A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1997-1998 (Debrecen, 1999)

Történelem - Surányi Béla: Szántóföldi növények – terméseredmények Hajdú-Bihar megyében 1920–1990 között

SZÁNTÓFÖLDI NÖVÉNYEK A belterjesség felé haladó magyar mezőgazdaság egyre sebezhetőbbé vált az elmúlt évtizedek során, fokozatosan eltűnt a gazdálkodás sokszínűsége. E folyamatot előidézte, illetve gyorsította a nagyüzemi gazdálkodás kialakulása, megerősödése, majd később egyeduralma. Mindez együtt járt a kis- és középüzemek megszűnésével, így földtulajdon homogenizálódásával, lehetetlenné téve a művelés sokszínűségét. A földhasznosításban a szántó rátelepedett a többi művelési ágra, hátráltatta az ún. tartós növénykultúrák terjedését. A nehezen meghonosodó vetésforgó sok esetben a monokultúrák áldozatává esett. Természetesen ez nem érvényes minden termesztett növényre. Maga a tendencia érdemel említést, amelyre még a vetésváltás sem nyújtott elegendő gyógyírt. A mennyiségi szemlélet mirídenhatósága szegényítette a növényi fajok számát, egy-egy növényféleségen belül pedig a fajták számát, végeredményben a növénytermesztés biológiai alapjait. A hibridizáció - minden „járulékával" együtt - sikerének az volt az ára, hogy a termesztésből 48 kiszorultak egyes növényfajok és a tájfajták jórésze. A kultúrnövények körében néhány évtized alatt lezajlott genetikai áttörés csökkentette a termesztett növények ellenállóképességét. Ez jelentősen hozzájárult a mezőgazdaság kemizálásához, kifejlesztve a növényvédő szerek, termésfokozó szerek gigantikus családját. Az 1960-1970-es évek fordulóján megjelennek az első repedések a mezőgazdaság és a környezet - addig látszólag harmonikus - kapcsolatán. A folyamat innen kezdve felgyorsult, s napjainkban az intenzív, s vele együtt az egyoldalú fejlődés új vagy régi megoldásokat keres. Hajdú-Bihar megye mezőgazdasági területe a Hajdúságra épül, de közigazgatási határa kiterjed a Közép-Tisza vidékre, a Nyírségre és a Berettyó-Körös vidékre is. E területek az ország természetes tájai, egyúttal agroökológiai körzetek is, más és más termesztési feltételt kínálva az egyes növények számára: A termeszthetőség szempontjából a megye agroökológiai körzeteinek első- és másodrendű szántóföldi növényei: Közép-Tisza vidék: elsőrendű - őszi búza, rizs, kukorica, borsó, cukorrépa, takarmányrépa, napraforgó, olajlen, rostkender, lucerna másodrendű - őszi árpa, cirokfélék, kölesfélék, szója, szegletes lednek, őszi káposztarepce, ricinus, dohány, vöröshere, somkóró a környezetbarát gazdálkodás megjelenésével - újra divatba hozni az ugarolást, netalán a parlagolást, mint a termőföld „feltöltődésének" évszázadokon át jól bevált gyakorlatát. Lásd: 21. jzet.: 35., valamint e kérdéskör megyei vonatkozásairól FAZEKAS 1967. 391. A fentiekkel kapcsolatban a jövő elvárásai fogalmazódnak meg a mezőgazdaság számára: „At ökológiailag helyes kultúrtáj a mezőgazdaság extenzifikálásával, változatos vetésforgóval, rendszeres ugarolással és ökológiai célokat szolgáló területekkel (természetvédelmi, átmeneti és menedékterületek) teremthető meg." Lásd: HEINRICH-HERGT 1994: 231. A mezőgazdasági müveléssel felhagyott ún. parlagföldek - eltérően az ugartól - nyugat-európai, főleg német helyzetével, megszívlelendő kutatási eredményivel foglalkozik: CSORBA 1993. 35-51. GYŐRFFY 1975. 61-81. Magyar Tudomány 1933. 983-1010. Ua. 1994. 84-91., NEMZETI 1994. 70-71. ÁNGYÁN 1989. 63. Uo.: 69-71. Kreybig Lajos lényegében hasonló tájbesorolást követ: Nyírség, debreceni löszhát, Hortobágy, Berettyó-Körösök vidéke, Tiszavölgy. Lásd: KREYBIG 1956. 527. A termesztett növényekről: 555., 578-79., 594-95., 600., 615., 619., 601., 623-24., valamint MAGYARY-REICHENBACH 1942. 5-25. térkép melléklet. 321