A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1997-1998 (Debrecen, 1999)

Néprajz - Vajda Mária: „Amely férfinak az arany szeget megkötik” (Szexuális szokások a magyar néphagyományban)

ke megszületését. Akárcsak régen, napjainkban is előfordul, hogy nem a férj a természetes apja a megszületendő gyermeknek. „Ha nem az assszony vót a hibás, hanem a férfi, akkor ha az asszony félrelépett, és gyereke született, a férfinak nem vót szabad beleszőni, hogy mér történt. De elfogadta saját gyerekének, mert akkor az asszony ment volna azzal a másik férfival, kitül lett a gyerek. Ha ű nem vót képes gyereket nemzeni, akkor el kellett fogadnia, amit az asszony máshol szerzett. A falu erre nem szólt semmit, hejesnek találta. Az asszony gyereket akart, azért ment férhez. Egy másik férfinak kellett ütet hejettesíteni." Vagyis a gyerekáldás, az utód biztosítása olyan feladata a menyecskének, amit mindenképpen meg kell oldania. A Kóka Rozália által közölt - „magtalany" férje mellett örök meddőségre ítélt - moldvai szerelmes élettörténet főhősnője, a jó komáját kérte meg, hogy „Az Isten megfizeti, segéljen meg!" Az így született fiúgyermeket férje és apósáék is kitörő örömmel fogadták. S hogy a falubeli asszonyok szóbeszédének is véget vessen, mi szerint nem az uráé a gyermek, még egyszer megkérte a komáját, hogy „Az Isten megfizeti segéljen meg!" Az asszony második „vétkecskéjé"-ből is született egy lánya. Annak ellenére, hogy a házastársi hűtlenséget a keresztény vallás mellett a közösség is elítélte, mereven elutasította, bűnnek minősítette, az utód létrehozása érdekében elkövetett félrelépésnél toleránsabb volt a mindent szemmel tartó falusi közvélemény, sőt maguk az érintettek is, úgy vélvén, a cél szentesíti az eszközt. Ezért reméli úgy a magát titokban a komájával két gyermeknemzéssel megsegéltető moldvai csángó asszony is, hogy eme két vétkecskéje ellenére, halála után a jobbja felől veszi a Jóisten, mint az igaz életűeket. Hasonló toleranciáról számol be a Rábapordányból közölt igaz történetek kapcsán Balázs Lívia is. Az egyik ilyen történetben a terméketlen 65 éves férj helyett a fiatalasszony, aki minden áron gyermeket akar, fiatal szolgát fogad, akitől lánya születik, s hiába mondják a férjnek az emberek, „Hát ez a leán nem is magát formázza, hanem a szógát." Az öreg férj válasza: „Nem bánom én, kinek a bikája csináta! Az én tehenem borgyazta!' Ugyancsak hasonló szavakkal reagált egy másik, ebből a faluból való történet főhőse, akit nemzőképtelensége miatt a felesége a gazda által csinált gyermekkel lepett meg: "Nem az a fontos, kinek a bikája csináta, az a fontos, az én tehenem borgyazta.' Tartalmi lényegét tekintve hasonló, legfeljebb kifejezésmódjában eltérő vélekedéseket találunk máshonnan is, a házassági kötelékben, de házasságon kívüli kapcsolatból, a gyermekáldás biztosítása érdekében világrahozott gyermekek esetében is. "Akárki bikája csinyáta, csak a tehenes gazdáé a borjú.' Más változat szerint: „Mindegy, hogy ki csinálta, az a fontos, hogy ki tyúkja tojta' „Kié a tyúk, azé a tojás is.' Ez a fajta elnéző magatartás, s az a tény hogy az ilyen gyermeket a világ legtermészetesebb módján a sajátjaként fogadta a férj, bizonyítja, hogy az erkölcsi vétket felodotta a gyermek utáni vágy. S ennek igazi jelentőségét akkor érezzük át igazán, ha tudjuk milyen volt egyébként a házasságon kívüli kapcsolatból származó gyermekek és anyjuk helyzete a parasztközösségekben. 452 JUNG 1978, 17-18. 453 KÓKA 1989, 80-83. 454 KÓKA 1989,83. 455 BALÁZS 1991, 100. 456 BALÁZS 1991,99. 457 FÉL 1944, 28.; FÉL E.-HOFER T.: Proper Peasants. Traditional Life in a Hungarian Village. New YorkBudapest 1969.124. 458 Nyíradony, saját gy. 459 MARGALITS 1990, 731. 460 L: VAJDA 1995, 187-224. 413