A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1997-1998 (Debrecen, 1999)

Művészettörténet, Iparművészet - Hegedűs János: A középkori számszeríjak öves felhúzókészletei

ezt tartom valószínűbbnek. A teoretikusok szerint létezniük kellett kettős kampójú, egyszerű övhorgoknak is.

16 Emellett szól az, hogy mindkét egyhorgu eszköznél ahhoz, hogy az ideg a dióba akadjon, kis mértékben túl kellett húzni azt a feszítés végső szakaszában fellépő legnagyobb erővel szemben, kettős horoggal a túlhúzás minimális lehetett és emellett az ívkarok szimmetrikus terhelését is biztosította. Felvetődik a kérdés, hogyan állhatott a dió a felhúzás kezdetén? Szimpla horgot használva a megakasztási pontnál (a reteszelt dió kereszthornyánál) cca. 6-8 mm-el túlhúzott ideg be tudta fordítani a diót a megakasztott helyzetbe, azt az elsütőszerkezet reteszelte, így nem tudott előrefelé elfordulni. A művelet megkezdésekor tehát lehetett elsütött állásban. A törzs mellett oldalt beakasztott övhorgot használva ez másként nem is lehetett, mert a reteszelt dión átkapaszkodó ideg a kampó orrát kiemelte volna megvezetésből. A kettős horog alkalmazásával járó előny viszont csak akkor juthatott érvényre, ha a diót a felhúzás előtt reteszelt helyzetbe fordították, a későbbi többlépéses felhúzóknál ez már követelmény volt.

17 Használatuknak kétféle módja volt, az egyik, hogy a horog idegbe akasztása után fél lábon állva a másik lábbal a kengyelbe lépve, azt a föld felé nyomva feszítették meg az ideget, ez jó egyensúlyérzéket, vagy támasztékot kívánt meg. (4. ábra). A másik mód szerint mindkét talppal a talajon állva (egyik láb a kengyelben) térdüket meghajlítva, akasztották a kampót az idegbe, ezután kézzel a törzs végére támaszkodva felegyenesedtek, így feszítették meg a számszeríj húrját. (5. ábra). (A felhúzó későbbi). Mindkét esetben a dió a lövész felé nézett, ez általános az öves felhúzóknál. Egyszerű övhoroggal elérhető erő kb.1,5 kN, a láb feszítőereje igen jól alkalmazkodik a felhúzás során fellépő növekvő követelményhez, a kiegyenesítetthez közeledve egyre nagyobb erőt képes kifejteni.

18 Az előbbiek miatt fontos volt a heveder hosszának pontos beállítása, amit csattal vagy varrással (fix) oldottak meg. 4. ábra. Fél lábbal történő felhúzás, Lutrell Psalter, cca. 1340, British Museum. (HARMUTH, J 980, fig. I) Bár ezt sem leletek, sem ábrázolások nem támasztják alá. Kalmár János már hivatkozott munkájában a magyarországi övhorgokat tévesen, ekként azonosította. (KALMÁR 1965, 112). Szintén követelmény minden közép-európai típusú diós számszeríj esetén, melynek felhúzóakasztója a dió mögött van, mert a fellépő erő a diófészek és az elsütőszerkezet miatt kikönnyített törzset oly mértékben terheli, hogy az meghajlik, és a dión támaszkodik fel, azt mintegy satuba fogja, tehát elfordítani nem lehet. A mellette kétoldalt eleve hajlítottan beépített szarvasagancs (ritkábban szaru, még ritkábban elefántcsont) szalag feladata nem a támasztás, hanem az alakváltozás rugalmas követése, ezt ugyanis a faanyag nem bírná. A dió tengelyfuratán átmenő, a törzset megkerülő zsinórzat célja, hogy ne engedje a kétoldalról nyomott diót kiugrani a fészekből úgy, mint amikor két ujjunk közül a cseresznyemagot „kilőjük". Szerkezetkialakításában ettől eltérő a nyugat-európai számszeríj, ennél a diófészek és a fészek két oldala fémből készül, felhúzás közben ez veszi fel a terhelést, ezért a dió a felhúzás során végig elforgatható marad. A kétkedőknek: minden átlagos fizikumú ember fel tud menni a vállán 80 kg-os teherrel nem nagy (150 mm), lépésmagasságú lépcsőn, tehát a láb a fenti erőt (testsúly + teher) a kiegyenesített helyzettől már ilyen távolságban is képes kifejteni. 434