létében hordozza ennek igazolását. A múzeum esetén a "van" nem pusztán bizonyos irodalom létezését jelenti, hanem azt is, hogy jó, hogy van, s méltó a fennmaradásra és az emlékezésre, méltó arra, hogy hagyománynak nevezzük. Az irodalmi kultusz által formált kiállításokon, ahogy szentélyekben is, a tárgyak jelentőségét hitelességük adja. Ennek jelentését leginkább az autenticitás fogalmával lehetne megvilágítani. A kiállított tárgyak autenticitása azt jelenti, hogy puszta szemlélésük is értékkel bír (Anschauungswert). (LANGE-GREVE 1995, 54-61.) Mindez egyrészt azért lehetséges, mert e tárgyak egyediek, nem reprodukálhatók, Walter Benjamin-i értelemben vett aurával rendelkeznek (BENJAMIN 1969, 305-311.), másrészt azért, mert (látszólag) közvetlenül hatnak, nem pedig valamely értelmezői eszköz segítségével. E tárgyak hatásához nagy mértékben hozzájárul a bemutatásukra szolgáló épület. A Petőfi Ház például belsőépítészetileg is jelentős alkotás volt, az irodalmi kiállítások pedig az installáció segítségével emelik ki e tárgyak különlegességét. Az autenticitás természetesen még inkább hangsúlyos, ha már maga a hely is szent, vagyis ha ott szemlélhetők meg a tárgyak, ahol eredetileg is voltak vagy lehettek volna. Mi különíti el a relikviának nevezett tárgyakat a tökéletesen ugyanolyan hétköznapi párjuktól? Mit jelent, hogy különbségüket az adja, hogy a relikvia magán viseli a kultikusan tisztelt alkotó keze nyomát? Vagyis mit jelent e tárgyak hitelessége, autentikussága? A relikviákká vált tárgyak aurájuknál fogva túllépnek a közönséges dolgok világán, mert rajtuk keresztül egy másik szent hagyományként tisztelt világ válik láthatóvá. Ezáltal a lét egy másik rendjéhez tartoznak, hisz segítségükkel közvetlenül érintkezhetünk az isteni alkotóval és részesedhetünk a hagyományból. S épp ez a misztikus megjelenítés értelmében vett reprezentáció (DANTO 1996, 32.), jelenlévővé tétel a feladatuk. Autenticitásuk egyrészt tehát azt jelenti a hívők számára, hogy minden ilyen 20 Gondoljunk csak arra, hogy mennyire eltrejedt szlogenné vált - az eredeti kontextusra nem is emlékezve -, hogy az írónak nem népben és nemzetben, hanem alanyban és állítmányban kell gondolkodni. 540